Kerítésen innen
Ők, vagy azok? – 2023 a mesterséges intelligencia éve
A 2023-as év, ha nem a háborúkra és néhány politikus nagy hangjára gondolunk, akkor a mesterséges intelligenciáról szólt. No és két magyar Nobel díjasunkról is szól! Máris megérkeztünk a tudományokhoz.
Ők vagy azok?
Megkérdeztem az informatikai szakma néhány 70 év feletti szakemberét mit gondolnak az mesterséges intelligenciáról?
– A hazai TPA egyik atyja, a 90 éves Lukács József szerint: az az érzésem, még nagyon kezdetleges állapotban van, nem olyan, ami napi használatra alkalmas.
– A győri egyetem volt tanára, Raffai Mária, aki elsősorban a termelésirányítás számítógépesítésével, a vállalati menedzsment kérdéseivel foglalkozott, így nyilatkozott: lehetne alkalmazni sok mindenre, sok feladatot ki tud váltani, de az embert egészében nem … és az nem is lenne jó.
– A hazai távközlés fejlesztésének egyik jelentős személyisége, Sallai Gyula ezt mondta: meghatározó lesz az okosvárosok fejlesztése esetén is, hiszen annak lényege a folyamatosan mért eredmények (pl. hőmérséklet , külső fényerő, közúti forgalom járókellők száma stb. értékelése és a forgalmi lámpák , a közúti világítás stb ezek alapján történő irányítása….. a mért adatok egyre markánsabb elemzése és ez sokkal hatékonyabb intézkedéseket eredményezhet. … De a leghatékonyabb terület az egészségügy lehet, ahol az orvosok számára lehetőség nyílhat arra, hogy egy adott beteg esetén az eddigi hasonló diagnózisok és az arra adott terápiák eredményei, no meg a kapcsolódó szakkönyvek és cikkek anyagainak gyors közös elemzése alapján határozzák meg a beteg ellátását. E mérhetetlen méretű adathalmaz gyors, hatékony feldolgozására az ember egyedül alkalmatlan.
– A hazai könyvtárvilág számítógépesítésének és a széles körű művelődés elősegítésének megszállottja, Ramháb Mária így nyilatkozott: valamilyen szinten a számítógépek eddig is segítették a munkánkat, de a hatalmas, emberi ésszel áttekinthetetlen adatbázisokból a rengeteg kívánságot, egyedi szolgáltatást csak a gépekkel közösen oldhatjuk meg. De a könyvtárak feladata az is, hogy a lakosságnak az MI-t bemutassa, közelebb hozza hozzá, és fontos, hogy a félelmeket eloszlassa.
Az MI helye és szerepe, az e-Hétköznapok találkozóján elhangzott előadásokból
Sági Ferenc (NRC, Piackutató) „Kik és mit gondolnak a mesterséges intelligenciáról a hétköznapokban?” címmel beszélt arról, hogy nemrég, 2023 szeptemberében készítettek egy felmérést 1200-as minta alapján. Az derült ki, hogy a 18-65 év közöttiek 21%-a próbálta ki a ChatGPT-t. Jellemzően a férfiak, minél fiatalabbak és minél képzettebbek.. Ez a szám különösen izgalmas akkor, ha tudjuk, hogy az internethasználat 15%-os elterjedéséhez 10 év kellett, az okos telefonéhoz pedig 6 év. Igaz, arra a kérdésre, hogy milyen időterjedelemben használják, 18 perc volt az átlagos válasz. A többség – főleg a fiatalok – bizakodóak, és a fő felhasználási területnek a közlekedést és az egészségügyet látják. Azonban 47% fél, hogy fegyverek esetén is használhatják, no és hogy az emberek elvesztik a munkájukat.
Joanelli Tamás (Be Social, tulajdonos-ügyvezető) „Az MI helye és szerepe a közösségi média evolúciójában” címmel beszélt arról, hogy a tartalomszolgáltatóknak rengeteget segít a szövegírásban, a videók előállításában és a reklámrajzok készítésében. Példaként megmutatta, hogy ha egy nagy cég szeretne egy mikulásreklámot, akkor az MI pillanatok alatt rajzol olyan mikulást, akinek a kosara az adott cég termékeitől duzzad. De példát láttunk arra is, ahogy egy fénykép alapján, kívánságra lesz futó vagy síelő az álló képből. Ez azt jelenti, hogy a hirdetőknek – ha jó a megrendelés – készít képet és szöveget is az MI. Sőt, az influenszerek esetén felmerül, hogy nemcsak szöveget készít nekik, hanem virtuális személlyel váltja fel őket. Mindez humánerőforrás-megtakarítást jelent. Sőt esetenként, amikor azt gondoljuk, hogy egy tévébemondót hallgatunk, lehet, hogy már az is MI termék. De a törvények szerint kötelező jelölni, láthatón feltüntetni az MI terméket. Mindez nem fenyegetés, hanem lehetőség, hogy még ügyesebbek legyünk.
„De akkor ki fog dolgozni?
Dr. Pintér Róbert (budapesti Corvinus Egyetem, adjunktus; társszerzője Dr. Vicsek Lilla, budapesti Corvinus Egyetem, docens) „De akkor ki fog dolgozni? Az MI munkaerőpiaci szerepe” címmel tartott előadást. Régi félelem, hogy a gépek elveszik a munkánkat. Szerinte nem ez a gond, , hanem hogy nem lesz bér. A tartós munkanélküliség mentális problémákat okoz. Felborul a kialakult piaci rend. Sok munkakör, pl. a bolti pénztáros, szinte a szemünk előtt tűnik el.
