Sport
Milák Kristof a világranglista második helyén – csattanós válasz a huhogóknak
Az elmúlt több mint egy esztendő úszó-körökben annak találgatásával telt, hogy hová tűnt az uszodák világából és vissza tér-e még Milák Kristóf olimpiai, háromszoros világ-, hatszoros Európa- és háromszoros ifjúsági olimpiai bajnok magyar úszó, a 200 méteres pillangóúszás fenoménja.
Erre senki nem számított
Legalább hetente parentálta el a sportoló karrierjét egy-egy szakember, azt bizonygatva, hogy most már késő lenne a visszatérés, és alighanem Milák nélkül rendezik meg az idei párizsi olimpiát.
Sós Csaba szövetségi kapitány a Sportrádióban az elmúlt év decemberének közepén, úgy fogalmazott, Milák „katasztrofális” állapotban lehet. Tisztán látni nehéz, hiszen az öntörvényű úszózseni Sósnak sem veszi fel a telefont.
„Az alapállapotom a Milák-ügyben az értetlenség. Nem tudom, mi történik vele, s nem csak én, mások sem. Mert valamit csinálnia kell, ha nem úszik. Valaminek jelenleg fontosabbnak kell lennie az életében, mint az úszás. Arra utaló jel, hogy ennyire kiégett volna, hogy esetleg depressziós lenne, nem volt. Számomra biztosan nem”
–idéztük.
A magyar Aqaman válasza
Milák Kristóf szombaton a Mare Nostrum-sorozat harmadik állomásán, Monacóban, a II. Albert herceg nevét viselő uszodában 1:53.94 perces idővel megnyerte a 200 méter pillangót, és ezzel a 2023–2024-es idény világranglistájának a második helyére ugrott fel a nyolcadikról a most legyőzött japán Honda Tomoru, a szám dohai világbajnoka mögé.
„Milák csillog Monacoban”
Milák ugyan nem javította meg saját, 2022-ből származó Mare Nostrum-rekordját, az 1:53.89-et, de letörölte Hondát a monacói csúcslistáról (1:54.22 tavalyról). Milák több mint másfél másodpercet javult két nap leforgása alatt, a barcelonai 1:55.67-es idejéhez képest.
-írja az egyik szaklap, a másik pedig:
Milák Kristóf folytatja nagy visszatérését azok után, hogy kihagyta a 2024-es dohai világbajnokságot (és a 2023-as fukuokait is), továbbá egy időre felhagyott az edzésekkel. A Mare Nostrum előző állomásán, Barcelonában megnyerte a 100 pillangót, de szenvedett 200-on, és elvesztette négy éve őrzött nemzetközi veretlenségét. Monacóban nem volt ilyen problémája, 1:53.94-gyel simán győzött, 2022 óta nem úszott ilyen jó időt.
Az úszó és rajongói bizakodva várhatják a nyári olimpiát.
Szerző
Friss
- Jobb félni? – Nemcsak rendőrök, de civilruhások is figyelnek
- Szoboszlai megy a Real Madridba?
- 10 000 ember az ünnepi asztalnál – idén is lesz krisnás Karácsonyi Szeretetlakoma a Népligetben
- Mit keresett Magyar Péter Lévai Anikó ölében? – Megoszlanak a vélemények az Orbán családban…
- Meddig még a pitlákság útján? -érdeklődött egy kommentelő, amikor kiderült, hogy lenyúlta a kormány a gyermekotthonból a tegnap átadott TISZA-ajándékokat
- Különvélemény a magdeburgi terrorcselekmény után – Orbán Viktor ellenében is
- Horoszkóp az év legkülönlegesebb napjára
- Orbán: olyat fogunk csinálni, amit korábban még nem – Jesszuskám, csak nem? Megpróbálják lopás nélkül? – Napi Lendvaiság…
- Már megint Novák Katalin! – Most éppen az a hír, hogy festménnyé lett Sólyom falán
- Ájulat, hogy mekkorát nőtt a tanárok száma – lelkendezik a regnáló, de nézzünk picit a katedra mögé….