Kerítésen innen
Lemondott Orbán Viktor minisztere
Lemond posztjáról Csák János kulturális és innovációs miniszter. A politikus a Mandinernek erősítette meg, hogy benyújtotta lemondását Orbán Viktor miniszterelnöknek.
Miért?
Arra a kérdésre, miért döntött így válaszolt a lapnak:
– Amikor megkap egy feladatot az ember, mindig létezik teljesítmény követelmény: mi az, amit végre kell hajtani, és ez mennyi időbe kerül. Csák arról is beszélt, hogy minden tárcavezetőtől, így tőle is három dolgot kért Orbán Viktor kormányfő:
az első, hogy a meglévőre építve alakítsak ki ütőképes működési rendszert
a második, hogy a tárcámhoz tartozó területeken legyenek ciklusokon átívelő programok
a harmadik, hogy legyenek megfelelő utódok, személyek, akik képesek alkotó módon tovább vezetni a területeket
„Amit vállaltam, illetve vállaltunk, az minden területen sínen van.” – mondta.
Elégedett önmagával
„A rendszerépítés és programkialakítás ügyében az eltelt két évben gyorsan haladtunk munkatársaimmal. Amit vállaltam, illetve vállaltunk, az minden területen sínen van. E tekintetben a négy évre tervezett munkát sikerült két év alatt elvégezni. Itt az ideje átadni a stafétabotot a fiatal nemzedéknek”
– fogalmazott, a Mandineren.
Szerző
Friss
- Magyar Péter szombat reggeli (nagyon is valószínű) összeesküvés elmélete + egy kis Hadházy
- Erre gondolt, miniszterelnök úr? -‘Áttelt poloska’ támadta meg Balatonalmádi jegyzőjét
- Lázár-tesztember szájával arról ‘érdeklődik’ a regnáló, hogy mit szólna a nép a halálbüntetés bevezetéséhez
- Orbán szerint van, amiben még Gáspár Győző is okosabb nála – Csak nem érik egy újabb miniszterelnök-tanácsadói fizetni valónk?
- Havas Henrik leleplezte a Nemzeti Sport hazugságát
- Ne feledje, vasárnap óraátállítás – Jön a nyári időszámítás
- A hűség 3 csillagjegye
- Vám – háború – Van rendszer a trump-i őrületben?
- ‘Vegyétek már végre észre, hogy ez nem arról szól, ki tud messzebb pisilni!’ – Hozzászólói vélemények Nagy Ervin Karácsonynak szánt beszólásáról
- Miniszterelnök úr! Ezúton is emlékeztetjük, hogy önök tettek lakatot több száz vidéki postára