Sport
Olimpia-péntek – Főszerepben a magyarok: ki, mikor, hol, hánykor….
Augusztus 2., péntek, olimpiai étlap: atlétikában Halász Bence is megkezdi szereplését. Negyeddöntőt vív a férfi párbajtőrcsapat. Fontos meccs következik női pólósainknak és férfi kéziseinknek is. Úszásban többek között Milák Kristóf és a friss olimpiai bajnok Kós Hubert is előfutamban érdekelt.
A péntek délelőtti előfutamokban a nyolcszoros olimpiai bajnok Dressel mellett ott lesz Kós Hubert is, aki 200 méter háton a legjobb idővel jutott a csütörtök esti fináléba, ahol nagyszerű hajrával végül olimpiai bajnok lett. Medencébe ugrik péntek délelőtt 200 méter vegyesen Sebestyén Dalma és 800 méter gyorson Késely Ajna is.
A párizsi olimpia hetedik versenynapján
az atlétikának otthont adó Stade de France-ban is beindul a nagyüzem, a nyitányon öt magyar lesz érdekelt. A férfi kalapácsvetés selejtezőjében a kétszeres világbajnoki harmadik Halász Bence mellett az eddig csak korosztályos szinten vitézkedő Varga Donát és Rába Dániel lép dobókörbe. A női 100 méteres síkfutás előfutamában az országos csúcstartó és a júliusi Gyulai Memorialon 200 méteren ötödik Takács Boglárka próbál szerencsét, míg a női 5000 méter előfutamában Wagner-Gyürkés Viktóriának lehet szurkolni.
A Chateauroux-i Lőtéren a női sportpisztoly alapversenyére kerül sor, amelyben a tavalyi világbajnokságon légpisztolyban negyedik Fábián Sára Ráhel, valamint a vasárnap légpisztolyban olimpiai nyolcadik Major Veronika lép lőállásba. A marseille-i yachtkikötőben további futamokkal folytatja szereplését az ILCA 6 hajóosztályban a világ- és Európa-bajnok Érdi Mária és ILCA 7-ben az Európa-bajnoki ezüstérmes Vadnai Jonatán.
Ami a csapatsportokat illeti,
a férfi kézilabda-válogatott szerdán két másodperccel a vége előtt kapott góllal sokkoló vereséget szenvedett Norvégiától (25-26), így 1/2-re rontotta győzelmi mérlegét. Mivel a hatos csoportból az első négy jut a negyeddöntőbe, Chema Rodríguez szövetségi kapitány legénysége nehéz helyzetben van, mert vagy péntek reggel kell megvernie a világbajnok Dániát, vagy vasárnap kell legyőznie a címvédő és Európa-bajnok házigazdákat a továbbjutás érdekében. A női vízilabdázók háromnapos pihenőt követően szállnak ismét medencébe a Vizes Központban, ahol pénteken 20.05-től Kína lesz az ellenfelük a harmadik fordulóban. Mihók Attila és Cseh Sándor szövetségi kapitányok együttese az első körben 10-8-ra kikapott Hollandiától, majd hétfőn 12-7-tel javított Kanada ellen. A magyarok mellett szól, hogy az ázsiai rivális mindhárom eddigi csoportmeccsét elvesztette, ezzel sereghajtó az A jelű ötösben, ahonnan az első négy helyezett jut a negyeddöntőbe. (forrás)
ATLÉTIKA (Stade de France)
- 10.10: férfi kalapácsvetés selejtező, A csoport (Varga Donát)
- 11.35: férfi kalapácsvetés selejtező, B csoport (Halász Bence, Rába Dániel)
- 11.50: női 100 m előfutam (Takács Boglárka)
- 18.10: női 5000 m előfutam (Wagner-Gyürkés Viktória)
KÉZILABDA (Dél-párizsi 6-os Aréna)
férfi csoportmérkőzés: B csoport, 4. forduló:
- 9.00: MAGYARORSZÁG-Dánia
SPORTLÖVÉSZET (Chateauroux-i Lőtér)
- 9.00: női sportpisztoly, alapverseny (Fábián Sára Ráhel, Major Veronika)
ÚSZÁS (Paris La Défense Aréna)
- 11.00: előfutamok – férfi 100 m pillangó (Kós Hubert, Milák Kristóf), női 200 m vegyes (Sebestyén Dalma), női 800 m gyors (Késely Ajna)
- 20.30: elődöntők, döntők – NŐI 200 M HÁT DÖNTŐ (Molnár Dóra?, Szabó-Feltóthy Eszter?), férfi 100 m pillangó (ed, Kós Hubert?, Milák Kristóf?), női 200 m vegyes (ed, Sebestyén Dalma?)
VITORLÁZÁS (Marseille-i yachtkikötő)
- 11.00: ILCA 6 (Érdi Mária), ILCA 7 (Vadnai Jonatán) – futamok
VÍVÁS (Nagy Palota/Grand Palais)
- 13.30: férfi párbajtőr csapat, negyeddöntő (Magyarország-Kazahsztán)
- 15.00: mérkőzések az 5-8. helyért
- 15.50: elődöntő
- 16.40: mérkőzés a 7. és 5. helyért
- 19.30: FÉRFI PÁRBAJTŐR CSAPAT, BRONZMÉRKŐZÉS
- 20.30: FÉRFI PÁRBAJTŐR CSAPAT, DÖNTŐ
VÍZILABDA (Vizes Központ)
női csoportmérkőzés: A csoport, 4. játéknap:
- 20.05: Kína-MAGYARORSZÁG
Csak úgy…
A párizsi olimpián csütörtök estig egy magyar arany, két ezüst és egy bronzérem született.
A párizsi nyári olimpia magyar érmesei és pontszerzői (az első hat között végzettek):
- aranyat nyert Kós Hubert (úszás, 200 m hát),
- ezüstöt Milák Kristóf (úszás, 200 m pillangó) és a férfi kardcsapat (Szilágyi Áron, Szatmári András, Gémesi Csanád, Rabb Krisztián),
- bronzot Muhari Eszter (párbajtőr, egyéni).
- A 4. helyet szerezte meg Andrásfi Tibor (párbajtőr, egyéni) és Németh Nándor (úszás, 100 m gyors).
- Az 5. helyen zárt Pupp Réka (cselgáncs, 52 kg) és Kovács Richárd (ökölvívás, 63,5 kg).
- A 6. helyen végzett a magyar női 4×200 m gyorsváltó csapat (Pádár Nikolett, Ábrahám Minna, Késely Ajna, Ugrai Panna).
Szerző
Friss
- Szanyi Tibor: „kracsun” innen ered a karácsony – Úgy látszik a jó hírek csak nem akarnak Orbánhoz kötődni
- Készülj a karácsonyra – 5 jótanács: így díszítsd az otthonod
- Orbán Viktor szerint “Brüsszel” Magdeburgot akar csinálni Magyarországból
- Időjárás, ma havazik, de mi lesz karácsonykor?
- Vasárnapi horoszkóp két nappal karácsony előtt
- Jobb félni? – Nemcsak rendőrök, de civilruhások is figyelnek
- Szoboszlai megy a Real Madridba?
- 10 000 ember az ünnepi asztalnál – idén is lesz krisnás Karácsonyi Szeretetlakoma a Népligetben
- Mit keresett Magyar Péter Lévai Anikó ölében? – Megoszlanak a vélemények az Orbán családban…
- Meddig még a pitlákság útján? -érdeklődött egy kommentelő, amikor kiderült, hogy lenyúlta a kormány a gyermekotthonból a tegnap átadott TISZA-ajándékokat