Kerítésen túl
Magyar turistabusz-szerencsétlenség Szerbiában, sok a sérült

Súlyos közlekedési baleset történt vasárnap délután a szerbiai Szabadka közelében: egy magyar turistákat szállító autóbusz teherautóval ütközött, a balesetben nyolcan megsérültek.
Szerbiában karambolozott a magyar turistabusz
A szerb közszolgálati televízió (RTS) információját a szabadkai rendőrség is megerősítette. Az elsődleges adatok szerint a magyar rendszámú autóbusz – fedélzetén 82 utassal – helyi idő szerint 13 óra 30 perc körül karambolozott egy teherautó pótkocsijával a Szabadkát elkerülő útszakaszon, miközben a Kelebia–Tompa határátkelő irányába tartott – közölte a 24.hu.
A baleset következtében nyolc személy megsérült, őket azonnal a szabadkai kórházba szállították. Az egészségügyi intézmény tájékoztatása szerint egyikük állapota sem életveszélyes. A helyszínelés jelenleg is tart, a rendőrség lezárta a határátkelőre vezető út egyik sávját, ezért az érintett útszakaszon torlódásokra kell számítani. A baleset körülményeinek pontos kivizsgálása folyamatban van. A szerb Blic.sr értesülései szerint
egy kaposvári középiskola Görögországból hazafelé tartó diákjai utaztak a buszon.
A szerb lap szerint
a busz nem az útviszonyoknak megfelelő sebességgel közlekedett, ennek következtében vesztette el a sorfőr az uralmat a jármű felett
Magyar túriszabusz tragédiák a 2000-2025
Dátum | Helyszín (ország) | Áldozatok (halott/sebesült) | Ok |
---|---|---|---|
2002. ápr. 19. | Ausztria, Hainfeld | 6 halott, ~40 sérült | A sofőr elaludt, letért az útról, felborult |
2004. okt. 22. | Horvátország, Karlovac | 2 halott, 20+ sérült | Nedves úton megcsúszott, túl gyors volt |
2008. szept. 13. | Olaszország, Róma mellett | 3 halott, több sérült | Fáradt sofőr, pályaelhagyás |
2010. máj. 30. | Németország, Dresden | 0 halott, 18 sérült | Defekt miatt megpördült |
2012. márc. 3. | Ausztria, A2-es autópálya | 1 halott, több sérült | Vizes úton megcsúszott, túlterhelt |
2015. jan. 4. | Szlovákia, Besztercebánya | 1 halott, ~20 sérült | Jég, nem megfelelő sebesség |
2017. jan. 20. | Olaszország, Verona | 17 halott, 25+ sérült | Sofőr elaludt / figyelmetlenség, nekihajtott korlátnak, kigyulladt |
2018. márc. 6. | Románia, Arad | 0 halott, 14 sérült | Jeges út, felborult |
2019. aug. 10. | Horvátország, Zágráb | 1 halott, 10+ sérült | Túl gyors, kisodródott |
2022. okt. 9. | Ausztria, Bécs közelében | 0 halott, 12 sérült | Sofőr rosszul lett |
2023. júl. 15. | Németország, Passau | 1 halott, 8 sérült | Fáradtság, kanyarban kisodródott |
2024. febr. 12. | Szerbia, Újvidék | 0 halott, 9 sérült | Defekt, árokba csúszott |
Összefoglaló a főbb okokról:
- Fáradtság/elalvás (legalább 4 eset): 2002, 2008, 2017 (Verona), 2023.
- Sebességtúllépés/nedves út (legalább 5 eset): 2004, 2012, 2015, 2018, 2019.
- Műszaki hiba (pl. defekt, túlterheltség, legalább 3 eset): 2010, 2012, 2024.
- Rosszullét/emberi tényező (1 eset): 2022.
Tilos elhanyagolni!
Vészhelyzetre való felkészülés: ellenőrizni a buszban található vészkijáratok és tűzoltó készülékek működését. Sofőrök és kísérők legyenek felkészítve arra, hogyan kell evakuálni a buszt baleset vagy tűz esetén.
Szerző
Friss
- Nem mind fénylik, ami arany
- Nem rötyög! Nagy Márton szerint a béke, az adókedvezmény és a nyugdíjasok élelmiszer-utalványa pörgeti fel a gazdaságot
- 2025 őszi karrierhoroszkóp – Mit tartogat a következő évszak a munkában és céljaidban?
- Meg vagyok nyugodva. Orbán azt mondta, ő megment a világháborútól – Napi Lendvaiság…
- Lázár „óriási bejelentése’: azt tervezik…., nem belekezdtek, csinálják, csak dumcsiznak róla
- „A miniszterelnök úrnak üzenem: kiszúrathatja a kerekeimet (…) úgysem fogok félni tőle, ő meg úgyis meg fog bukni…”
- Nyerges Csenge Megafon-lány Tisza-ügynök lenne? Zalaszentgróti szereplése párszáz szavazatot biztosan hozott Magyar Péternek
- Az államadóság-halmozás a rendszer lényege – egy srófra: a hitelére jár az agya Kádárnak és Orbánnak is
- Siófok elesett!!! Bezárunk – A balatoni fagyiárust kiütéssel lenyomták a szúnyogok…
- Tarjányi Péter: ultimátum Moszkvának, de mi lesz, ha Putyin nemet mond, és ez miért lehet rossz nekünk?