Kultúra
Továbbra is műsoron az Arany Medve díjas Testről és lélekről
Enyedi Ildikó Testről és lélekről című filmjét még mindig nagy érdeklődés övezi, mostanra már több mint 95.000 néző váltott rá jegyet. A film tavaly a 67. Berlinalén mutatkozott be a közönség előtt, ahonnan az Arany Medvével, a fesztivál legfontosabb díjával távozott, és azóta is járja a világ filmfesztiváljait, ahol sorra kapja az elismeréseket.
A Filmalap támogatásával készült film operatőre tavaly ősszel a Camerimage nemzetközi filmoperatőr fesztivál fődíját vehette át, A Testről és lélekről női főszereplője, Borbély Alexandra nemrégiben elnyerte az Európai Filmdíjat. Enyedi alkotását Magyarország hivatalos Oscar-nevezettjeként beválogatták a legjobb 9 idegennyelvű fim közé, és január 23-án derül ki, hogy a film a legjobb 5 között versenyezhet-e a majd az Oscar-díjért.
A nagy érdeklődésre való tekintettel egyre több mozi tűzte újra műsorára a filmet. A Testről és lélekről az elkövetkező hetekben az alábbi mozikban látható országosan:
Budapest – Art+ Cinema
Budapest – Kino
Budapest – Művész
Budapest – Puskin
Budapest – Tabán
Budapest – Toldi
Budapest – Uránia
Cegléd – Uránia mozi
Debrecen – Apolló mozi
Győr – Rómer Ház
Hévíz – Fortunata mozi
Miskolc – Művészetek Háza
Pécs – Apolló mozi
Szeged – Belvárosi mozi
Szentendre – P’art mozi
Székesfehérvár – Barátság mozi
Szigetszentmiklós – Nádasdy mozi
Szolnok – Tiszapart mozi
Visegrád – Duna mozi
Zalaegerszeg – Art mozi
Enyedi Ildikó Balázs Béla-díjas, Érdemes művész filmjeivel több, mint negyven hazai és nemzetközi díjat nyert el korábban, szerepelt Cannes-ban (Az én XX. századom, Arany Kamera díj a legjobb elsőfilmnek), Velencében (Bűvös vadász, Tamás és Juli), Locarnóban (Simon mágus, a Zsűri különdíja) és más meghatározó fesztiválokon. Legutóbbi munkája az HBO-n nagy sikerrel játszott Terápia című sorozat volt, amelyet Gigor Attilával közösen rendezett, és harmadik, egyben befejező évadja októberben kerül a képernyőkre.
A Testről és lélekről női főszereplője a Katona József Színház színésznője, Borbély Alexandra, ez az első film főszerepe. A férfi főszereplő igazi felfedezés, Morcsányi Géza színházi dramaturg, a Líra Kiadói Csoport igazgatója, aki húsz évig vezette a Magvető Könyvkiadót, így meghatározó alakja a magyar kortárs irodalmi életnek. A filmben olyan kitűnő színészeket láthatunk még többek között, mint Békés Itala, Jordán Tamás, Mácsai Pál, Tenki Réka, Schneider Zoltán és Nagy Ervin.
A Testről és lélekről az Inforg-M&M Film gyártásában, a Filmalap 420 millió forintos gyártási támogatásával készült. Producerei Mécs Mónika (Konyec, Kaméleon, Pánik, Csak a szél, Csicska), Muhi András (Rengeteg, Dealer, Womb – Méh, Csak a szél), valamint Mesterházy Ernő (Konyec, Liliom ösvény), operatőre Herbai Máté (A nyomozó, Utolsó idők, Kút). Magyarországon forgalmazza a Mozinet.
Szerző
Friss
- Ujhelyi István: korábbi szavai kígyóként marják vissza Orbánt
- Ma ki a hibás? A karbantartó? A Siemens? Az utasok, mert egy újabb júniusi hétvégén utazni mernek? A lényeg: Lázár vétlen….
- Három településen nincs napok óta víz, mikor máskor, ha nem kánikulában
- Garantáljuk, hogy ha végig olvassa a parlament körül guruló milliárdok és milliárdosok nevei közötti tallózást, alaposan felizgatja magát
- Csillagjegyes könyvklub-ajánló: mit olvas a jegyed – és kikkel lenne a legjobb ezt együtt csinálni?
- Irán már az USA-t is fenyegeti
- Szívmelengető -mert ilyen is van!- történet Magyarországról – Látjátok, ‘harcosok’, így is lehet…..
- Marika néni: Szandikám, elhiszem, hogy sz@rásig vagy tettvággyal, de próbálj pihenni babám, mert még a végén vérnyomásos leszel
- Könyves horoszkóp – Ki megy ki a Könyvhétre és mit visz haza a csillagok szerint?
- A 4 legmaszkulinabb csillagjegy horoszkópja – belső erő és külső hatás 2025 nyarára