Banánköztársaság
Nem az a kérdés, hogy kivégezzük-e a bűnösöket, hanem hogy kivégezzük-e az ártatlanokat?
A nagy többség valószínűleg szívesen visszaállítaná a halálbüntetést, hogy a bűnösöket ki lehessen végezni. Csakhogy nem az a valódi kérdés, hogy kivégezzük-e a bűnösöket, hanem hogy kivégezzük-e az ártatlanokat.
A halálbüntetés ellenzőit azzal szokták vádolni,
hogy széplelkek, vagy éppen a bűnösök mentegetői. Nos én nem vagyok széplélek, egyáltalán nem sajnálnám a bűnösöket, bár elfogadom a halálbüntetés elvi ellenzőinek azokat az érveit, hogy másképpen, tényleges életfogytiglannal is ki lehet valakit vonni a társadalomból, vagy hogy nem szép, ha az állam azt csinálja, amit egyébként tilt és büntet, magyarul gyilkol. Én egyetlen ok miatt ellenzem a halálbüntetést, de ez szerintem mindent überel: nem akarom, hogy ártatlanokat végezzenek ki.
Bár a látszat néha csal, a rendőrség, az ügyészség és a bíróság is emberből van. Tévednek, többet is mint gondolnánk. Pár éve készült egy amerikai felmérés és kiderült, hogy a főbenjáró bűnügyek esetében a bíróságok minden hatodik (minden hatodik!) esetben téves ítéletet hoztak.
Ez azt jelenti, hogy a halálsoron minden hatodik fogoly ártatlan
Néhány amerikai civil szervezet sorozatban harcolja ki a perújrafelvételt a kétes esetekben, rendszeresen derül ki, hogy 10-20 éve halálraítélt emberek ártatlanok. Például azért, mert elítélésük idején még nem végeztek DNS vizsgálatokat, és egy megbízhatatlan tanúvallomás alapján szabták ki rájuk a halálos ítéletet. A hatóságok természetesen (?) maguktól utólag nem végzik el a DNS tesztet, pedig ugye már hosszú évek óta lehet, az ügyvédeket finanszírozó civil szervezetek többnyire nem kis nehézségek árán érik el az újabb eljárást, az ártatlannak bizonyuló foglyok hosszú huzavona után szabadulnak a halálsorról. A már kivégzettek ügyeit nem bolygatják, azt már úgyis felesleges.
Semmi okunk az képzelni, hogy nálunk jobbak az arányok, mint Amerikában
Elég, ha Pusoma Dénesre gondolunk, akit ártatlanul ítéltek el, ő nem bírta a megpróbáltatásokat és öngyilkos lett. A móri bankrablás és mészárlás miatt pedig – ha van halálbüntetés – akár ki is végezhették volna Kaiser Edét, mire évekkel később kiderült, hogy nem ő gyilkolt Móron. Arra most ne is térjünk ki, hogy a magyar újkori történelemben a kivégzések többsége nem köztörvényes bűncselekményekhez köthető, hanem politikai leszámoláshoz.
Néhány külföldi példa az igazságszolgáltatás híressé vált melléfogásaiból:
a börtönben ártatlanul eltöltött 35 év után (!) DNS-vizsgálatnak köszönhetően került szabadlábra 2009 decemberében egy amerikai férfi. James Baint 1974-ben egy kilencéves kisfiú elrablásáért és megerőszakolásáért ítélték életfogytig tartó börtönbüntetésre. Elítéltként Bain lankadatlanul küzdött a DNS-teszt elvégzéséért, amelyet végül az Innocence Project nevű floridai szervezet közbenjárásával ki is harcolt magának. A vizsgálatok őt igazolták, és egyértelműen bebizonyították, hogy nem ő követte el a bűncselekményeket.
Legkevesebb hat ember ült ártatlanul börtönben rövidebb-hosszabb ideig az elmúlt évtizedekben Szerhij Tkacs, a rendőrből lett ukrán sorozatgyilkos helyett, akit végül 2008 decemberében ítélt életfogytiglani börtönbüntetésre egy ukrajnai bíróság.
Huszonhét évet töltött ártatlanul rács mögött egy brit férfi, akinek életfogytig tartó börtönbüntetését 2008 márciusában semmisítette meg a londoni fellebbviteli bíróság. Elítélése idején még nem ismerték azokat a DNS-vizsgálati módszereket, amelyek azóta minden hasonló ügyben döntő jelentőségű bizonyítékként szolgálnak, csak annyit állapítottak meg, hogy a tettes az A vagy az AB vércsoportba tartozik – mint a brit lakosság harmada. Ő beismerő vallomást tett, de kóros nagyotmondó, aki feltűnéskeltés céljából kész bármit magára vállalni.
Közben persze az igazi bűnösök vígan éltek szabadon…
Még egyetlen téveszmére térnék csak ki: sokan hiszik azt, hogy a halálbüntetésnek elrettentő ereje van. A szakértők túlnyomó többsége szerint ez egyáltalán nincs így és végül is könnyű belátni, hogy miért. A gyilkosságok többségét erős felindulásban követik el, ilyenkor nyilván nem mérlegelnek. Mint ahogy azok sem, aki torzult személyiségek, nem normálisak, akkor sem, ha jogilag beszámíthatónak minősítik őket. De még az előre megfontolt, nyereségvágyból elkövetett gyilkosságok esetében sem lenne komoly többlet visszatartó ereje, elvégre az életfogytos börtön sem vonzó perspektíva, csak éppen a gyilkos arra számít, hogy nem kapják el. Az igazi elrettentő erő a magas felderítési mutató. Ezt támasztja alá a statisztika is: a halálbüntetés eltörlése óta nálunk nem nőtt, hanem éppenséggel csökkent a gyilkosságok száma.
(Ez a cikkem egyszer már megjelent, és persze az internet nem felejt. Ám az olvasók annál inkább… Ráadásul mostanában megint sokan követelik a halálbüntetés visszaállítását, még a kormánypárt egyes vezetői is tettek ilyen célzásokat, ezért sajnos a címben feltett kérdés ismét aktuális.)
