Sport
Meghalt Keleti Ágnes – Legyen könnyű neki a föld!
A Nemzet Sportolója címmel kitüntetett ötszörös olimpiai bajnok magyar tornászt, Keleti Ágnest néhány napja a fővárosi otthonából szállították a budapesti Honvédkórházba szívproblémákkal és légzési nehézségekkel. Az akkori információk szerint az izraeli és magyar állampolgár, holokauszttúlélő élsportoló állapota kritikus volt. Néhány nap múlva, január 9-én lett volna Keleti Ágnes 104. születésnapja.
Keleti Ágnes élete
1921. január 9-én látta meg a napvilágot Budapesten. A tornasport iránti szenvedélye már fiatalon megmutatkozott, és hamarosan a Nemzeti Torna Egylet színeiben kezdte meg sportpályafutását. A második világháború alatt, zsidó származása miatt hamis papírokkal bujkált, de a háború után visszatért a sporthoz, és 1946-ban már Balkán-játékokat nyert. Az 1948-as olimpián sérülés miatt nem versenyezhetett, de ez nem törte meg, sőt, még elszántabbá tette.
Az 1952-es helsinki olimpián Keleti Ágnes már a világ élvonalába tartozott. Talajon aranyérmet szerzett, illetve további három medált is begyűjtött. Az 1956-os melbourne-i olimpia pedig a karrierje csúcspontját jelentette, ahol négy aranyérmet nyert, s ezzel a magyar tornasport történetének legeredményesebb versenyzőjévé vált. Az olimpia után Ausztráliában maradt, majd Izraelbe költözött, ahol a tornasport fejlődéséhez jelentősen hozzájárult.
<<< Olvassa cikkeinket a Facebookon és a Google hírei között is! >>>
Élete Izraelben
A zsidó államben Keleti Ágnes nemcsak edzőként, de egyetemi oktatóként is tevékenykedett, és a nemzeti tornászválogatott edzője lett. Az izraeli tornasport fejlődésének egyik alapköveként tartják számon, és az országos tornász bajnokság is az ő nevét viseli. Az 1980-as években visszatért Magyarországra.
A sportoló életútja nemcsak a sportteljesítménye miatt figyelemre méltó, de azért is, mert a történelem viharai közepette is megőrizte a kitartását és a szenvedélyét. Számos kitüntetést kapott, köztük a Magyar Érdemrend középkeresztjét, a Nemzet Sportolója címet, és az Izrael-díjat is. 2021-ben, a 100. születésnapján, Orbán Viktor és Benjámín Netanjáhú is felköszöntötte, elismerve életművét és inspiráló hatását. Keleti Ágnes 103 éves volt.
Legyen könnyű neki a föld!
Szerző
Friss
- Németh Szilárd színt vallott: elárulta, mivel tölti éjszakáit….
- Fekete-Győr a Tiszát segítené, de a Kétfarkú Kutyapártnak használ
- Hadházy Ákos: miféle háborúba vezető útra lépett az Orbán-kormány 2023-ban?
- Orbán és Magyar is saját fényezésre és a másik alázására használja Gyurcsány Ferenc lemondását
- Gyurcsány Ferenc lemond frakcióvezetői posztjáról, országgyűlési képviselői mandátumáról, visszavonul a közélettől, a választásokon nem indul
- Kormányinfó: mit miért tesz, vagy nem a kormány – némi választási osztogatás-infóval fűszerezve
- Magyar Péter bizonyítéka a „kormány békehazugságáról” – Frissítve!
- Mátyás király óta nem volt olyan jó kormánya Magyarországnak, mint a mostani – állítja az MCC médiaiskolájának vezetője
- Csoda, hogy így állunk? Az Orbán-vezette Fidesz vesztesége 2024-ben: 400 millió mínusz
- A kaszinó: izgalom, stratégia és szerencse