Sport
Milák Kristóf edzője búcsúzik a világsztártól
Az idősebb korosztály még emlékezhet Kovács András egykor nagy vihart kavart dokumentumfilmjére, a „Nehéz emberek”-re. Milák Kristóf is olyan lehet, mint az abban bemutatott feltalálók, akik céljaik felé megalkuvást nemtűrő módon törtek előre.
„A múlt év nehézségei közben eltávolodtunk egymástól”
Az elmúlt évben, az idei párizsi olimpia 100-méteres pillangóúszásának győztese és a Magyar Úszó Szövetség szinte beszélő viszonyban sem voltak egymással, még a most elköszönő edzőjével is megromlott a versenyző kapcsolata.
„A múlt év nehézségei közben eltávolodtunk egymástól, és az egymást segítő, közvetlen kapcsolatunkból edző-versenyző kapcsolat lett. A klasszikus értelemben vett munkakapcsolat, amelyben egyikünk sem érezte jól magát.”
Pep Guardiola azt mondta Lionel Messiről: szerencsés vagyok, hogy abban a korban élek, amikor ő, és kiváltságosnak érzem magam, hogy az edzője lehettem. Ugyanezt éreztem Gyurta Dániel esetében és ezt Milák Kristófnál is – nyilatkozta a Nemzeti Sportnak Virth Balázs:
„Kristóf zseni, korszakos úszó. A legfontosabb az, hogy visszatérjen az úszás szeretete, ez kell ahhoz, hogy a pályafutása folytatódjon. Ám úgy érzem, ehhez új impulzusokra és új edzőre van szüksége. Én további sikereket, még inkább sok-sok boldog pillanatot kívánok neki!”
Hogyan? Tovább?
A mesteredző korrekt szavait végig gondolva az embernek nem minden alap nélkül az jár a fejében, hogy az elmúlt év történései után vajon összetudja-e még csiszolni elvárásait, terveit a szövetség és ez a zseni. Erre a kérdésre alighanem még ez évben megkapjuk a választ.
Szerző
További cikkek olvasása a szerzőtől, a nevére kattintva.
Friss
- Szanyi Tibor: kracsun = karácsony? – Úgy látszik, a jó hírek csak nem akarnak Orbánhoz kötődni
- Készülj a karácsonyra – 5 jótanács: így díszítsd az otthonod
- Orbán Viktor szerint “Brüsszel” Magdeburgot akar csinálni Magyarországból
- Időjárás, ma havazik, de mi lesz karácsonykor?
- Vasárnapi horoszkóp két nappal karácsony előtt
- Jobb félni? – Nemcsak rendőrök, de civilruhások is figyelnek
- Szoboszlai megy a Real Madridba?
- 10 000 ember az ünnepi asztalnál – idén is lesz krisnás Karácsonyi Szeretetlakoma a Népligetben
- Mit keresett Magyar Péter Lévai Anikó ölében? – Megoszlanak a vélemények az Orbán családban…
- Meddig még a pitlákság útján? -érdeklődött egy kommentelő, amikor kiderült, hogy lenyúlta a kormány a gyermekotthonból a tegnap átadott TISZA-ajándékokat