Etető
Libafeszt – Mi szem-szájnak ingere Kiskunfélegyházán
Hamarosan indul a Libafeszt! Libából készült ételek versenyével, jubileumi néptánctalálkozóval, Ludas Matyi sakk- és futóversennyel, baromfitermékek vásárával és libamakett-festésével is készülnek a huszonötödik libafesztiválra szeptember közepén Kiskunfélegyházán.
Ez is lesz, meg ez is, meg ez is!
Kovács-Csonka Szilvia, a Móra Ferenc Művelődési Központ igazgatója a programokat sorolva elmondta:
a jubileumi libafesztivál szeptember 13-án A kelme titkai című Csordás Katalin viseletkészítő népi iparművész és Szabó Árpád pliszírozó viseletkészítő, illetve Rapavi Réka fotográfus népművészeti kiállításmegnyitójával veszi kezdetét.
A kisgyermekes családokat játszó- és táncházon kívül, fotószínházzal és fakörhintával, Szalóki Ágnes koncertjével, a Langaléta Garabonciások gólyalábas produkciójával, a Fitos Dezső Társulat táncszínházi előadásával, a Móra-udvarban pedig bábszínházi előadásokkal, játékos feladványokkal, és különféle kézműves foglalkozásokkal várják. A Holló László Képzőművész Kör tagjai libamakettfestést hirdetnek, de Kiskunfélegyházára érkezik a vármegyei önkormányzat „Meseföld” élménybusza is.
A Ki mit tud sütni-főzni a libából?
A gasztroverseny zsűrijének elnöke és házigazdája Bede Róbert mesterszakács és Szőke András filmrendező, humorista lesz. A versenyzők sültek, pörköltek, levesek, illetve egytálételek kategóriában nevezhetnek és ezúttal is kiválasztják a legszebb szakácsnét.
Idén rendezik meg a Kiskunfélegyházi Libafesztivál keretében szeptember 14-én a tizedik Kunsági Néptánc Találkozót, amelyre Csongrádról, Galgahévízről, Lakitelekről, Kiskunmajsáról, Szegedről és Szegvárról is várnak együtteseket a helyi csoportok mellett.
Városnézés és libasimogatás
A fesztivál jellegéhez igazodva lesz városnéző túra az idén 250 éves városban, libasimogató, Kézművesek utcája kirakodó vásárral és kézműves bemutatókkal, szerveznek Ludas Matyi sakk- és futóversenyt, véradást, valamint egészségügyi szűrést és tanácsadást.
Szórakozás
A gasztronómiai programsorozat kínálatát ezúttal is ismert előadók és együttesek színesítik. Pénteken este Engem nem lehet elfelejteni – Szenes Iván 100 címmel emlékestet tartanak a Don Lázi Swingtet, Szulák Andrea és Vastag Tamás közreműködésével, másnap pedig a Kaukázus Rézágyú koncertjét élvezhetik az érdeklődők. A színpadra lépők között lesz még a Csík Zenekar és a Bagossy Brothers Company.
Szakmai program
A programsorozathoz kapcsolódva péntek délelőtt a víziszárnyas-ágazat helyzetéről, állategészségügyi, termelési és piaci kérdéseiről szakmai tanácskozást szerveznek a kiskunfélegyházi városházán. A 12. alkalommal megszervezett találkozón a termelők, a feldolgozók, az ágazathoz szorosan kapcsolódó iparágak, mint a takarmányipar, kereskedelem és a marketing is szerepet kap.
Kiskunfélegyházán és környékén ma is sokan élnek libatartásból, -hízlalásból vagy -feldolgozásból, így családok százai kötődnek valamilyen módon a libához. Munkájuk és az általuk teremtett érték előtt is tisztelegnek a két és fél évtizede életre hívott gasztronómiai és szórakoztató fesztivállal.
A fesztivál programjai ingyenesek, a teljes kínálat a művelődési központ honlapján, oldalon olvasható.
Szerző
Friss
- Nagy Márton szerint, ha már árstop, akkor legyen kövér – A bank a soros?
- 2025-ben 3836 milliárd forintot kell a kormánynak kamatokra kifizetni – Mire jut ennyivel kevesebb?
- Ki hívott, vajon ez miért fontos manapság?
- Ukulele – szabadstrand – Budapest – Karácsony Gergely – Ha kíváncsi, hogy mi ez, olvassa….
- …pedig biztosan be volt készítve a ‘győztünk’-jelentés: Pápán az időközin kiütéssel az ellenzék volt szimpatikusabb
- Üzent a pápa
- Új Jalta köttetik? Orbán magányosan, Európából kitaszítva, súlyát vesztve…
- Vitézy: ‘ha a hozzá nem értés fájna, Lázár János megállás nélkül ordítana’
- Ujhelyi István: tényleg ilyen a lapjárás?
- Nocsak… Zelenszkij és Európa vezetői Orbán Viktor nélkül tartanak vasárnap megbeszélést