Kerítésen innen
Kibújt a Parragh a zsákból

A Magyar Kereskedelmi és Iparkamara elnöke egy friss interjúban úgy fogalmazott: az intézkedés új befektetőket csalogathat az országba. Hogy az önkormányzatokat az átalakítás mennyire rosszul érinti, arról nem esett szó.
Új befektetőket csalogathat Magyarországra az iparűzési adó átalakítása
– mondta a Magyar Kereskedelmi és Iparkamara elnöke a Magyar Nemzetnek. A hétfői lapszámban megjelent cikkben Parragh László azt hangoztatta: most van óriási szükség adócsökkentésre, például azért, mert egyre több nagyvállalat dönt úgy, hogy Kínából visszaköltözteti Európába a termelést, s célpontként Magyarország is szóba jöhet.
Akár 80-100 milliárd forint is maradhat a cégeknél, ha a kormány elfogadja azt a javaslatot, amely több kedvezményes szabállyal bővítené a helyi iparűzési adó rendelkezéseit – jegyezte meg a lap.
Parragh László szerint az önkormányzatok is jól járnának,
az új beruházásokból érkező pluszbevételek ugyanis pótolni tudnák az esetleges kiesést.
Erről az önkormányzatoknak egészen más a véleménye: még a kormánypárti városok is lázadoznak az iparűzési adó átalakítása ellen. A témáról épp ma reggel közöltünk hosszabb cikket.
A Magyar Nemzet arra is felhívta a figyelmet, hogy a gazdasági növekedés miatt az elmúlt években megugrott az iparűzési adóból származó bevétel.
A Nemzeti Versenyképességi Tanács a hónap elején javaslatot tett a kormánynak a helyi iparűzési adó megváltoztatására. Ennek értelmében módosulnának az értékcsökkenés és a kutatás-fejlesztés leírhatóságának szabályai, miközben megszűnne az adófeltöltési kötelezettség. Parragh László azt hangsúlyozta a Magyar Nemzetnek, hogy az új rendelkezések az adóteher érdemi mérséklését jelentenék.
A magyar gazdaság versenyképességéhez adócsökkentés kell – vélekedett a kamarai elnök, aki egyben a versenyképességi tanács tagja is. Azt mondta, egy multinacionális vállalatnak mindegy, hogy Csehországban, Lengyelországban, Szlovákiában vagy Magyarországon telepszik meg; amit vizsgál, az a befektetési környezet.
Az iparűzési adó az önkormányzatok egyik fontos bevételi forrása,
egyes polgármesterek már a települések ellehetetlenítésének veszélyét emlegették – vetette fel a Magyar Nemzet. Parragh László úgy reagált: igen komoly bevételt jelenthet, ha egy városba új vállalkozások érkeznek. Az adócsökkentésre fordított összeget a megjelenő cégek beruházásai, fejlesztései akár teljes egészében visszahozhatják – hangoztatta.
Példaként említette, hogy pár év alatt másfélszeresére ugrott a helyi iparűzési adóból származó bevétel. Tavaly 830 milliárd forint körül mozgott az önkormányzatokhoz együttesen befolyt összeg, amely három éve még nem érte el a 640 milliárdot, előtte három évvel pedig alig haladta meg az 520 milliárdot – közölte Parragh László a Magyar Nemzettel.
via: Privátbankár
Szerző
Friss
- Ki a ludas: Mráz Ágoston Sámuel, vagy a Magyar Nemzet újságírója, vagy az anonim harmadik?
- Hiszi, nem hiszi? Ezek augusztus sorsdöntő napjai…
- Újabb százmilliárdok ígérvénye Orbán Viktortól: ezúttal a közszféra dolgozóinak – Ugye tudja mindenki, hogy ez is a közös kontóra megy?
- Nem mind fénylik, ami arany
- Nem rötyög! Nagy Márton szerint a béke, az adókedvezmény és a nyugdíjasok élelmiszer-utalványa pörgeti fel a gazdaságot
- 2025 őszi karrierhoroszkóp – Mit tartogat a következő évszak a munkában és céljaidban?
- Meg vagyok nyugodva. Orbán azt mondta, ő megment a világháborútól – Napi Lendvaiság…
- Lázár „óriási bejelentése’: azt tervezik…., nem belekezdtek, csinálják, csak dumcsiznak róla
- „A miniszterelnök úrnak üzenem: kiszúrathatja a kerekeimet (…) úgysem fogok félni tőle, ő meg úgyis meg fog bukni…”
- Nyerges Csenge Megafon-lány Tisza-ügynök lenne? Zalaszentgróti szereplése párszáz szavazatot biztosan hozott Magyar Péternek