Budapesti hétköznapok
Nem a tinta, vagy a mondandó fogyott el – Az Erzsébetváros Újság aktuális száma üres címlappal jelent meg

„Kedves Olvasó! Bizonyára észrevette, hogy az Erzsébetváros Újság ezen a héten üres címlappal jelent meg. Ennek az az oka, hogy -több önkormányzati lappal egyeztetve- úgy döntöttünk, hogy ilyen módon tiltakozunk a kormány és a Fidesz szájkosártörvénye ellen….”-írta a lap szerkesztőségi üzenetében.
„Nem azért, mert elfogyott a tinta…”
„Az Erzsébetváros Újság aktuális száma üres címlappal jelent meg. Nem azért, mert elfogyott a tinta a nyomdában, hanem azért, mert a szerkesztőség, több budapesti önkormányzati lappal összefogva úgy döntött, hogy így tiltakozik az „átláthatóságinak” nevezett törvénytervezet ellen….”
-kezdte bejegyzését Niedermüller Péter polgármester.
„Félreértés ne essék, ez nem politizálás, hanem szakmai kiállás
A tervezet ugyanis nem az átláthatóságról szól, azzal senkinek sincs gondja, hanem arról, hogy a hatalmon lévők elhallgattassák a tőlük független újságokat, hírportálokat, tévéket, rádiókat. Ez már nem feltételezés, ugyanis egyes kormánypárti politikusok ezt már egyre nyíltabban felvállalják. Amikor egy ilyen támadás éri a sajtó szabadságát, akkor a szakmának ki kell állnia az értékei mellett. Tudjuk, hogy most a nyárra lekerült a napirendről a tervezet, de nem tudhatjuk, hogy ősszel mivel fog visszatérni a hatalom. A szerkesztőség döntését megértjük és tiszteletben tartjuk
-zárul a polgármester posztja.
Az újságot ide kattintva tudja átfutni.
<< Olvassa cikkeinket a Facebookon, az Instagramon, a Linkedinen, a Truth-on és a Google hírei között is! >>
Szerző
Friss
- Újabb százmilliárdok ígérvénye Orbán Viktortól: ezúttal a közszféra dolgozóinak – Ugye tudja mindenki, hogy ez is a közös kontóra megy?
- Nem mind fénylik, ami arany
- Nem rötyög! Nagy Márton szerint a béke, az adókedvezmény és a nyugdíjasok élelmiszer-utalványa pörgeti fel a gazdaságot
- 2025 őszi karrierhoroszkóp – Mit tartogat a következő évszak a munkában és céljaidban?
- Meg vagyok nyugodva. Orbán azt mondta, ő megment a világháborútól – Napi Lendvaiság…
- Lázár „óriási bejelentése’: azt tervezik…., nem belekezdtek, csinálják, csak dumcsiznak róla
- „A miniszterelnök úrnak üzenem: kiszúrathatja a kerekeimet (…) úgysem fogok félni tőle, ő meg úgyis meg fog bukni…”
- Nyerges Csenge Megafon-lány Tisza-ügynök lenne? Zalaszentgróti szereplése párszáz szavazatot biztosan hozott Magyar Péternek
- Az államadóság-halmozás a rendszer lényege – egy srófra: a hitelére jár az agya Kádárnak és Orbánnak is
- Siófok elesett!!! Bezárunk – A balatoni fagyiárust kiütéssel lenyomták a szúnyogok…