Blogbazár
Nagy Bandó András: Azi, az a három Puskás nem semmi!
Ellenőrizni nem tudtam, de nagy eséllyel mondhatom: 77 évesen a legidősebb ember voltam Azahriah koncertjein a Puskás Arénában, de ha netán ez nem stimmelne, akkor az biztosan, hogy egyetlen 77 éves apa voltam, aki Azi régi rajongóival, a kamasz lányommal és a feleségemmel lehettem ott – kezdte közösségi oldalán hosszabb bejegyzését Nagy Bandó András.
Egy héten át próbáltam összerakni a látottakat és hallottakat
Ellenőrizni nem tudtam, de nagy eséllyel mondhatom: 77 évesen a legidősebb ember voltam Azahriah koncertjein a Puskás Arénában, de ha netán ez nem stimmelne, akkor az biztosan, hogy egyetlen 77 éves apa voltam, aki Azi régi rajongóival, a kamasz lányommal és a feleségemmel lehettem ott. Ők, ismerve a dalok szövegét, végigdalolták a pénteki és a szombati koncertet. Én meg, a koncert egészére figyeltem, és igyekeztem befogadni és rögzíteni mindazt, amit zenével, képekkel, fényekkel és az egyéb hangulati elemekkel kaptunk.
Mielőtt folytatnám, egyet visszalépek: amikor a pécsi Káptalan kerti koncertről írtam, megemlítve, hogy hátul, a mellvéden ülve láthattam, nem csak tinik csápoltak Azinak és a zenészeinek, hanem sok középkorú énekelt és táncolt, a baráti körömből többen furcsán néztek és értetlenül reagáltak, mondván: ez komoly? És persze megírták, hogy maradnak a régi nagyoknál, Azi dalai már nem az övéké. Aztán megnézték előbb az első, majd a második Friderikusz interjút, és sorban kaptam a reakciókat: ez egy nagyon értelmes és kedves srác, nem szállt el, a Papp László koncert sem vette el az eszét. Igazolódott mindaz, amit korábban írtam le és mondtam el a velem készült interjúkban Aziról. Megélhettük a Káptalan kertben, a színfalak mögötti beszélgetés során.
Innentől kezdve pedig jött a csodatevés
Következett a paksi koncert, ahol ugyancsak a színfalak mögött találkozhattunk Azival, Deshsel és a zenekarral. Azi lázas beteg volt, csak rajta múlt, hogy nem maradt el a koncert, így is vállalta. Közelről láthattuk a varázslatot: ezek a tök normális, „civil” srácok a kajákból csipegettek, ásványvizet kortyolgattak, üldögéltek, beszélgettünk. Aztán eljött az idő, és föl a színpadra! Innentől kezdve pedig jött a csodatevés és a rajongók ezreinek őrülete.
Nem titok: kíváncsi voltam, sikerül-e varázsolniuk a Puskásban is
Mert hát ötvenezer ember tízszerese a kisebb koncertek publikumának. Meg hát az óriási, az embereket apró, színes pontokká kicsinyítő, félelmetes tér! Eszembe jutott a hajdani Erkel Színházi dupla előadásom, világos nézőtérrel, kétszer 3500-as publikummal. Egyedül a teniszpálya nagyságú színpadon. Törpévé zsugorított a tér, manókká lettek a hátsó sorokban ülők. Így kellett kontaktot teremtenem. Vajon sikerül-e Aziéknak mindez ötvenezer emberrel a Puskás Arénában? Azi közvetlensége imponáló volt, előidézte az általa gyakran emlegetett borzongást, és jó volt látni, hogy a szokottnál is többet mosolygott. Az előzenekarként fellépő Desh is kedvesen szólította meg a rajongóit, és az egyre népszerűbb dalaival megteremtette az est alaphangulatát.
Hatalmas színpad, hosszú kifutó, újpalotai kockaházakat idéző díszlet, az ablakokban a lakók árnyjátékai, a kivetítőkön mozgalmas képsorok, furcsa, érdekes, néha Bosch figuráira hajazó alakok, minden mozgásban, szünet nélküli vibrálás, lézershow, különleges öltözetű tánckar, előbb Desh robogja végig a kifutót, aztán berobban Azahriah, mindkettejük öltözéke egyéni, rájuk jellemző, az extremitásuk immár a védjegyük.
A színpad előtt és a kifutó körül példátlan rajongói tömeg,
együtt dalolnak a főszereplőkkel, a hátrébb állók táncolnak, amikor kell, leguggolnak, majd fölugranak. Pénteken, a mariana.árok alatt kékben ragyognak az okostelefonok, a kifutó fölé hatalmas búvár ereszkedik a közönség fölé. Szombaton a Rétnél sokezer zöld szív kapja meg a vakuk fényét, katarzis! Nekem dupla élmény: látom Gvendolin örömét, hallom a sikításait, és ahogy Ritával együtt énekelnek. A pénteki koncert hangulatát fölülmúló szombati est végén a büfé szinten összefutunk Rubennel, gratulációk, fotók.
Rita fölfedezi Azi apját, mintha ő lenne, mondja, és igaza lett. Örültünk a találkozásnak, kiderült, mögöttünk ült pár sorral, azt mondja, nem mert megszólítani. Pedig ha tudná: engem bármikor! Meglepett bennünket a szerénysége. Kérdeztük, hogy éli meg a fia sikerét. Azt mondta, erre még nincsenek szavai. Persze fotózás, azt mondja: öröme, hogy ilyen őszintén szeretjük a fiát. Hát lehet őt nem szeretni?
Tóth Gerinek és Kristófnak, alias Lord Panamonak megírtuk: nem csak emberekkel, tartalommal is megtöltötték a Puskást. Felvételről látjuk, hogy a vasárnapi koncert végén a kifutóra is bevitték a Puskást megálmodó, nagyon korán elment Ferich Bazsi fotóját. Istenem, mondom ki, ha megérhette volna! Ha láthatta volna, hogy megtörtént a csoda! A telefonok vakujai többször is beragyogták a stadiont.
Örvendezek, hogy 77 évesen részese lehettem ennek a csodatevésnek. Örömöm, hogy a lányom észrevétette velem Azahriáht, és hogy képes voltam nyitottan, kíváncsian figyelni rá. Ez a három Puskás pedig imponáló, és remélem, akik még nem szerették meg, azok is kinyílnak rá. Jobb előbb, mint később.
