Banánköztársaság
L. Ritók Nóra: A romáknak sérelmes az a diszkriminatív gyakorlat, ahogyan nálunk az egyházi iskolák működnek
L. Ritók Nóra végzettsége szerint pedagógus és képzőművész. Alapítója és vezetője a berettyóújfalui Igazgyöngy Alapítványnak, amely oktatással és esélyteremtéssel foglalkozik egy leszakadó térségben, Kelet-Magyarországon.
A két univerzumról
A jogvédő-pedagógus munkájában próbálja közelebb hozni azt a két univerzumot, amely ma Magyarországon kialakult. Erről így írt a Láthatatlan Magyarország című könyvében:
„Az egyik univerzumban a mínusz 15 fokos hidegben a futballpályák fűtése a legfontosabb. A másikban az, hogy fagyjanak meg az emberek. Ott milliárdokba került a kazánház is, ami a pálya fűtését adja, emitt a szétégett kályhák minden részén ömlik a füst, ha sikerül végre begyújtani. Ott megnyomnak egy gombot, hiszen ezekhez a futballpályákhoz a legmodernebb technika jár, és már melegszik is a víz. Emitt előbb fát kell szedni, akácjövéseket, majd hazahúzni a kukában, feldarabolni kisebbekre, és szárogatni, hogy meggyulladjon végre.”
Az Igazgyöngy Alapítvány vezetőjével a 168 óra készített interjút, a hetilap legutóbbi számában.
A szakember hangsúlyozta, bár van baj bőven, de az, hogy a cigány lakosságú falvak összeállnának, közös szándékot fogalmaznának meg, mégsem reális. Ez nem egy homogén társadalmi csoport. Ő is csak a terepen értette meg: nagyon nem mindegy, hogy valaki romungró vagy oláh cigány. Más a szocializációjuk, más túlélési stratégiákat követnek:
„A szegénység sajnos felőrölte a hagyományos közösségeket. Tőlem a helyzetet nem ismerő emberek gyakran kérdezik: miért nem oldja meg a konfliktusokat a vajda? Mert nincs vajda. A mai roma közösségek hierarchiájában egyetlen meghatározó elv létezik: kinek van pénze. A pénz pedig ezekben a képzetlen közösségekben nem a legális vagy munkához kötődő tevékenységekből jön. Hanem például az uzsorából, illegális kereskedelemből, futtatásból, pénzbehajtásból.”
A nyomor körülményei, szabályai
A pedagógus szerint, a többségi társadalomnak meg kell értenie, hogy a nyomor körülményei között egészen mások a szabályok, mint a többségi társadalomban. Az ember azt szeretné, hogy a romák is a közös jog szerint éljenek, hiszen az integrációnak elemi feltétele, hogy betartsák a törvényeket:
” Elképesztő mértékű a feketemunka és a kiszolgáltatottság. Boltocskázás van, meg pénzért fuvarozás, uzsora és prostitúció. Kezdjük ott, hogy számos faluban nincs bolt. Ha nincs bolt, akkor valahogyan meg kell oldaniuk a bevásárlást. Akinek tehát kocsija van, összevásárol alapvető élelmiszereket, és otthon árulja. Ez persze nem legális. Különösen nem legális, ha háromszor annyiért ad egy kiló lisztet, mint amennyiért ő vette. De ha nem tudjuk odavinni azt a szolgáltatást a faluba, ami élhetővé teszi, akkor ezt el kell nézni.”
Az interjúban L. Ritók Nóra beszélt arról is, hogy a közelmúltban néhány tanítványával fogadta a pápa is. Tudta, hogy egy audienciának nagyon szűkre szabott az ideje, így egy levélben – amelyet olaszra is lefordítottak – előre megírta neki mindazt, amiért nagyon fontos volt, hogy ott lehettek. Azt, hogy szerinte a romák számára kifejezetten sérelmes az a diszkriminatív gyakorlat, ahogyan nálunk az egyházi iskolák működnek:
” A szegregációt erősítik, mert a rendszer a cigányokat kiszorítja a sokkal szegényebb állami iskolákba. Hogyan fér össze a Biblia tanításával, hogy az állam különböző csatornákon többszörös finanszírozással kivételezett helyzetbe hozza az egyházi iskolákat és az odajáró magasabb státuszú gyerekeket? A pápa segítségét kértem, és a találkozás nekem nagy megerősítést adott. Függetlenül attól, hogy hívő ember vagyok-e vagy sem, tudom, hogy a világ talán legnagyobb tekintélyű vezetőjével oszthattam meg közös gondunkat. Olyan emberrel, akinek a médiában megjelenő gondolataival tiszta szívből egyetértek. Az, hogy Ferenc pápa fogadott, azért is nagy megerősítés volt nekem, mert sokan azzal vádolnak, hogy én az egyházat támadom, amikor az iskolák ügyét feszegetem. Ez nem így van. Nekem nem az egyházzal, hanem az egyházi oktatás szegregáló hatásával van bajom. Mert azt gondolom, hogy a mostani gyakorlat méltatlan az egyházhoz.”
Erősödő szegregáció
Az alapítványi vezető hangsúlyozta, az utóbbi tíz évben az oktatási szegregáció folyamata hihetetlen mértékben felerősödött Magyarországon, és ezt a folyamatot maga az állam táplálja azzal, hogy az egyházi iskolákat előnyben részesíti, kiemelkedően finanszírozza őket, és nagyobb szabadságot ad nekik:
„A többségi szülő nem akarja, hogy az ő fia, lánya problémás gyerek mellett üljön. A túl hangos mellett, a koszos mellett, olyan mellett, akinek nincsen felszerelése, aki éhesen jön iskolába. Uram bocsá’, tetves. Egyetlen szülő sem fogja beáldozni a saját gyerekét a nemes célért, hogy integrált iskolákat hozzunk létre. Persze hogy nem szabad a szülőkre terhelni a felelősséget. Az sem titok, hogy a tanárok többsége sem lelkesedik azért, hogy cigány gyerekeket oktasson. Ők eredményt szeretnének produkálni. A pedagógusok leggyakrabban azt mondják: én nem erre szereztem diplomát. ”
Kitért arra is, hogy a leszakadás forgatókönyvét évek óta közelről figyeli, több településen is. A korábbi integráló, állami iskola mellé az egyház is nyit egyet. Gyorsan kialakul a kép, az egyháziba járnak a fehér, jobb státuszú gyerekek, az államiban maradnak a hátrányos helyzetű cigányok:
„Természetesen a legközelebbi középiskolába mennek, aztán sokan tizenhat évesen kiesnek, hogy a településen a közmunka és a szociális segélyek zsákutcájában keressék a túlélést. Hamar gyereket szülnek, és akkor potom pénzért megveszik vagy gyakran egyszerűen csak elfoglalják az üres, elértéktelenedett házakat. Aki figyeli, látja a jeleket. Mindennek a felelősségét nem lehet ráterhelni sem a szülőkre, sem a pedagógusokra, sem az önkormányzatokra. Csak állami szinten lehet olyan törvényeket hozni, hogy lassan, felmenő rendszerben, megfelelő szakemberekkel és programokkal, szektorsemleges finanszírozással elérjük végre, hogy a községek állami iskoláiban is javuljon a színvonal, emberhez méltó, 21. századi oktatás folyjon.”
