Connect with us

Sport

Ma Balaton-átúszás

balaton-átúszás
Megosztás

A HungaroMet siófoki obszervatóriumának időjárás-előrejelzése alapján a 42. Lidl Balaton-átúszást 2024. július 21-én, vasárnap tartják meg, olvasható az esemény hivatalos oldalán.

Közlekedési változások

A Lidl Balaton-átúszás helyszínei, Révfülöp és Balatonboglár kistelepülések, a kettő együttes lakosságszáma alig az eseményen résztvevők fele. Emiatt sajnos mindkét településen komoly közlekedési fennakadásokat okozhat ekkora – nagyrészt autóval érkező – tömeg. A települések napi életének megkönnyítése érdekében néhány forgalmi változást vezetnek be az esemény ideje alatt.

Révfülöp

Révfülöpön rendőri segítséggel és irányítással koordináljuk az ide érkező résztvevők parkolását. Kérjük, kövesd a rendőrök utasításait és csak a KRESZ által engedélyezett helyeken parkolj, nem zavarva a település közlekedését és az ingatlanok megközelítését.

Balatonboglár

Balatonbogláron a Platán strand környékén és a város egyes részein fizetős a parkolás (3-400 Ft/óra). A résztvevői számhoz nagyon kevés a parkolóhelyek száma, ezért javasoljuk távolabbi parkolóhelyek használatát. Fontos, hogy csak a KRESZ által engedélyezett helyeken parkolj, nem zavarva a település közlekedését és az ingatlanok megközelítését.

Az eseményhez időszakos forgalmi változások is kapcsolódnak, ezzel is segítve a közlekedés zavartalanságát. A Parti sétány (a Platán strand mellett futó út) csak a Platán sor felől közelíthető meg és a Széchenyi István út felé hagyható el.
A Széchenyi István út az esemény ideje alatt a strand felől a 7-es út felé egyirányú lesz, erről a helyszín nem közelíthető meg autóval. A 7-es út felől a vasút két helyen, a Platán sornál, vagy tovább Fonyód felé, a Posta köznél keresztezhető.

M7-es autópálya

Az M7-esen változó helyszíneken, de folyamatosan zajlanak munkálatok, amik lassítják a forgalamt. Az Útinform tájékoztatása szerint ezeket a korlátozásokat legkésőbb péntek délután 15:00 óráig feloldják.

A megnövekedett nyári forgalom miatt mindenképpen azt javasoljuk, hogy a szokásosnál legalább 1 órával hosszabb menetidővel számolj! Az amúgy is zajló balatoni nyár mellett további 12.000 ember próbál majd eljutni az esemény reggelén Révfülöpre vagy Balatonboglárra. A Balaton-átúszás lebonyolítása és biztosítása szigorú időrend szerint zajlik, az esetleges vonatkéséseket, baleseteket ebbe nem tudjuk belekalkulálni, az egyes távokon csak az előre meghirdetett időpontokig lehet. Ezt csak az időjárás írhatja felül, szükség esetén a rajtolást előbb lezárhatjuk.

Lépj be az online nevezési felületre is!

Elrajtoltak

A szervezők tájékoztatása szerint az első indulók – köztük a junior úszóválogatott tagjai – pontban 7 órakor rajtoltak, hogy teljesítsék az 5,2 kilométeres távot. A cél a balatonboglári Platán strandon van.
Rajtolni 12 óráig lehet, a szervezők 11 és fél ezer nevezőt várnak.
Napos, gyengén szeles idő és – ahogy a balatoni hajósok mondják – „kivasalt”, vagyis teljesen sima víz fogadta a Balaton-átúszás résztvevőit. A tó vize 26-27 fokos és később sem várható jelentős szélerősödés.
A legelső indulókat hét órakor engedték a vízbe, hogy a mintegy 150 vitorláshajó segítségével kialakított úszófolyosón a Balaton déli partja felé vegyék az irányt. Aki elfárad, megkapaszkodhat, vagy akár ki is mászhat, és megpihenhet a vitorlásokon.
Kapcsolódó

balaton-átúszás,

Szerző