Kerítésen túl
Krausz Ferenc lelkiismereti okok miatt lemond orosz tudományos akadémiai tagságáról
„A globális tudományos közösség tagjaként elengedhetetlennek tartom, hogy kiálljunk a nemzetközi jogot és az emberi jogokat sértő cselekmények ellen. Mélységesen zavar az Orosz Tudományos Akadémia hallgatása ebben az ügyben. Ez sérti a tudományos integritás és az etikai felelősségvállalás elveit, amelyeket a tudományos intézményeknek tiszteletben kellene tartaniuk” – írja közleményében Krausz Ferenc.
„…Oroszország Ukrajna elleni háborús bűnei…”
Lelkiismereti okok miatt lemond orosz tudományos akadémiai tagságáról a Nobel-díjas Krausz Ferenc. Mint írja,
a nemzetközi eszmecsere nagy érték számára, ezért alaposan átgondolta a lépést – látva azonban azt, hogy az akadémia nem szólalt fel Oroszország Ukrajna elleni háborús bűnei ellen, már nem tudta összeegyeztetni tagságát lelkiismeretével.
Hozzátte,
a nemzetközi tudományos szcéna számos intézménye már felfüggesztette az együttműködést az Orosz Tudományos Akadémiával.
Krausz arra kéri az akadémiát,
„gondolja át álláspontját, és befolyásos hangját felhasználva lépjen fel a béke, a nemzetközi jog tiszteletben tartása és az emberi jogok védelme mellett. A tudománynak a haladás és a megértés erejét kell szolgálnia, nem pedig szenvedést és pusztulást okozó cselekedetekben kell bűnrészesnek lennie”
– teszi hozzá Krausz.
<<< Olvassa cikkeinket a Facebookon és a Google hírei között is! >>>
Krausz Ferenc 2023 októberében vehette át a fizikai Nobel-díjat,
a díjjal járó pénzjutalmat a Science4People egyesület javára ajánlotta fel.
Az egyesület célja, hogy összefogja a tudományos élet képviselőit, hogy együtt segítsenek az orosz–ukrán háború által sújtott nehéz sorsú embereknek.
Krausz a szervezettel együttműködve idén márciusban két napot töltött Ukrajnában, ahol Serge Haroche francia fizikussal bunkerekben tartottak tudományos előadásokat. Magukkal vitték azt a felhívást is, amit már
a világ 131 Nobel-díjasa írt alá: ebben azt követelik, hogy a befagyasztott orosz vagyonból Ukrajna újjáépítését segítsék, és támogassák a háború károsultjait.
„Jody Williams, Sir Richard Roberts és Krausz Ferenc kezdeményezésére több mint 130 Nobel-díjas fordul a nemzetközi közösséghez, hogy
„a békemegállapodást követően az Orosz Központi Bank befagyasztott pénzügyi alapjaiból a lehető leggyorsabban segítsék Ukrajna újjáépítését, és kárpótolják a háború áldozatait”.
Petíciójukat Kijevben adták át Olekszandra Matvicsuknak, a Center for Civil Liberties szervezet vezetőjének, amely 2022-ben Nobel-békedíjat kapott.”
Csak úgy….
Egy hozzászóló: „Egyik nap Győzike, másik nap egy Nobel-díjas….fog ez menni….!”
Krausz Ferenc márciusban Orbán Viktor miniszterelnök társaságában nyitott meg a kormányközeli és közpénzzel alaposan kitömött oktatási szervezet, a Mathias Corvinus Alapítvány szegedi központját. A kormányfő Facebook-oldalán alaposan dokumentált eseményen Orbán Viktor az MTI szerint arról beszélt, hogy
„ha nem vagyunk ott a tudományban a világ legjobbjai között, akkor szép lassan nemcsak onnan fogunk kikopni, hanem az egész kultúránk, országunk kirojtosodik, ellaposodik és asszimilálódik.”
Krausz Ferenc pedig az MCC központjáról úgy fogalmazott:
„Ez az a befektetés, amely legjobban kamatozik Magyarország számára.”
Krausz többedmagával az Orbán-vizitet követően látogatott Ukrajnába támogatásuk jeléül
– írta Facebook-posztjában a North Atlantic Fellas Organization magyar osztaga, amely bemutatkozásában így jellemzi saját magát:
„A NER-média szerint: Háborúpárti propaganda oldal.”
Tájékoztatásuk szerint Krausz Ferenc és Serge Haroche francia fizikus előadásokat tartott és részt vett a kijevi és a harkivi egyetemek bombabunkerében tartott panelbeszélgetéseken. A tudósok meglátogatták a lerombolt egyetemi épületeket, egy földalatti iskolát a frontvonal közelében, valamint a kijevi Ohmatdit gyermekkórházat, amelyet tavaly egy orosz rakétacsapás rongált meg.
Friss
- Tessék mondani, hát ez meg hogy’ lehet? – Hol van a gazdag, erős Magyarország?
- Miniszterelnök úr, hol olvasta, hogy létezik “magyar faj”? – Juszt László 24. heti kérdéssora
- A bombázó ami egymaga eldöntheti Izrael javára az iráni háborút – B-2 Spirit, ami nem jön, hanem egyszer csak ott van
- „…Anyu, a Kollár Kinga már megint bekakilt a nadrágomba…” – karikírozta egy hozzászóló Lázár János legújabb kiakadását
- A szerv betiltotta a Pride-ot, Karácsony Gergely szerint nem létező gyűlésről hozott tiltó határozatot a rendőrség
- Politikai Üldözöttekért Alapítvány – „Egy hangot azt el lehet hallgattatni, de egy közösséget nem”
- Az allergiák asztrológiai térképe – Melyik csillagjegy mire lehet lülönösen érzékeny?
- Hogy lehet ezt ép ésszel túlélni? – A kétfrontos háború hatása az izraeli lélekre
- Budapest Pride: virágozzék minden virág – akkor is, ha bárkinek nem tetszik annak illata
- Irán lassan magára marad az Izraellel folytatott háborúban