Kultúra
Már hangolnak a busók
Busójárás, busó maszkok van-e ki e népszokást hazánkban nem ismeri, de a mohácsi sokacok népszokása a világszerte egyre közismertebb. két hét múlva indulnak Mohács idei nagy napjai.

A tervek szerint minden eddiginél több, 2500 maskarás és 71 busócsoport vesz részt a mohácsi, téltemető, tavaszköszöntő népszokáson, az idén február 8. és 13. között zajló busójáráson.

Nagy a készülődés
A 15 helyszínen több mint 160 hagyományőrző programot kínáló, két hét múlva csütörtökön kezdődő esemény hat napjára mintegy 110 ezer látogatót várnak. Szombaton és vasárnap 40-45 ezer érdeklődő fogadására készülnek a Duna-parti városban
A látogatókat folklórműsorokkal, néptánccsoportok fellépésével, táncházakkal, busócsoportok bemutatóival, családi és gyermekprogramokkal várják a mohácsiak.
Csütörtök
A farsang utolsó csütörtökétől húshagyókeddig tartó rendezvény első napján a fiataloké lesz a főszerep: ekkor iskolás néptánccsoportok lépnek fel, vetélkedőket tartanak, a felvonuló maskarások között pedig gyermek jankelék és kisbusók farsangolnak a városban, míg az esti órákban táncházakat tartanak busók részvételével.
Péntek
Maszkfaragók és más népművészeti tárgyalkotók munkáiból nyílik kiállítás, folklórműsorokat tartanak, zenekarok lépnek fel a Busóudvarban, a baranyai horvát népviseletekről szóló kötetet mutatnak be, míg a Piac téren Versendi Kovács Józseffel és zenekarával tartanak horvát táncházat.
Szombat
A hagyományos mohácsi sokac viseletdarabok készítésének műhelytitkaiba kapnak bepillantást az érdeklődők, már a reggeli óráktól tamburazenekarok, néptáncegyüttesek, maszkos csoportok tartanak bemutatókat, lakodalmas menetet, valamint megnyílik a népművészeti és kézműves vásár.
Vasárnap
Busócsoportok farsangi készülődésébe pillanthatnak be a résztvevők, de lesz bábkoncert, ételkóstoltatás, majd dél után nem sokkal kezdődik meg a busók csónakos átkelése a Dunán a Sokacrévbe, s indul a népszokás legnagyobb felvonulása.
Hétfő
Interaktív farsangi gyermekfoglalkozás, a busók hagyományosan házról-házra járnak majd a Kóló téren és a környező utcákban.
Kedd
A délutáni felvonulást követően meggyújtják az óriási főtéri máglyát, s elégetik a telet szimbolizáló koporsót.
A szervezők közölték: az esti délszláv táncházak a Mohácsi Piacon idén ingyenesek lesznek, továbbá idén kialakítanak egy boros standcsoportot is.
Így kezdődött
A mohácsi sokac népcsoport által meghonosított, híres farsangi eseményt egy 1783-as feljegyzés említi először. A török hódoltság idején Mohács környékén megtelepedő etnikum körében élő legenda szerint furfangos őseik a török megszállás elől a Duna túlsó partján lévő Mohács-szigetre menekültek. A sokacok álruhákat öltve tértek vissza a folyón átkelve, és rajtaütöttek a babonás törökökön, akik az ijesztő maskarásoktól megrémülve fejvesztve menekültek a városból.
A télűző, tavaszköszöntő népszokás tradicionális elemei évszázadok óta változatlanok: borzas busóbundát, vászongatyát, bocskort öltő felnőttek faragott álarcokban, jellegzetes kellékekkel – tarisznyákkal, buzogányokkal, öles kereplőkkel és kolompokkal – felszerelkezve búcsúztatják a zord évszakot és várják a tavaszt.
A busójárást – első magyarországi elemként – vette fel az emberiség szellemi kulturális örökségének reprezentatív listájára az ENSZ Nevelésügyi, Tudományos és Kulturális Szervezete, az UNESCO 2009-ben.
A népszokás idei részletes programjairól, a helyszínek megközelítéséről, parkolási információkról a www.mohacsibusojaras.hu webcímen és a rendezvény Facebook-oldalán található bővebb tájékoztatás.
Szerző
Friss
- Furfangos Fidelitasok -övék a jövő!?- frenetikus foglalatossággal fontoskodnak az EFOTT-on
- A szemednek hiszel, a zsebednek, vagy Takács Péternek? – Utóbbi elvárja, hogy neki…..
- Tarjányi Péter: a digitális bomlasztás a közösségi oldaladon – Dolgoznak a fiúk…..
- Budai Gyula, az Orbán-rendszer mindenese, feljelentő üzemmódba kapcsolt
- Juszt László: az év 28. hetében ezeket kérdezném Orbán Viktortól a fidesz-harsona mikrofonállványa helyében…
- Qvik fizetés és adatvédelem: hogyan felel meg a rendszer a jogszabályi elvárásoknak?
- Magyar Péter: nem volt még példa arra, hogy egy magyar párt nyíltan szövetségre lépjen egy magyarellenes román formációval
- Lévai Anikó és a politikusfeleségek csendes hatalma – avagy a NER hátországa
- Hiszi, nem hiszi? Napi horoszkóp, 2025. július 10., csütörtök
- Dr. Zamecsnik: nem üres politikai jelszó, hanem valós jogi forgatókönyv lehet a Tisza Párt „út a börtönbe” programja