Kerítésen túl
Lemondott hivataláról az esperes, aki az olimpiai megnyitó után a melegek kínzásról posztolt
Az esperes döntését kommentálva: Aki ilyen érzelmeket fogalmaz meg, az kárt okoz magának is és a közösségnek is – jelentette ki a Transtelexnek Kató Béla, az Erdélyi Református Egyházkerület püspöke.
Ezt írta a magáról megfeledkezett egyházfi
Vincze Minya István esperes a párizsi olimpia nyitóünnepségének hatására az LMBTQ-közösség tagjait érintő uszító és gyűlöletkeltő kijelentéseket tett:
„Valamennyit élve kiherélni ha még megvannak a tö…k, a lyukaikba égő parazsat tenni, majd élve megnyúzni és végül felnégyelni (…) A pohár betelt. Öltözzétek fel az Isten fegyverzetét és írtsátok, vágjátok és küldjétek a pokol tüzébe az ördögnek ezt az elfajult nemzetségét.”
A püspök közbelép
Kijelentései miatt a püspök felszólította Vincze Minya István esperest, hogy „fontolja meg a lemondását”. Mint Kató Béla püspöktől szerdán megtudta a portál, azóta eljutott hozzá az esperes lemondása, amit elfogadott. Vincze Minya István lemondásával a püspök és az Erdélyi Református Egyházkerület részéről az ügy le van zárva.
Sajnálatosnak tartok minden olyan esetet, amikor az emberek nem gondolkodnak és érzelmeik által vezetve ilyen dolgokra ragadtatják magukat. Ez nem jó, ez nem hasznos, és sehol sem építő jellegű, egyik oldalon sem. Azért vegyük ezt tudomásul: sem egyházban, sem világiakban, sem újságban, sem különböző szervezetekben, sem sehol. Aki ilyen érzelmeket fogalmaz meg, az kárt okoz magának is és a közösségnek is
-mondta a beszélgetés lezárásaként a püspök.
Friss
- Magyar WhatsApp-felhasználók ellen is bevetették az izraeli Pegasus kémprogramot
- Magyar György: a jogalkotónak valószínűleg elment a maradék józan esze
- Horoszkóp-üzenet 2025 nyarára – Új munkahely, költözés, új szerelem, gyermekáldás, hazug barátok… Rád mi vár?
- Azért ez már arcpirító! Orbán Viktor, a támadhatatlan, nem lát kudarcot a Fidesz kormányzásának elmúlt 15 évében
- Rácz András: tegyék meg tétjeiket, hogy a Nézőpont és a Századvég beperli-e Orbánt hitelrontásért!
- Magyarország Tiszteletbeli Konzulja lemondott, mert nem tud tovább képviselni olyan magyar kormányt, amely aláássa az Európai Unió egységét
- Kéri László: azt hiszik, ha ‘kinyírják’ Magyar Pétert, megoldódik a probléma
- ‘Az a gyerek, aki akkor született, amikor Orbán legutóbb mert Magyarországon valódi kérdésekre válaszolni, már középiskolás’
- Akárki akármit mond, gyönyörű tavaszi időjárással telik a húsvét!
- Péterfy-Novák Éva: évekig magam hibáztattam, amiért nem ütöttem, haraptam azonnal