Kerítésen innen
Kihajtották a legelőkre az állatokat a Hortobágyon
A hagyományos Szent György-napi kihajtási ünnep keretében indították el a pusztai legelőkre szombaton az állatokat a Hortobágyon.
A hagyományos Szent György-napi kihajtási ünnep keretében indították el a pusztai legelőkre szombaton az állatokat a Hortobágyon. Elsőként a rackanyájat hajtották át a Kilenclyukú hídon, de felsorakozott az érdeklődők előtt a lovas fogatok mellett a hatos szürkemarha- és a ritkaságszámba menő négyes bivalyfogat is.
Medgyesi Gergely Árpád, a Hortobágyi Nonprofit Kft. ügyvezető igazgatója emlékeztetett arra, hogy a pásztorok életének mindig egyik kiemelkedő eseménye volt Szent György-napja: ekkor hajtották ki az állatokat a téli szálláshelyükről.
Az ország legnagyobb, a borjakkal együtt mintegy 2800 szürkemarhából álló gulyáját legeltetik a Hortobágy általuk kezelt kilencezer hektáros területén, a teljes puszta területének csaknem tíz százalékán – mondta el az igazgató a helyszínen az MTI-nek.
Hozzátette: a marhákon kívül 1500 racka tapossa a gyepet a pusztán, a nóniuszménesük pedig 260 lóból áll. A csikók születése hamarosan befejeződik, így ők is csatlakozhatnak rövidesen a kint legelő méneshez.
A rackajuhok már a téli gyapjútól megszabadítva érkeztek a Szent György-napi kihajtási ünnepre. A jószágok nagyon várták a tavaszt. – Mikor a hodálykapukat kinyitottuk, már elkezdtek bőgicsélni. Érezték a fű illatát, vágytak kifele, éppen úgy, mint a pásztoraink – mondta el Tóth József juhász számadó.
Medgyesi Gergely Árpád jelezte: bár hosszú ideje nem volt eső a pusztán, a hortobágyi legelők nagyon erősek tápanyagban, így megfelelő eledelhez jut minden állat a puszta különböző területein.
Bodó Sándor, a térség fideszes országgyűlési képviselője, az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) foglalkoztatáspolitikai államtitkára azt mondta, a pásztorokat a kitartás, a felelősség és a munka szeretete jellemzi.
A tárgyiasult eszközök közül „sok használati tárgy, ruházat valahol itt született a Hortobágy folyó partján” – utalt a máig fellelhető, pusztából származó eszközökre az államtitkár.
A szombati Szent György-napi kihajtási ünnepen fellépett a Debreceni Népi Együttes, majd bemutatták a közönségnek a Hortobágy eddigi és új örökös pásztorait, a számadók pedig – akiknek az őszi behajtáskor kell számot adniuk a nyájak szaporulatáról – átvették megbízóleveleiket.
A Hortobágy folyó partján lévő vásártéren kirakodóvásár várta az érdeklődőket, akik megkóstolhatták a bográcsokban készült pusztai ételeket is.
Forrás: Dehir / MTI – Fotók: Dehir.hu
Szerző
1 Comments
Leave a Reply
Leave a Reply
Friss
- A megszokás kuka! – Feje tetejére áll a forgalmi- és a parkolási rend Belső-Erzsébetvárosban
- Új hét, új aktuális horoszkóp-különlegesség – Nézz bele, különben nem tudod meg, hogy miért….
- Ujhelyi István: korábbi szavai kígyóként marják vissza Orbánt
- Ma ki a hibás? A karbantartó? A Siemens? Az utasok, mert egy újabb júniusi hétvégén utazni mernek? A lényeg: Lázár vétlen….
- Három településen nincs napok óta víz, mikor máskor, ha nem kánikulában
- Garantáljuk, hogy ha végig olvassa a parlament körül guruló milliárdok és milliárdosok nevei közötti tallózást, alaposan felizgatja magát
- Csillagjegyes könyvklub-ajánló: mit olvas a jegyed – és kikkel lenne a legjobb ezt együtt csinálni?
- Irán már az USA-t is fenyegeti
- Szívmelengető -mert ilyen is van!- történet Magyarországról – Látjátok, ‘harcosok’, így is lehet…..
- Marika néni: Szandikám, elhiszem, hogy sz@rásig vagy tettvággyal, de próbálj pihenni babám, mert még a végén vérnyomásos leszel
Pingback: Tíz hektáron lángol a hortobágyi puszta - Városi Kurír