Sport
Mészáros Lőrinc csapata kiejtette a ZTE FC-t
A Zalaegerszeg csütörtökön a hazai visszavágón 2-1-re kikapott a horvát NK Osijektől a labdarúgó Konferencia-liga selejtezőjének második fordulójában, így kettős vereséggel, 3-1-es összesítéssel búcsúzott.
A Zalaegerszeg csütörtökön a hazai visszavágón 2-1-re kikapott a horvát NK Osijektől a labdarúgó Konferencia-liga selejtezőjének második fordulójában, így kettős vereséggel, 3-1-es összesítéssel búcsúzott.
Mindkét csapat igyekezett lendületesen kezdeni, a ZTE pedig sokkal támadóbb felfogásban futballozott, mint egy hete idegenben
Ez hátul hamar megbosszulta magát, mert az eszékiek az első lehetőségüket gólra váltották: Caktas lesgyanús helyzetben ugrott ki a félpályáról, ziccerét ugyan Gyurján hárította, de a kipattanó labda a visszazáró Gergényi melléről az üres kapuba vágódott.
A gól nem törte meg a ZTE lendületét, de a sorozatos technikai hibák megakadályozták a nagyobb helyzetek kialakulását, így a magyar kupagyőztes elsősorban távoli, de pontatlan lövésekkel próbálkozott. Az első ziccerre bő félórát kellett várni, de Ubochioma csúnyán fölé lőtt, majd rögtön utána cserét kért. Ezzel szemben a horvátok szórványos kontrái sokkal veszélyesebbek voltak, viszont nekik sem sikerült végleg eldönteni a párharcot.
A térfélcserét követően még nagyobb elszántsággal játszott a ZTE, melynek eredményeként először kellett nagyot védenie Malenicának, majd Ikoba fejelt mellé nagy helyzetben. A fokozódó hazai nyomást Tajti kapufája is jelezte, de a kék-fehérek nem tudták bevenni az ellenfél kapuját.
Hiába játszott fölényben az egész második félidőben a Zalaegerszeg, mégis a rivális lőtt újabb gólt, amellyel lezárta a továbbjutás kérdését. A magyar csapat a hátralévő időben is támadott, a becsületgólt meg is szerezte, de a párharcot már nem tudta izgalmasabbá tenni, mert a hajrában a helyzetei kimaradtak.
A horvát bajnokság bronzérmesére a román CFR Cluj és a török Adana Demirspor párharcának továbbjutója vár a harmadik számú európai kupasorozat selejtezőjének következő körében.
Konferencia-liga, selejtező, 2. forduló, visszavágó
ZTE FC-NK Osijek (horvát) 1-2 (0-1)
Zalaegerszeg, 5347 néző, v.: Gal Leibovitz (izraeli)
Gól: Ikoba (82.), illetve Gergényi (9., öngól), Spoljaric (73.)
ZTE FC: Gyurján – Huszti, Mocsi, Safronov, Gergényi (Milovanovic, 80.) – Ubochioma (Ikoba, 35.), Szendrei, Sankovic (Kovács B., 68.), Tajti (Klausz, 68.) – Sajbán (Csóka, 68.), Szalay.
NK Osijek: Malenica – Grzan (Renan Guedes, 81.), Brlek, Mkrtcsjan, Drambajev – Nejasmic, Evangelu, Jugovic (Fiolic, 58.) – Pusic (Hiros, 65.), Mierez (Fucak, 81.), Caktas (Spoljaric, 65.)
Mészáros Lőrinc Eszékre caplatott megnézni, mi épül a pénzéből
Szerző
Friss
- Lázár: Karácsony takarítsd ki Rákosrendezőt – Karácsony: az állam a tulaj, seprőre fel!
- Újra hekkelt a Kutya párt – Nyomkövetővel felszerelt konzultációs papirost adtak postára
- Ez a Felcsút tud valamit….. Hír(hedt)es szülöttein kívül védett műemléke is lett
- Ideadott 500.000.- forintot, ezért 50 szavazatot kellett intéznem – Szégyellem magam… – Választási ‘etikett’ 2025 Magyarországán
- Orbán Viktor maga a patriotizmus ősatyja – legalábbis annak tartja magát –, de vajon tisztában van-e vele, hogy miről papol?
- Örizetben a bombafenyegető!
- Lehetek más véleményen, Cornstein úr?
- Pénteken ismét bombariadó volt több iskolában is
- Az alulinformált miniszter, Hankó Balázs esete a Magyar Színházi Társasággal
- Péntek reggeli igehirdetés – Orbán csakúgy, mint máskor