Banánköztársaság
Mielőtt elönt minket a második vécépapír-hullám
Mit tartogat még a koronavírus-járvány? Az előrelátóbbja már a beharangozott második hullámra készül. (Igaz ugyan, hogy az elsőről se nagyon tudjuk, hogy most mi van, ez már a plátó, vagy a kanyon legmélye.) Itt kísért a közelmúltból az utolsó gurigáig tartó szupermarket-fosztás emléke. Legközelebb azonban okosabbak leszünk.
Ne tépkedj többé!
Hogyan tudjuk elkerülni, hogy végső tartalékaink letépkedése és a sűrű törölgetés után ismét kétségbeesett hiányérzettel szembesüljünk? A válasz meglepő: a középkori irodalom legnagyobbjához kell fordulni tanácsért.
Hogyan ismerte meg Grandgousier Gargantua csodálatos szellemét, amikor ez felfedezte a seggtörlőt?
Tudom, olvasóink többsége most a homlokára csap: hát persze! François Rabelais nagyszerű hőse, Gargantua a Nagy Titok tudója! A Gargantua című regény 13.fejezetének címe mindent elárul: szó se essék többé vécépapírról, hanem inkább poroljuk le a több száz éves bölcsességeket!
Gargantua, a mesebeli óriás már megszületésére készülődve is bámulatba ejtette a világot: midőn Gargamelle szíve alatt hordozta különleges gyermekét, igencsak jó étvágya lett. „Gargantuával teherben lévén rengeteg pacalt evett.” Éspedig, hogy jó kövér pacalhoz jussanak, háromszázhatvanhétezer-tizennégy göbölyt vágattak le.
A Nagy Kísérlet
Amikor a gyermek felserkent, a mamájához hasonlóan rettenetes étvágyú Gargantua, sok egyéb csodálatos tette mellett, megajándékozta a világot a seggtörlés művészetének kiteljesítésével.
Rabelais úgy mesélte, hogy ez „egy hosszú és különös kísérlet” volt. És a „kísérlet” kifejezés teljes súlyt nyer, ha megjegyezzük, hogy Gargantua e kísérletnek pontosan 58 formáját próbálta ki.
François Rabelais az anyagot a legmateriálisabb fajtájában szemléli, vagyis fekália alakjában, és a seggtörlő kísérletek kiindulópontjává teszi, abból az egyszerű okból, hogy a természetes ürülék eltávozása az érzéki műveletek sorozatának alapjául szolgál.
Nincs ennél tökéletesebb törlő!
Az érzéki kísérletek közül az utolsó és egyben legjobb lett a döntő. Hátsó felünk legcsiklandóbb törlése egy kisliba által valósítható meg! Rabelais szavaival: „Végeredményben megállapítom és kitartok amellett, hogy nincs oly alkalmas seggtörlő, mint a puha pelyhű libácska, persze csak akkor, ha a fejét a lába közé hajtjuk. Becsületemre mondom így igaz ez. Mert a segglyuknál oly csodálatos kéjt éreztek egyrészt a pehely lágyságától, másrészt a liba enyhe melegétől, amely könnyen átmegy a végbélbe s más szervekbe egészen a szívig és agyig.”
Helyet a pelyhesnek!
A téma iránt természetesen a nagyszerű Villon is élénken érdeklődött, amint az nevezetes „Négysorosából” látszik: ,,Egy rőf kötél, s nyakam-fejem / Megtudja majd, mit nyom seggem.”
Mi pedig, késő századokban élő csenevész utódok, jól tesszük, ha tüstént hátramegyünk a kiskertbe, libaólat eszkábálunk, valamint a libaúsztatónak is ásunk egy mélyedést. Ha megint kifogy a vécépapír, szükség lehet a kis pelyhesekre.
(Az idézetek forrása: Süpek Ottó: A Gargantua „rejtett tanítása”. Filológiai Közlöny, 1976. 3. szám
http://real-j.mtak.hu/2073/1/FilologiaiKozlony_1976.pdf)
