Kék fény
Lakat alatt egy bűnbanda
Letartóztattak egy öt tagú bűnbandát amelynek tagjai nagy értékű betöréses lopások miatt, mintegy 40 millió forintos kárt okozott – közölte a Pest Vármegyei Rendőr-főkapitányság pénteken.
A rajtaütésen 80 rendőr vett részt
Azt írták, hogy a több megyén átívelő, vagyon elleni bűncselekmények elkövetésére „szakosodott”, különböző módszereket használó bűnözői csoport tagjait június 20-án fogták el. Az összehangolt műveletben a Pest Vármegyei Rendőr-főkapitányság mellett a Bács-Kiskun, a Nógrád, a Heves Vármegyei Rendőr-főkapitányság és a Terrorelhárítási Központ műveleti egysége vett részt.
A rajtaütésen mintegy 80 rendőr működött közre öt helyszínen: Tóalmáson, Mendén (két helyen), Jászfelsőszentgyörgyön és Tápiószecsőn.
A tájékoztatás szerint a bűnbanda tavaly óta több betöréses lopást követett el, főként üzletek, telephelyek voltak a célpontjaik.
Betöréses lopás sorozat
A gyanúsítottak ingatlanjaiban végzett kutatás során mobiltelefonok, adathordozók, elemlámpák, adóvevők, az elkövetésnél használt cipők, szerszámok, és gépkocsi is a bűnjelek közé kerültek, a vagyonvisszaszerzés érdekében három nagy értékű autót is elszállíttattak a nyomozók.
Az eljárásban eddig hét bűncselekménnyel gyanúsították meg az elfogott férfiakat. Közülük négyet jelentős értékre, bűnszövetségben, üzletszerűen elkövetett lopással és más bűncselekményekkel, míg társukat pénzmosással gyanúsították meg. Az öt férfi mindegyike őrizetbe került, majd a bíróság elrendelte a letartóztatásukat.
Friss
- A 25,6 milliárdból készített Hunyadi-sorozat egyik forgatókönyvírója ‘FUCK NER” feliratú pólóban állt színpadra
- Azt írja az újság…
- Ha ez ilyen egyszerű lenne….: alaptörvényben rögzítik, hogy Magyarországon tilos a drogozás
- Másodszor verte át Amerikát egy középszerű vigéc
- Orbán Viktor 100 milliós páncélozott BMW-je Párizsban járt – Köszönjük a Megafon-képzett Bohár-információt…
- Magyar György: életképes önkormányzati rendszer kiépítése nem NER-érdek
- Nincs ezen mit cifrázni, tavasz van
- Jó hír érkezett Ferenc pápa állapotáról
- Nem ‘kertelnek’, szabályozzák a hétköznapokat (is) már megint
- Megvan az új Európa új vezetője? – Emmanuel Macron: a nukleáris elrettentő erőnk megvéd bennünket