Kerítésen innen
Menekülés a kunától, így szabadulhat meg tőle
Január-1 én újabb ország, a szomszédos Horvátország csatlakozott az euró-zónához és ezzel megszűnik a kuna mint fizetőeszköz. Ez a döntés sok magyart is érint.
Január-1 én újabb ország, a szomszédos Horvátország csatlakozott az euró-zónához és ezzel megszűnik a kuna mint fizetőeszköz. Ez a döntés sok magyart is érint, hiszen kedvenc nyaralási helyszínünk a horvát tengerpart. Így azután nem tévedhetünk nagyot azzal az állítással, hogy sokak őrizgetnek otthon az euró által leváltott kunából kisebb, nagyobb összegeket.
Így lesz a kunából euró
Magyarországon már nem váltják át a bankok a kunát euróra, így aztán akinek maradt régi horvát pénze, annak Horvátországba kell utaznia vele. A váltási euró árfolyam már régóta ismert: egy eurót pontosan 7,5345 kunáért cserélnek be vasárnaptól. Az ország ATM-eit is nagyrészt átállították mostanra eurósra, már január 1-jén is az automaták 70 százaléka csak eurót adott ki. A kétféle pénz január 15-ig forog párhuzamosan az országban, vagyis a boltokban addig lehet fizetni a megmaradt kunákkal. A vásárlók visszajáróként már eurót kapnak.
Átváltás
Az ezt követően megmaradt kunákat az Európai Központi Bank tájékoztatása szerint 2023. december 31-ig csak a horvátországi postákon, kereskedelmi bankokban és a Pénzügyi Ügynökség (FINA) egységeiben lehet átváltani euróbankjegyre és -érmére. Tranzakciónként 100 kunabankjegy és 100 kunaérme feletti átváltáskor a kereskedelmi bankok plusz térítést kérhetnek – figyelmeztet a Bank360.hu. Aki 2023-ban nem utazik Horvátországba, viszont maradt kunája, 2024-től már csak a Horvát Nemzeti Banknál válthatja be a megmaradt pénzét. A bankjegyeket időkorlát nélkül átváltja a jegybank, az érméket 2025 december 31-ig cseréli be. Az euróövezet más nemzeti központi bankjai 2023. január 1. és február 28. között térítésmentesen, rögzített átváltási árfolyamon váltanak be kunabankjegyeket. Az átváltható összeg ügyfelenként és tranzakcióként legfeljebb napi 8000 kuna lehet. Mivel Magyarország nem tagja az eurózónának, ezzel a lehetőséggel a magyarok nem élhetnek a Magyar Nemzeti Banknál -írta meg a Blikk.
Nem csak euró, határkérdés is
2023 január 1-én Horvátország nem csak a régi pénzét cserélte le európaira, de a határát is, mivel csatlakozott a Schengeni egyezményhez, amelyet már jóval az EU megalakulása előtt az Európai Gazdasági közösség idején A luxemburgi Schengenben 1985. június 14-én az EGK 5 tagja – Belgium, Hollandia, Luxemburg, Franciaország és a Német Szövetségi Köztársaság – alapított meg.
Az egyezmény tagjai
1985: Belgium, Franciaország, Hollandia, Luxemburg, Németország
1990: Olaszország
1992: Görögország, Portugália, Spanyolország
1995: Ausztria
1996: Dánia, Finnország, Izland, Norvégia, Svédország
2007: Ciprus, Csehország, Észtország, Lettország, Litvánia, Lengyelország, Magyarország, Málta, Svájc, Szlovákia, Szlovénia, Bulgária, Románia
2008: Svájc
2009: Liechtenstein
2013: Horvátország
Kapcsolódó: Visszatérő?
Szerző
Friss
- Ujhelyi István: korábbi szavai kígyóként marják vissza Orbánt
- Ma ki a hibás? A karbantartó? A Siemens? Az utasok, mert egy újabb júniusi hétvégén utazni mernek? A lényeg: Lázár vétlen….
- Három településen nincs napok óta víz, mikor máskor, ha nem kánikulában
- Garantáljuk, hogy ha végig olvassa a parlament körül guruló milliárdok és milliárdosok nevei közötti tallózást, alaposan felizgatja magát
- Csillagjegyes könyvklub-ajánló: mit olvas a jegyed – és kikkel lenne a legjobb ezt együtt csinálni?
- Irán már az USA-t is fenyegeti
- Szívmelengető -mert ilyen is van!- történet Magyarországról – Látjátok, ‘harcosok’, így is lehet…..
- Marika néni: Szandikám, elhiszem, hogy sz@rásig vagy tettvággyal, de próbálj pihenni babám, mert még a végén vérnyomásos leszel
- Könyves horoszkóp – Ki megy ki a Könyvhétre és mit visz haza a csillagok szerint?
- A 4 legmaszkulinabb csillagjegy horoszkópja – belső erő és külső hatás 2025 nyarára