Banánköztársaság
Kundera, 2024 Magyarország
Kundera cseh író regényeit azokban a csodálatos kilencvenes években hazánkban többször is kiadták. Vegyünk csak egyet: 1992-ben és 96-ban is megjelent A lét elviselhetetlen könnyűsége című könyve. A könyv tartalma – azoknak, akik nem olvasták, hiszen olyan régen jelent meg, sokan lehetnek – egy egyszerű vidéki lány és egy kiváló sebészprofesszor szerelmi története.
Igaz, közben 1968-at írunk, és – ha történelmi tanulmányaikból vagy saját emlékeikből nem tudják – akkor történt egy augusztus végi napon, hogy az orosz csapatok – mert nem tartotta be a „szabályokat” a cseh kormány – tankokkal bevonultak az országba, egészen Prága szívébe.
Az orvos, aki nem politizált, szakmáját szerette, no és a nőket,
azaz nem lógott ki sokáig az elvárt életet élő tömegből, egyszer mégis úgy gondolta, megírja nemtetszését a körötte játszódó eseményekről. Ezt egy nevesincs lap olvasói levelei között – kicsit meghúzva – hozták le. Miközben Kundera sok másról is ír, megtudjuk, hogy a főhős nem könnyen szánta rá magát ennek megírására – de ahhoz, hogy aludni tudjon, muszáj volt. No és akkor a környezete suttogni kezd, hogy biztosan visszavonja, mert ez a hétköznapi világ rendjének elvárása: visszavonja, hogy baj nélkül továbbra is elismert sebészorvos legyen…
De Kundera – akinek el kellett hagynia az 1968–as események elítélése miatt Prágát – úgy dönt, hogy hőse inkább ablakpucoló lesz, minthogy visszavonja gondolatait. Így aztán a kórház, a betegek szegényebbek lettek egy kiváló sebésszel. De a főhős, Tomaš, felszabadult. Igen, felszabadult a folyamatos értelmetlen megfelelés kényszere alól. Felszabadult. Igaz, hiányoztak a betegek, a gyógyítás lehetősége… de a gondolatai szabadok voltak.
2024 nyarán
az ország egyik elismert budapesti iskolájának igazgatóját felmentik, mert egy lelkes újságíró, felfedezve egy régebben kirakott, iskolai honlapon olvasható nyilatkozatot, nem végiggondolva írása teljes hatását, csak a „de ügyes riporter vagyok” szakmai dicsőségét szem előtt tartva, cikket írt. A többi online újság hipp-hopp – bár többségük ellenzéki lap – átvette a cikket.
Gondolom, úgy hitték – jóhiszeműen – hogy hírt adnak egy bátor tettről. Nem gondolták – remélem –, hogy e hírzuhataggal az igazgató felmentését ők, a bátor újságírók vívták ki.
Pedig ha olvasták Kunderát, tudták volna, hiszen megírta regényében, hogy
a börtönbe került ellenzék kiszabadításáért készült petíció ott bukott el, amikor az újságírók nyilvánosságra hozták. Ezt követően, hogy mindenki tudott róla, a köztársasági elnök titokban már nem tehetett semmit, mert már őt figyelték.
Most mi is tudjuk az igazgató gyönyörű írásából,
amit az érte szervezett tüntetés után tett közé, hogy Maruzsa államtitkárral beszélt, s amíg kettőjük titka volt az ellenállás, addig az államtitkár úr is bízott benne, hogy Mészáros Csaba maradhat a gimnázium igazgatója, ahova a lányait is beíratta. De ha mindenki arról beszélhet, hogy van egy igazgató, aki nem tart be egy még életbe se lépett rendeletet, ha kiderül, hogy az az észszerű, ha majd az államtitkár lányai is használhatják, ha kell, az órán a mobilkészüléket s nem kell ezért hosszú perceket naponta többször adminisztrálni.
No, mindezt az államtitkár úr se kockáztathatja.
Kundera regényében, amely Csehszlovákia 1968-as orosz megszállása után játszódik, a főhős szabadabbnak érzi magát ablakpucolóként, ahol kevésbé figyelik. Igaz, a betegek jobban járnának, ha operálna.
Nálunk a diákoknak hiányozhat egyre több igazgató, tanár iskolákból, egyetemekről. De a Hatalmasoknak most csak az adott pillanat, a hatalom megtartása, és nem a jövő számít, pont úgy, mint 1968-ban az ottani Hatalmasoknak…
