Kerítésen innen
Mégsem kezdőik csütörtön a gázai tűzszünet
Leghamarabb péntekre tolódott csütörtökről az Izrael és az iszlamista Hamász terrorszervezet közötti egyezmény végrehajtása, a tűzszünet és az első izraeli túszok szabadulása – közölte Cahi Hanegbi, az izraeli nemzetbiztonsági tanács elnöke csütörtökre virradó éjjel.
Mégsem csütörtök, hanem péntek
Cahi Hanegbi bejelentette, hogy péntek előtt nem kezdik meg az elraboltak szabadon bocsátását, de hozzátette, hogy a felek között folyamatos és előmutató a kapcsolattartás.
„Nincs fegyverszünet, háború van. Nem terveznek tűzszünetet mindaddig, amíg nincs egyeztetett időpont a túszok szabadon engedéséről született terv végrehajtására”
– közölte egy meg nem nevezett politikai vezető a Haarec című lappal.
Nincs lista
Politikai források szerint azért tolódott el a Hamásszal kötött megállapodás, mert a szervezet még nem nyújtotta be azoknak az izraelieknek a listáját, akiket csütörtökön szabadon engednek, és még nem írta alá a megállapodást Katarral, amely garantálja az egyezmény végrehajtását.
Szerda este sajtótájékoztatót tartott Tel-Avivban Benjámin Netanjahu miniszterelnök, Joáv Galant védelmi miniszter és Beni Ganz miniszter, a szűk hadikabinet tagja.
„A katonai és politikai erőfeszítések együttesen tették lehetővé túszaink szabadon bocsátását”
– mondta Netanjahu, és közölte, hogy köszönetet mondott erőfeszítéseiért Joe Bidennek, az Egyesült Államok elnökének.
„Utasítottam a Moszadot, hogy lépjen fel a Hamász vezetői ellen, bárhol is legyenek”
– mondta az izraeli kormányfő egy kérdésre válaszolva, és hangsúlyozta, hogy a túszok elengedése érdekében tartott tűzszünet után Izrael tovább folytatja a háborút a Gázai övezetet uraló iszlamista Hamász ellen.
Szerző
Friss
- Első nap egy új munkahelyen: túléltem. Alig….
- Vége a szerelemnek, marad a csalódás: Hugh Jackman és Deborra-Lee Furness ‘rosszízű’ válása ‘ágytól-asztaltól’
- Grúzia még nálunk is jobban teljesít? Forródrót és e-mail várja az ottani ‘pofa be-törvény’ megszegését jelenteni vágyókat
- Kocsis Máté -akit Fidesz frakcióvezető minőségben tartunk el- felnyitotta dossziéját…
- A Tiszások átvállalják a Kölcsey kirúgott tanárainak perköltségét – tudatta Magyar Péter
- Orbán Viktor születésnapjára – Rendhagyó köszöntő
- Magyar György: a kormány csődbe akarja vinni a fővárost?
- Hétvégi horoszkóp – Belső hangok, külső jelek
- Közlöny van róla: mindenki „Nyunyókája”, Müller Cecília leteszi a lantot
- 2025, Magyarország: megtámadták a BKK egyik női munkatársát a Blahán, senki nem segített neki