Bulvár
Mentve a haza: ifj. Schobert megtanult oldalazva kúszni és technikai-taktikai üríteni, majd esküt tenni
A Schobert család gondoskodik arról, hogy ne maradjon a köz egy napra sem a népes famíliáról szóló hír nélkül: a kis-nagylány bokszolni készül, a mama edz, mint rendesen, a közösségi oldalakon fut a még megmaradt Norbi „ez-az” értékesítése és most hírt adott magáról az elsőszülött -szintén- Norbert is, aki esküdt tartalékossá lett.
„A 19 éves ifjabb Schobert Norbert úgy érzi, hogy kötelessége megvédeni a hazáját, ezért úgy döntött, hogy belép a magyar hadseregbe. A múlt héten meg is kezdődött öt hétig tartó katonai kiképzése. Schobert Norbert számára nagy mérföldkő volt az eskütétel, hiszen ezzel gyerekkori álma vált valóra…”
Eskü alatt ég a zsír
„Nagyon jó érzés és hatalmas megtiszteltetés, hogy ide eljuthattam. Nagyon sok új barátra leltem az ide vezető úton és olyan embereket ismerhettem meg, akiket nagyon tisztelek és napi szinten tartom velük a kapcsolatot. És persze rengeteg új dolgot tanulhattam, amiket úgy gondolom, hogy a mindennapokban is tudok majd hasznosítani. A legfontosabb ilyen szerintem a fegyelem, de sok minden mást is belénk neveltek, amit biztosan nem fogok elfelejteni..”
lelkendezett az Origo beszámolója szerint ifj. Norbert hozzátéve:
„…annak pedig külön örülök, hogy sok ismerősömben is elindult a gondolat ezáltal, hogy ők is megpróbálják és jelentkezzenek. Rengeteg pozitív dolgot tudtam mesélni nekik szerencsére, úgyhogy igyekszem biztatni őket, hogy kezdjenek bele, ha kedvet kaptak…”
…és még mi minden…
„A kiképzés Gödöllőn zajlik, és nem szükséges bent aludni, reggel hétre érkeznek és délután négyig, esetleg fél 5-ig vannak bent. A harcászati gyakorlatokban még nincsen lövészet, ez a foglalkozás annak az előszobája, árulta el a tartalékos kiskatona. A terepen történő mozgásgyakorlatokat tanultuk, hogy ha lőnek ránk és nagy a nyomás, akkor hogyan kell oldalazva kúszni egy lőszerdobozért, vagy hogyan kell újratölteni. Tanultuk a fegyvertartást, állva, térdelve, fekve, illetve a technikai és taktikai ürítést is” – osztotta meg a srác.
A bejegyzés megtekintése az Instagramon
Norbert Schobert Jr. (@norbert_schobert_jr_official) által megosztott bejegyzés
Ami még nagy hatással volt a testi-lelki fejlődésére:
Úgy vélem, nagyon hasznos dolgokat tanulunk a gyakorlatok során, amiket miniszter úrnak is bemutattunk”
– árulta el Schobert, aki a napokban Szalay-Bobrovniczky Kristóf honvédelmi miniszter jelenlétében mutatta be társaival az eddig tanultakat.
Friss
- Lázár György: Palladino USA-ügyvivő már be is nyújtotta a számlát…? – Trump azt követeli, hogy….
- Feketelista infó: 517 ezerre nőtt a bankoknak hosszasan tartozók száma
- Parlamenti államtitkár: ‘Brüsszel Péter’ és Kollár Kinga küldte ide a LIBE bizottságot – Lánczi Tamás ráerősítésével
- Nem csak Bohár ‘lódít’, Orbán Viktortól sem áll távol a ‘nagyotmondás’ – most sem….
- A legerősebb demokrácia, avagy mi már Trump voltunk, amikor Trump még nem is volt
- Ha járna-kelne, vagy vásárolgatna a hosszú hétvégén – Húsvéti erősítéssel készül a MÁV-csoport
- Magyar Péter Bohár Dánielnek: vége van, elvtársak. Vége van
- Lemondott a Hadházy-féle hídfoglalást engedélyező kúriai bíró – Sztálin elvtárs kéjesen nyújtózik egyet odalent
- Billegő időjárás előrejelzés húsvétra
- Hagyj abba mindent, eljött a horoszkóp-idő! – 5 csillagjegy kivételes húsvéti hétvégére számíthat