Connect with us

Kerítésen innen

Miközben a Magyar Péter hekkelt-nemhekkelt megszólalás-problémán pörög a köz, kiderült, hogy Friderikuszt is ebben a cipőben járatják…

Miközben a Magyar Péter hekkelt-nemhekkelt problémán pörög a köz, kiderült, hogy Friderikuszt is ebben a cipőben járatják...
Megosztás

Nem tisztünk eldönteni, hogy a Magyar Péterről napi rendszerességgel kikerülő mondásairól eldönteni, hogy saját szájilag „követte el” őket, vagy egy egyszerűen körülhatárolható „valami” besegített, csak a figyelmet igyekszünk felhívni arra, hogy ez a dilemma más érdekcsoportok esetében sem kirívó.

Friderikusz-felhívás

Az feltehetően tényként elfogadható, hogy egy gyógyszert népszerűsíteni kívánó cég, vagy magánszemély lényegesen kisebb pénztárcával működik, mint egy regnáló kormány. Ebből kiindulva a helyzetünk -azoké, akik csak kapkodják a fejünket, hiszen már az is megkérdőjelezhető, amit látunk-hallunk- egyre reménytelenebb, a kétkedés átveszi az uralmat és iránytűvesztés okán a kérdőjel lett a legbiztosabb igazodási pont. Azért még halványan ugyan, de ott van a józan ész, ha van….

Bármikor bárkivel….

Mielőtt azzal a megnyugtató érzéssel dőlne hátra bármelyikünk, hogy „velünk ez nem fordulhat elő”, egy felvetés:

  • mit szólna, ha egy reggel a kávéja mellé egy barátja emailcíméről kapna egy intim felvételt felesége-barátnője-szerelme főszereplésével,
  • vagy egy munkatársa tájékoztatná, hogy egy kollégája áskálódik Ön ellen a főnökénél, aki ennek hatására a kirúgását tervezi,
  • esetleg, hogy a gyerekét az iskolában lopáson kapták?

Elsöprő arányban, ha nem is 100 százalékosan, de elhinnék az értesítést, de legalábbis szöget ütne a fejekben. Nem kutatná, hogy mesterséges intelligencia kreálta-e, vagy a valóság híre jutott el Önhöz! Hétfőn reggel a Friderikusz közösségi oldalon megjelent egy bejegyzés:

„Egy csalás miatt vagyunk kénytelen Önökhöz fordulni

Napok óta terjed főleg a Facebook-on, de más internetes felületeken is egy olyan 2 perc 38 másodperces interjú-utánzat, amelyet csalók készítettek.

Minden bizonnyal a ma már létező mesterséges intelligencia segítségével olyan interjút állítottak elő, amelyben Friderikusz Sándor kérdezi Schwab Richárd gasztroenterológust egy bizonyos magas vérnyomást csökkentő, forradalminak mondott friss felfedezéséről.

Tudniuk kell, hogy

ez a 2 perc 38 másodperces interjú NEM LÉTEZIK, ILYET A VALÓSÁGBAN SOHA NEM KÉSZÍTETTÜNK, mint ahogy szintén nem létezik Schwab Richárd doktornak olyan találmánya, ami a magas vérnyomás problémáját egy csapásra megoldja!

<<< Olvassa cikkeinket a Facebookon és a Google hírei között is! >>>

Mindez tehát csalók műve,

a mesterséges intelligencia bevonásával,

ugyanis manapság – mint ez a példa is mutatja – nem lehetetlen előállítani ilyen valótlan párbeszédeket, úgy, hogy a képen látható emberek hangja nagyban hasonlít, esetenként meg is egyezik az adott emberek – jelen esetben Schwab doktor és Friderikusz Sándor – eredeti hangszínével, és a szájuk is már egy az egyben a hamis szövegnek megfelelően mozog.

De kérjük Önöket, ne hagyják magukat megtéveszteni, átverni, ennek a csalással készült hamis interjúnak a nyomán semmiféle orvosi szert, eljárást vagy technikai eszközt ne rendeljenek meg, ne vásároljanak, mert természetesen csak arról szól ez az átverés, hogy az elkövetők minél több pénzt csaljanak ki a hiszékenyektől!

Az biztos, hogy Friderikusz Sándor és a podcastunkba meghívott vendégek soha egyetlen gyógyszert, vagy gyógyhatású készítményt, vagy orvosi eljárást sem ajánlottak és a jövőben sem fognak ajánlani, ugyanis az nem egy interjú dolga.

A csalás miatt természetesen feljelentést teszünk a rendőrségen.”

A hozzászólásokból….

„Ez önmagában is felháborító. De ha kivetítjük több éves/ évtizedes távlatokra, elég durva és embereket megalázó dolgokat lehet majd művelni pusztán a mesterséges intelligencia segítségével. Nagyon nem jó ez az irány, és ez még csak az út eleje.”

„És igen: benne vagyunk az emberiség egyik legsötétebb korszakában, amikor semmi képernyőn láthatóról vagy hangszóróból hallhatóról nem lehet tudni, hogy valódi-e, vagy csak megtévesztés. A bizonytalanság és félrevezetés kora. 🙁 Viszont ez egyben esély arra, hogy az emberek teljesen elforduljanak a harmadik féltől érkező, bizonytalan médiától, és kizárólag a hitelesített forrást fogadják be. Én személy szerint nem hiszem hogy sikerül ezt megugrani.”

„Akinek egy csepp esze van, tudta, hogy ez lesz, ha mindenki számára elérhetővé teszik. Ez lett. Vajon mit gondolt az, aki szerint jó ötlet volt publikus hozzáférést adni az AI-hoz?”

„Inkább az vezetett a végső gyanúhoz, hogy amennyire hangsúlyozta a szöveg, hogy semmit nem akar eladni, mégis csak a „termék”-ről szólt, semmi másról… nagyon rábeszélős hangvételű volt… mindenki figyeljen, egyre több lesz az ilyen csalás!”

„Már lassan minden gyanús! Egy ideje már a képeket is úgy nézem, hogy vajon valódi vagy „csináltatott”! Jó lenne valahogy gátat szabni az ilyen aljasságoknak!”

„Már lassan minden gyanús! Egy ideje már a képeket is úgy nézem, hogy vajon valódi vagy „csináltatott”! Jó lenne valahogy gátat szabni az ilyen aljasságoknak!”

„”Szép” új világ…én örülök, hogy még az offline gyermeke vagyok, de akik most születnek, most gyerekek, ők már ebbe a kritika nélküli, alantas szándékokkal manipulált, mű világba „nyertek” belépőt. És az MI csak fejlődik, oké, ez mondjuk egy nem 100%-os hamis riport, de lesz jobb, tökéletes minőségű is. És akkor a világ- és hazai politika bugyrai milyen dolgokat fognak tudni előállítani, ahol a pénz és technika jobban adott..” „Itt tartunk!!!A fejlődés veszélyei!! Önpusztító!! Holnapután a férj kap egy MI felvételt, hogy csalja a felesége aztán válás vagy tragédia… és lehetne sorolni….!!!! Minden legyen ami helyettesíti a munkát,az embert!!!A túlzott kényelem veszélye.. Önpusztítás!!!!” „

Szerző