Connect with us

Kerítésen túl

Meghalt Jean-Marie Le Pen (cikkünk frissül!)

lepen
Megosztás

Meghalt Jean-Marie Le Pen, a francia szélsőjobboldali Nemzeti Front nevű párt alapítója, halálának hírét megerősítette a családja a francia AFP hírügynökségnek. Az egykori ejtőernyős, aki 1972 és 2011 között vezette a pártot, amikor az még Nemzeti Front néven működött, korábban szívproblémák gyanújával került kórházba. Le Pen 96 éves volt.

<<< Olvassa cikkeinket a Facebookon és a Google hírei között is! >>>

Frissítés

Jean-Marie Le Pennek előrehaladott kora és az aktív politikától való évekkel ezelőtti visszavonulása ellenére nagy befolyása volt a francia jobboldalon. Ő volt a Nemzeti Front (FN) társalapítója 1972-ben, és közel négy évtizeden át vezette.

Lánya, Marine Le Pen 2011-ben vette át tőle a párt vezetését, amelynek nevét Nemzeti Összefogásra változtatta. A pártot igyekezett megválaszthatóvá tenni, és szélesítseni az egykori vonzerejét.

Politikailag szakított apjával, miután az többször akadályozta stratégiája megvalósítását. Jean-Marie Le Pent 2015-ben kizárták a pártból a holokausztot többször lekicsinyítő megjegyzései miatt. A politikus „árulással” vádolta meg a lányát, és hosszú ideig tartó nyilvános viszályt vot köztük.

le pen

 

Szerző