Sport
MOL Fehérvár FC: Michael Boris és Sallói István is távozik
A labdarúgó Magyar Kupa szerdai NB I-es és egyben Fejér megyei rangadója előtt a MOL Fehérvár menesztette Sallói István sportigazgatót és a teljes edzői stábot is.

A labdarúgó Magyar Kupa szerdai NB I-es és egyben Fejér megyei rangadója előtt a MOL Fehérvár menesztette Sallói István sportigazgatót és a teljes edzői stábot is.
A Vasastól elszenvedett szombati vereséget követően távozik Michael Boris vezetőedző is
A német szakember február 16-a óta 32 tétmérkőzésen irányította a székesfehérvári együttest, amely ezeken 13-szor nyert – írta honlapján a klub.
Michael Boris mellett távozik a szakmai stábból Preisinger Sándor asszisztensedző is.
Felajánlotta lemondását Sallói István sportigazgató, amelyet a klub vezetése elfogadott.
A Fehérvár FC 11 forduló után a kilencedik helyen áll az NBI-ben.
A labdarúgó MOL Magyar Kupa negyedik fordulójában: a nyolcaddöntőbe jutásért a MOL Fehérvár a Puskás Akadémiát fogadja a keddi-szerdai program zárásán.
A két csapat közül utóbbi készülhet kedvezőbb előjelekkel a megyei összecsapásra, mert az OTP Bank Ligában a hétvégén feljött a harmadik helyre, miközben a székesfehérvári együttes gyengén szerepel, a Vasastól elszenvedett vereségével már csak a kilencedik a tabellán.
A kupában és a bajnokságban is címvédő Ferencváros a harmadik vonalban szereplő Iváncsával mérkőzik meg. A fővárosi alakulat vasárnap Mezőkövesden vereséget szenvedett, de így is éllovas a bajnokságban, az Európa-ligában pedig három győzelemmel és egy vereséggel vezeti csoportjában. Az Iváncsa KSE az NB III Közép csoportjában a második helyet foglalja el.
A legutóbb döntős Paks az ugyancsak harmadik vonalbeli Balatonfüred vendége lesz.
Rendeznek egy városi összecsapást is, az NB III-as DEAC a DVSC-vel játszik.
A továbbjutás egy mérkőzésen dől el.
MOL Magyar Kupa
4. forduló (a 16 közé jutásért) párosítása
Kedd:
Nyíregyháza Spartacus FC (NB II)-Vasas FC, Sényő 13.30
ETO FC Győr (NB II)-Kecskeméti TE 17.00 (M4 Sport)
Szerda:
Iváncsa KSE (NB III)-Ferencvárosi TC 13.00 (M4 Sport)
Credobus Mosonmagyaróvár (NB II)-Kisvárda Master Good 13.30
BTE Felsőzsolca (megyei I.)-MTK Budapest (NB II) 13.30
DEAC (NB III)-Debreceni VSC 13.30
FC Nagykanizsa (NB III)-Békéscsaba 1912 Előre (NB II) 13.30
Balatonfüredi FC (NB III)-Paksi FC 13.30
Budafoki MTE (NB II) – Szeged-Csanád Grosics Akadémia (NB II) 13.30
ESMTK (NB III)-BFC Siófok (NB II) 13.30
Nagyatádi FC (megyei I.)-Monor (NB III) 13.30
Nyergesújfalu SE (megyei I.)-Mezőkövesd Zsóry FC 13.30
Szombathelyi Haladás (NB II)-Budapest Honvéd 17.00
FC Ajka (NB II)-Újpest FC 17.00
Kolorcity Kazincbarcika SC (NB II)-ZTE FC 17.30
MOL Fehérvár FC-Puskás Akadémia FC 20.00 (M4 Sport)
VK – SPORT
Szerző
Friss
- Újabb százmilliárdok ígérvénye Orbán Viktortól: ezúttal a közszféra dolgozóinak – Ugye tudja mindenki, hogy ez is a közös kontóra megy?
- Nem mind fénylik, ami arany
- Nem rötyög! Nagy Márton szerint a béke, az adókedvezmény és a nyugdíjasok élelmiszer-utalványa pörgeti fel a gazdaságot
- 2025 őszi karrierhoroszkóp – Mit tartogat a következő évszak a munkában és céljaidban?
- Meg vagyok nyugodva. Orbán azt mondta, ő megment a világháborútól – Napi Lendvaiság…
- Lázár „óriási bejelentése’: azt tervezik…., nem belekezdtek, csinálják, csak dumcsiznak róla
- „A miniszterelnök úrnak üzenem: kiszúrathatja a kerekeimet (…) úgysem fogok félni tőle, ő meg úgyis meg fog bukni…”
- Nyerges Csenge Megafon-lány Tisza-ügynök lenne? Zalaszentgróti szereplése párszáz szavazatot biztosan hozott Magyar Péternek
- Az államadóság-halmozás a rendszer lényege – egy srófra: a hitelére jár az agya Kádárnak és Orbánnak is
- Siófok elesett!!! Bezárunk – A balatoni fagyiárust kiütéssel lenyomták a szúnyogok…