Bulvár
Lezuhant egy fiatal nő a budai vár faláról kedden hajnalban
Lezuhant egy fiatal nő kedden hajnalban a budai vár faláról.
Hihetetlen, hogy az emberek milyen felelőtlenül bánnak, nem csak az egészségükkel, de olykor a semmiért veszélyeztetik testi épségüket is, ahogy tette ezt az a fiatal nő aki a mentősök közlése szerint kedden hajnalban lezuhant a budai vár faláról.
Séta a semmibe
Ma hajnalban hívták a fővárosi mentőket, hogy sürgős segítséget nyújtsanak egy 25 éves nőnek, aki budai várban a nedves várfalon sétálva megcsúszott és körülbelül 5 méter magasból lezuhant. az OMSZ mentősei percek alatt a helyszínre érkeztek, és felmérték a fiatal nő állapotát és megállapították, hogy szerencsére csak kisebb sérüléseket szenvedett. Az is kiderült, hogy a sérültnek az esés után azonnal sikerült felállnia, és egy közeli padhoz sétált, ahol fekvő testhelyzetben várt a a mentőre, akik a nőt végül stabil állapotban szállították kórházba.
Az OMSZ közösségi oldala mielőbbi felépülést kíván a nőnek, és gratulál nemcsak ahhoz, hogy csodával határos módon ilyen szerencsésen megúszta a zuhanást, de külön gratulálnak a mentésben résztvevőknek is!
(Képünk illusztráció)
Szerző
Friss
- Gábor György leleplezte Gulyás Gergely legújabb cinikus hazugságát – A diktatúra sosem egyik napról a másikra születik
- Amerikai álom magyar földön – Mi vonzza ide az amerikai családokat, és miért nem mindenki marad?
- Szabó Bálint: botrányok és következmények – ‘A börtön ablakában…’?
- Már nem képes emberi hangon szólni – Ami mostanában zajlik Magyarországon, az rémes
- Mi lesz veled, Budapest – mi következik a kormány inkasszója után?
- A Megafon honnan támogatott cucc? – 5.800 milliós bevételből lett 2024-ben veszteséges – Hiába, ami jó, az jó….
- Első nap egy új munkahelyen: túléltem. Alig….
- Vége a szerelemnek, marad a csalódás: Hugh Jackman és Deborra-Lee Furness ‘rosszízű’ válása ‘ágytól-asztaltól’
- Grúzia még nálunk is jobban teljesít? Forródrót és e-mail várja az ottani ‘pofa be-törvény’ megszegését jelenteni vágyókat
- Kocsis Máté -akit Fidesz frakcióvezető minőségben tartunk el- felnyitotta dossziéját…