Voks 2024
Nincs valamelyik rendben személyi okmányai közül? – Semmi gond, a kormányablakok nyitva lesznek a voksolás hétvégéjén
A legtöbb kormányablak az európai parlamenti (EP) és az önkormányzati voksolás hétvégéjén, június 8-án szombaton, valamint 9-én vasárnap is nyitva tart – közölte a Közigazgatási és Területfejlesztési Minisztérium.
Nem mindent lehet intézni
A tájékoztatás szerint ezeken a napokon kizárólag személyi okmányokkal kapcsolatos ügyintézésre lesz lehetőség, új lakcímet csak június 7-én, pénteken 10 óráig lehet bejelenteni, ezt követően hétfőig csak az elveszett lakcímkártya pótlására van lehetőség, a lakcímváltozás bejelentésére nincs.
Rendkívüli nyitvatartás
A rendkívüli hétvégi nyitvatartás célja, hogy minél többen élhessenek szavazati jogukkal, így azok se maradjanak ki a voksolásból, akik csak az utolsó pillanatban, akár a szavazás napján veszik észre, hogy kulcsfontosságú okmányaik lejártak vagy elvesztek – ismertették.
A kormányablakok – néhány kivétellel – országszerte június 8-án, szombaton 8 és 16, a választás napján, vasárnap pedig 7 és 19 óra között tartanak nyitva – tették hozzá.
Fontos!
Azt, aki június 7-én, pénteken 10 óráig bejelenti a lakcímét, már az új lakóhelyén veszi nyilvántartásba a Nemzeti Választási Iroda (NVI), így ott tud majd szavazni. Péntek 10 óra után egyáltalán nem lesz lehetőség új lakóhelyre bejelentkezni egészen hétfő reggelig – figyelmeztettek.
A tárca a közleményében arra is felhívta a figyelmet, hogy a szavazáshoz a lakcímigazolvány mellett érvényes személyazonosító igazolvány, útlevél vagy kártya formátumú jogosítvány szükséges. A szavazóbiztosok az azonosításhoz elfogadják a lakcímet tartalmazó (régi) személyi igazolványt is.
Ha a voksolás hétvégéjén valakinek semmilyen érvényes személyazonosító igazolványa sincs, a kormányablakban részére ideiglenes személyi igazolványt állítanak ki, amivel lehetséges a szavazás – közölték.
A minisztérium azt kéri, hogy ügyintézés előtt tájékozódjanak a nyitva tartó kormányablakokról itt!
Minden a voksolásról, archívumunkból
Szerző
Friss
- Orbán Viktor: összehívtam a Védelmi Tanácsot
- Tarjányi Péter: nem világháború még, de annak előszobájába léptünk
- Bekövetkezett! – Amerika B-2-es csodagépei szétbombázták az iráni atomprogram hegymélyébe rejtett központjait
- Sulyok Tamás pennája működésben: aláírta a törvényt, amely kettős állampolgároktól veheti el a magyar állampolgárságot
- Heti horoszkóp – Fókuszban a szerelem-munka-egészség témakörök
- Súlyos zavar a balatoni fővonalon, jelentős vonatkésések várhatók – A mai nap a nyári szünet első napja és még csak 18:41 van
- Kultúrtöredékek – Óriási fehér virágokat ringató bakaszivarfa alatt sétálunk
- Izrael szerint a háború elhozta külföldi sajtó „médiaanarchiáját” -Ennek most végetvetnek
- Készülj! Így kerülheted el a hőgutát
- Marika néni: Tisztelt Rambó úr! Alig két hete, hogy a tagja vagyok a Harcosok Klubjának….