Ez a nagy kérdés: a mostani változás hasonló lesz az ipari forradalom idejéhez? vagy egészen más lesz?
Az emberek többet kell, hogy tanuljanak, és akkor lehet adaptálódni. Hosszú távon az várható, hogy változnak az emberi foglalkozások, és egyre inkább együttműködünk az egyre fejlettebb MI változatokkal. Ez jobb munkához is juttathatja az embereket.
Más elképzelések szerint a fejlődés felgyorsul, és kevéssé lesz idő az adaptálódáshoz. Kemény munkaerőverseny lesz, kevés munkahellyel és sok munkanélkülivel, csökkennek a fizetések, a munkaerőpiac, a gazdasági piac felborul.A technooptimisták szerint sokan megszabadulhatnak a munkavégzés kényszerétől. Széles körű automatizálás lesz, mondhatjuk: automatizált luxuskommunizmus lesz.
Fontos, hogy az MI és általában az automatizálás nincs emberi munkaerő nélkül. Egy ekkora technikai, gazdasági fejlődés, amire számítunk természetesen rengeteg emberi tényezőt hoz majd elő.
„Az érem másik oldala”
A találkozó záró előadója Pöltl Ákos (MCC, családbiztonsági szakértő), „Az érem másik oldala: gondolatok az AI veszélyeiről és kockázatairól” szólt. Először arról beszélt, a gyerekek életének része ma már, és nem csak a középiskolában, hogy minden korszerű eszközt, ha lehet, használnak, sőt leckét is ezekkel írnak. Probléma akkor van, amikor stratégia nélkül vezetjük be ezeket az alkalmazásokat. Nem ismerjük a technológiák alkalmazásának a viselkedésre gyakorolt hatását, de tudható, állítja, hogy a túl korai alkalmazások mentális zavarokat okozhatnak. Másik fontos kérdés, hogy a szabályozatlan technikaalkalmazás, a tájékozatlanság rengeteg adatvédelmi gondot is okoz.
A felmérések szerint AI-t a felnőttek 30%-a, a diákok 58%-a használt. Ez is jelzi, itt sincs szülői kontroll. Másképpen fogalmazva, a szülők nem ismerik, hogy a gyerekeik mit alkalmaznak, s így nem is ismerik a valós veszélyt. A gyerekek az iskolában AI-t használnak, akkor abból csalás lesz vagy online zaklatás? Igazából nem ismerjük a nyilván nagyon színes, valós képet.
Adatgyűjtéseink azt mutatják – mondta –, hogy minden gyerek 5-6 alkalmazást használ, s minden szolgáltatás természete, hogy meg akarja nyerni magának a gyerekeket, hiszen ott lesz a legtöbb a hirdető, a bevétel, ahol sok az alkalmazó. Az alkalmazók számának növelésében is segít az AI. Ez is potenciális veszély. Hiszen ezzel a bevétel érdekében az adott platform viselkedését változtatják, esetleg érzelmi kötödéseket építenek ki. A kamaszok minél kisebb erőfeszítéssel minél több jutalmat akarnak elérni (de nemcsak a kamaszok), ezért használják házi feladatok megoldására is.
De kérdés, hogy az olvasás, írás elmaradása vajon hogy hat az agy fejlődésére. A túl korai használat zavarja-e majd a beszédkészséget? Ma az országban a 8 évesek 31%-ának van mobiltelefonja. Vajon hogyan fejlődnek?
„Az itt a kérdés”
Az előadások után, több kérdés, hozzászólás hangzott el, a mesterséges intelligenciáról pl: Sokan nem tudják, hogy AI-t használnak, hiszen az autóikban, a növény- vagy madárfelismerőben, amelyeket a telefonjainkban alkalmazunk, hasonló rendszerek vannak. Nagyon alábecsülik azt a technikai szintet, ahol jelenleg tartunk. Továbbá: a mesterséges intelligencia, bár intelligensnek hívjuk, éppen valóban teljesen újat nem tud alkotni, hanem a meglévő elemekből, stílusokból építkezik.
Szerző
Friss
- Szanyi Tibor: kracsun = karácsony? – Úgy látszik, a jó hírek csak nem akarnak Orbánhoz kötődni
- Készülj a karácsonyra – 5 jótanács: így díszítsd az otthonod
- Orbán Viktor szerint “Brüsszel” Magdeburgot akar csinálni Magyarországból
- Időjárás, ma havazik, de mi lesz karácsonykor?
- Vasárnapi horoszkóp két nappal karácsony előtt
- Jobb félni? – Nemcsak rendőrök, de civilruhások is figyelnek
- Szoboszlai megy a Real Madridba?
- 10 000 ember az ünnepi asztalnál – idén is lesz krisnás Karácsonyi Szeretetlakoma a Népligetben
- Mit keresett Magyar Péter Lévai Anikó ölében? – Megoszlanak a vélemények az Orbán családban…
- Meddig még a pitlákság útján? -érdeklődött egy kommentelő, amikor kiderült, hogy lenyúlta a kormány a gyermekotthonból a tegnap átadott TISZA-ajándékokat