Kultúra
Könyörgöm, gyere vissza! – Bandi-búcsúztató
Nem, nem voltunk barátok, csak jó pajtások, akik időnként, mivel pár háznyira laktunk egymástól kávézgattak, reggelizgettek együtt és közben nemcsak színházról folyt a szó Bandi és köztem. Harkányi Endre, ahogy hivatalosan nevezik, igazi Bandi volt, valaki, akire senkinek soha egy rossz szava nem lehetett, még annak sem, akinek esetleg volt.
Ez egy több évtizedes kapcsolat volt és marad
Vannak emberek egy újságíró életében, akiket én „lezsírozott riportalanyoknak” hívok, ők azok, akiket kiégés, témahiány esetén is érdemes volt felhívni, mert a beszélgetésből mindig kialakult valami használható. Nálam ezek közé tartozott Bandi is, akinek volt egy igazán megfizethetetlen tulajdonsága: sohase mesélt, mindig „csak” beszélt, de olyan dolgokról, amik másnál megérnének egy-egy egész regényt, míg az ő életének csak epizódjai voltak.
<<< Olvassa cikkeinket a Facebookon és a Google hírei között is! >>>
Kávézgattunk, reggelizgettünk
Soha nem beszéltünk meg találkozót, mi mindig „csakúgy” összefutottunk és kávézgattunk, reggelizgettünk sokszor beszélgettünk, máskor hosszan, csendben néztük az Ipoly utca forgalmát. Mindig csodáltam, mennyire szereti mindenki, még azok is, akik soha nem látták színpadon és azt sem tudták, hogy ő személyesen maga Kuksi, a Valahol Európában című film kis mártírja. Egyszerűen csak szerethető volt és pont. Most búcsúzóul kedvenc mondata jut eszem, ha ugyanis megkérdeztem: „hogy vagy”, mindig visszakérdezett:
„mennyi időd van?”
Nekem még mindig maradt egy kevés, de Te megszöktél, ejnye Bandi!
Szerző
