Connect with us

Blogbazár

Lakner Zoltán: náci vád egy kis genetikai „érveléssel”

újságíró
Megosztás

Belinkelni igazán nem akarnám, úgyhogy, aki szerencsésen nem látta, annak elmesélem: a Pesti Srácok (PS) nevű felület tegnap felmelegített egy régi vádat, miszerint az Európai Néppárt elnökének nagyapja, Józef Tusk náci kollaboráns volt és hazaáruló – írta Lakner Zoltán politológus közösségi oldalán.

„A dolog előzménye, hogy Tusk, az unoka, a néppárti elnök,

Orbán felhatalmazási törvényét a hitleri Németország felhatalmazási törvényéhez hasonlította. Én nem javasoltam volna ilyesmit Tusknak, szerintem ez teljesen félreviszi a vitát. Erre jött a tromf, hogy de bezzeg nemhogy Orbán, hanem Tusk az, akinek náciügyben takargatnivalója lenne, mert a nagyapja a nácik hadseregébe állt. Mi több, idézem a PS-t:

„a jellemnek azonban mégis lehetnek olyan részei, amelyek genetikusak, így öröklődhetnek generációkon át”.

Tehát a náci vádat egy kis genetikai „érveléssel” vélte a PS szerzője elháríthatónak

Túl azon, hogy politikai cselekedetek között genetikai összefüggés nincs, maga a vád is hamis.

A sztori a 2005-ös lengyel elnökválasztásra nyúlik vissza, Kaczynski stábja akkor vetette be az állítólagos nagyapai hazaárulást Tuskkal, mint rivális elnökjelölttel szemben.

És a dolog akkora rejtély, és akkora hallgatás övezi – a PS ugyanis ezt sugallja –

hogy már akkor megjelent széltében-hosszában a cáfolat: Tusk nagyapja sok más lengyelországi kasubhoz hasonlóan kényszersorozott volt, de a Wehrmachtból első adandó alkalommal megszökött, és bekapcsolódott a lengyel ellenállásba, a szövetségesek oldalán harcolt a háború végéig. Mindezt megelőzően pedig hónapokat töltött kényszermunkán.

Ugyanebben a kampányban egyébként azt is bedobták Tusk ellen, hogy nem is igazi lengyel, inkább német állampolgárságot kellene kérnie.

Van még tehát hova fejlődni a nemzetközi és a hazai politikai ellenfelekkel szembeni propaganda-hadviselésben, alig is van kétségem, hogy ez a fejlődés megállíthatatlannak bizonyul majd.”

A b1.blog.hu is írt a témáról:

„Rácz András történész (Nemzeti Közszolgálati Egyetem, Stratégia Védelmi Kutatóközpont) oknyomozó Facebook-bejegyzésben mutatta be, hogy

a kormánypropaganda teljesen eltorzította a valóságot, semmi sem igaz abból, amit állítottak.

Kétségtelenül létezett Tusk nagyapja, voltak nácik és háború is, de nem úgy, ahogy azt az állampárt agitátorrészlege beállítani igyekezett

Jozef Tusk nem kollaborált a nácikkal, hanem erőszakkal besorozták a Wehrmachtba 1944-ben. Ahonnan 2 hónap után meg is szökött, és beállt a lengyel nacionalista, a nácik ellen harcoló Honi Hadseregbe. Nem kollaboráns volt tehát, hanem áldozat.

Ehhez képest a Fidesz-propaganda a nácivád bizonyítására leközölt egy olyan fotót (az eredetijét lásd fent), amelyen egy Donald (és nem Jozef!) Tuskra hasonlító, minden bizonnyal német SS-rottenführer (őrvezető) vezeti az SD (Biztonsági Szolgálat) tisztjeinek autóját.

A kormánypropaganda képaláírása azt állította:

A vezetőülésen az Európai Néppárt elnökének nagyapja, Józef Tusk látható az SS biztonsági szolgálata, az SD tisztjeinek társaságában.

Ami egyszerű hazugság. Ezzel szemben a valóság az, hogy

  • a képen NEM Jozef Tusk látható, mert nem is lehet rajta.  A kép eredetijének az élesebb szeműek számára kivehető dátumából látszik, hogy 1939 szeptemberében készült.
  • 5 évvel korábban tehát, mint amikor Jozef Tuskot kényszersorozták a Wehrmachtba.
  • És nem az SS-be, amelynek egyenruháját értelemszerűen nem is viselhette tehát.
    Az olvasó minél teljesebb megvezetésének érdekében azonban a propagandasajtó előzékenyen elhallgatta ezeket a részleteket. A német szövetségi archívumból előbányászott képről pedig levágták a dátumot, hogy ne zavarjon be a közönség fejében kialakítani kívánt képbe.

Teljesen tudatosan gyártottak egy álhírt,

hogy ezzel válaszoljanak Tusk és a Néppárt kritikájára. Így néz ki az alternatív valóság a Fidesz interpretációjában. Semmi meglepetés.”

„Annyi azonban kiderült az esetből, hogy alighanem nemcsak Carl Schmitt, de Joseph Goebbels is büszke lenne Orbán Viktorra és az ő hűen szolgáló propagandistáira.”

Szijjártó külügyér is elérkezettnek látta az időt, hogy megnyilvánuljon:

„Miközben olvasom a sunyin nácizó EPP-elnök, Donald Tusk nyilatkozatát, az a kérdés jut eszembe, hogy Európa legnagyobb pártcsaládjának elnöke vajon mivel segítette eddig az európai embereket (köztük a magyarokat) a világjárvány elleni küzdelemben?! Hány lélegeztetőgépet, maszkot vagy védőruhát szerzett eddig Európának? Nos, amíg ezekre a kérdésekre a válasz: nulla, addig több szerénység lenne indokolt az elnök úr részéről.”

– olvasható Szijjártó Facebook-oldalán.

Szerző

Click to comment

Leave a Reply

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük