Kék fény
Mire számíthat ma az intézkedő rendőr, ha egy ilyen ügy eddig elhúzódik? – Jogerős ítélet a rendőrökre támadók ügyében
Rendőrökre támadtak Hajduböszörményben közel öt év után született ítélet.
Jogerős ítélet született annak a négy vádlottnak az ügyében, akik az ellenük intézkedő rendőrökre támadtak Hajdúböszörményben még 2018-ban – tudatta az MTI-vel a Debreceni Törvényszék pénteken.

Lassú víz…
A közlemény szerint 2018 júniusában négy ember ellen intézkedtek Hajdúböszörményben a helyi rendőrök csoportosan elkövetett garázdaság miatt. Az elsőrendű vádlott először együttműködött a járőrökkel, ám később az egyiküket ütlegelni próbálta, megöléssel fenyegette és egy alkalommal meg is rúgta, nyolc napon belül gyógyuló sérülést okozva neki. Közben két másik férfi is a rendőrökre támadt, az elsőrendű vádlott pedig negyedik társa segítségével menekülni próbált.
A Debreceni Törvényszék az elkövetőket hivatalos személy elleni erőszak miatt bűnösnek találta és másodfokon jogerősen elítélte.
Az elsőrendű vádlott könnyű testi sértés miatt is felelt, őt 3 év börtönre és 3 év közügyektől eltiltásra ítélték. A másodrendű vádlott büntetése 1 év 6 hónap fogház 3 évre felfüggesztve, a harmadrendűé 2 év börtön 3 évre felfüggesztve, a negyedrendű vádlottat pedig 2 év börtönre ítélte a törvényszék, szintén 3 évre felfüggesztve.
Hihetetlen!
Közel öt évre volt szüksége a magyar igazságszolgáltatásnak ahhoz, hogy hivatalosan is kimondja: „jogosan intézkedő rendőrre támadni nemszabad!” . Az első fok se kapkodta el, hiszen csak az elmúlt év októberében ítélkezett.
Ezek után már csak egyetlen valós kérdés marad. ki védi meg a rendőröket, minközben ők minket védenek?
Csak, hogy bevésődjön: négy hónap híján 5 azaz öt év!
Szerző
Friss
- Ginnel pácolt lazac, pirított királyrák, konfitált kacsa – A Harcosok Klubja VIP-cateringje 8,7 milliót kóstált
- Bruck András: pénz legyen vagy szabadság? – ez itt a kérdés
- A gazdaságpolitika formálódása Magyarországon
- Sztrájkveszély az egészségügyben – A szervezők szerint Takács Péter vállalhatatlan választ adott nekik
- Magyar Péter titka – a magyar választók 44 százaléka hajlandó félretenni saját értékpreferenciáit, ha ez szükséges az Orbán-kormány leváltásához.
- Orbán nőügyei: hihető, hogy a migránsozást Lévai Anikó indította el? – Napi Lendvaiság…
- Tarjányi Péter: 10 perc kell ahhoz, hogy nyugodtan aludj akkor is, ha egyszer tényleg elmegy az áram
- Hogyan egyszerűsítik a mobilfizetések a mindennapi tranzakciókat 2025-ben?
- Hiszi, nem hiszi? Napi horoszkóp, 2025. július 9., szerda
- Marika néni: „Lázár kegyelmes! Jávor Pál óta senki nem tudta oly hitelesen alakítani Mikszáth és Móricz figuráit, mint Ön…”