Sport
Megjöttek a Fehérvári Titánok
A Fehérvári Titánok csapata simán, 5-1-re nyert sereghajtó vendége, az osztrák Vienna Capitals ellen a jégkorong Erste Liga alapszakaszának egyetlen hétfői mérkőzésén.
A bécsiek kapujában bemutatkozott Dusan Sidor, a hazaiaknál pedig az Erste Ligában debütált Szabó Dániel és Erdély Botond, és visszatért sérülése után Kelin Aisnworth. Ahogy a meccsei nagy részét, ezt is lendületesen kezdte a Vienna Capitals, és az 5. perc elején Felix Maxa révén megszerezte a vezetést. A folytatásban a kiállításokról szólt a harmad, összesen kilenc büntetést ítéltek a játékvezetők, és egy négy a három elleni helyzetből egyenlített a Fehérvár az utolsó percben Schoenmakers találatával.
A második harmad feléig tartották magukat a bécsiek, akkor egy újabb kiállítást Hamvai Szilárd használt ki. A hazaiak kivédekeztek két emberhátrányt, majd a játékrész végén két góllal eldöntötték a meccset. Előbb Ainsworth volt eredményes, majd Mazzag is betalált.
Az utolsó harmadban is sok volt a kiállítás, gól viszont csak egy, azt Vehmanen szerezte, így a Fehérvár a szezonban harmadszor is legyőzte a Vienna Capitalst.
Kóger István, Fehérvár: „Fontos alsóházi rangadót sikerült nyernünk meg. Az előző évhez képest idén a kötelezőket tudjuk hozni, de kevesebb meglepetést érünk el. Sok van még a szezonból hátra.”
Christian Dolezal, Vienna Capitals: „Nem kezdtük rosszul a meccset, de túl sok kiállítást szedtünk össze, ami elvette a ritmust, szétesett a csapategység. Öt az öt ellen nem voltunk rosszak, de a sok emberhátrányban elfáradtunk.”
Erste Liga:
Fehérvári Titánok-EV Vienna Capitals (osztrák) 5-1 (1-1, 3-0, 1-0)
Gól: Derek Schnoemakers (20., emberelőnyben), Hamvai Szilárd (29., emberelőnyben), Kelin Ainsworth (39.), Mazzag Dániel (40.), Iiro Vehmanen (48.), ill. Felix Maxa (5.)
A tabella:
1. DVTK Jegesmedvék 18 15 1 1 1 76- 30 48 pont
2. MAC Budapest 19 13 – – 6 80- 48 39
3. SC Csíkszereda 21 11 1 1 8 76- 67 36
4. Ferencvárosi Torna Club 20 10 2 – 8 72- 62 34
5. Dunaújvárosi Acélbikák 19 11 – – 8 60- 51 33
6. UTE 20 9 2 – 9 56- 56 31
7. ASC Corona Brasov 21 7 1 4 9 57- 60 27
8. Fehérvári Titánok 20 5 1 2 12 53- 79 19
9. EV Vienna Capitals 22 – 1 1 20 33-110 3
(MJSZ)
Szerző
Friss
- Szanyi Tibor: kracsun = karácsony? – Úgy látszik, a jó hírek csak nem akarnak Orbánhoz kötődni
- Készülj a karácsonyra – 5 jótanács: így díszítsd az otthonod
- Orbán Viktor szerint “Brüsszel” Magdeburgot akar csinálni Magyarországból
- Időjárás, ma havazik, de mi lesz karácsonykor?
- Vasárnapi horoszkóp két nappal karácsony előtt
- Jobb félni? – Nemcsak rendőrök, de civilruhások is figyelnek
- Szoboszlai megy a Real Madridba?
- 10 000 ember az ünnepi asztalnál – idén is lesz krisnás Karácsonyi Szeretetlakoma a Népligetben
- Mit keresett Magyar Péter Lévai Anikó ölében? – Megoszlanak a vélemények az Orbán családban…
- Meddig még a pitlákság útján? -érdeklődött egy kommentelő, amikor kiderült, hogy lenyúlta a kormány a gyermekotthonból a tegnap átadott TISZA-ajándékokat