Kerítésen innen
Nagy Márton tényleg azt hiszi, hogy az egyik multi a másiknál szerzi be kisker-áron a cuccost?
Nagy Márton nem kereskedelmi szakember, Ő inkább gazdasági vonalon „van otthon” és abban is rendre elszámolja magát. Most sikerült olyan blődséget mondania, ami egy minisztertől orbitális gáz.
Árrés-sapkáról „Nagyul…”
Az üzletek esetleges mennyiségi korlátozásai kapcsán Nagy Márton ezt találta ki:
ellátási zavar nem lehet, minden fogyasztó számára elérhetőek lesznek a termékek, nem kell megrohanni a boltokat, szükségtelen készleteket felhalmozni
mert:
A mennyiségi korlátozások a kereskedők egymás közötti vásárlási lehetőségeinek korlátozására irányulnak, nem a fogyasztók vásárlásaira
– közölte a nemzetgazdasági miniszter keddi budapesti sajtótájékoztatóján. Hétfői hít volt, hogy
„A Spar is mennyiségi korlátozást vezetett be az árrésstoppal érintett termékeknél, ezzel a lánc csatlakozott az Lidl-höz és a Tescóhoz, ahol szintén bevezettek valamilyen korlátozást.
A Spar-üzletekben mától
- mérendő termékek esetében 3 kilogramm
- egyéb termékek esetében 10 darab
- 1 l-nél / 1 kg-nál nagyobb kiszerelésű termékek esetén: maximum 10 l / 10 kg.
Az intézkedés célja, hogy minden vásárló el tudja érni az érintett termékeket a továbbiakban is.
Egyáltalán nem lehet vásárolni az árrésstoppal érintett termékkörből a Lidl boltjaiban,
- ha a vevő áfás-számlát kér
A Tesco is mennyiségi korlátozást vezetett be
- tejből 1 kartonnal
- tejtermékekből (termékenként és terméktípusonként) 4 darabot lehet venni.” (forrás)
<<< Olvassa cikkeinket a Facebookon és a Google hírei között is! >>>
Erről beszélt még Nagy miniszter…
Az árrésstop 30 termékkategória mintegy 1000 termékét érinti, a hétfő esti adatok alapján ezeknek az élelmiszereknek az ára átlagosan 16 százalékkal csökkent
–mondta el Nagy hozzátéve:
a 16 százalékos átlagos csökkenés meghaladja a kormány várakozását, és mivel még vannak átárazások, az árcsökkenés még nagyobb is lehet.
„Az első tapasztalatok alapján sikeres a beavatkozás”
– jelentette ki. Az árakat a március 13-i adatokhoz hasonlítják. Legnagyobb mértékben, több mint 50 százalékkal egyes tejek, joghurtok, tejfölök, túrók és zsiradékok árai csökkentek – jelezte. Kedden este tárgyal a Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM) a beszállítókkal, akiket szintén arra kérnek, hogy önkéntesen vállalják áraik fixálását.
Ha ezt nem teszik meg, akkor náluk is szabályozási eszközzel élnek
– közölte Nagy Márton. Hozzátette:
ha a beszállítók nem emelnek árat, akkor csak árcsökkenés lesz a következő időszakban.
A miniszter ismertette: az 1000 termékből mintegy 760-nál csökkentek az árak, míg 160-nál nem volt árcsökkenés, ami lehetséges, ha 10 százalék alatt volt az árrés. Körülbelül 70 esetben tapasztaltak kis áremelkedést.
Ezt vizsgálva két okot találtak, egyrészt adathibát, másrészt, hogy március 13-án egyes termékeknél éppen akció volt, és ennek befejezése után emelkedett az ár.
Az online Árfigyelőbe feltöltik a március 13-i listát, és ehhez lehet minden nap hasonlítani a termékek ármozgását – hívta fel a figyelmet. Ha az ellenőrzések során azt tapasztalják, hogy elindul a többi termék árának emelkedése, akkor azt vissza fogják szorítani.
Szerző
Friss
- Gábor György: a NER elnevezésű commedia dell’arte állandó karaktereinek ragyogó példája Tiborcz István
- A hülyeség megítélésének mértékegysége világszerte a választáson szerzett voks
- Épül a színpad, gyülekeznek a tüntetők az Erzsébet hídon – Kövesse velünk élőben!
- A zember férfi vagy nő
- A vagyonkezelő alapítvány megtette ‘kötelességét’, a vagyonkezelő alapítvány mehet?
- Gulyás Gergely: a luxusnak sokféle fajtája van, nem gondolom, hogy a kirívó gazdagság megtestesítője az egy batidai ház lenne
- Schmidt Máriára sajnos oda kell figyelni, hiszen ő a miniszterelnök rombolásra szakosodott, előretolt helyőrségének parancsnoka
- Magyar Péter: van-e hazugabb, aljasabb a Fideszes propagandistáknál? – Már megint a Bohár…..
- A belvárosi giga-razzia eredménye: 19 elfogás
- Hoppá, most éppen Szájer József gabalyodott Juszt László hálójába