Kerítésen innen
Orbán újabb pénzégető Sóhivatala
Miközben éhezik, fázik az ország jelentős része és a legelterjedtebb érzés s reménytelenség, A teljesen érzéketlen kormány mi mással fogalalkozna, mint egy újabb pénznyelő cisterna létrehozásával. Sóhivatal ez a javából.
Miközben éhezik, fázik az ország jelentős része és a legelterjedtebb érzés s reménytelenség, a teljesen érzéketlen kormány mi mással fogalalkozna, mint egy újabb pénznyelő cisterna létrehozásával. Sóhivatal ez a javából.Megalakult a Védelmi Innovációs Kutatóintézet Nonprofit Zrt.-t (VIKI), a kutatóintézet feladata a kettős hasznosítású, azaz polgári és katonai célra egyaránt alkalmazható technológiák feltérképezése és azok védelmi célú hasznosításának támogatása – közölte a Honvédelmi Minisztérium (HM) hétfőn az MTI-vel.

A VIKI nemzetközi beágyazódása óh!
Hozzátették: az új szervezet feladata a szaktárcák közötti együttműködés elősegítése mellett a nemzetközi beágyazódás és a hosszútávú fejlesztési célkitűzések meghatározása. A cég tulajdonosi jogkörének gyakorlója a honvédelmi miniszter, a programot Porkoláb Imre dandártábornok, a HM védelmi innovációért felelős miniszteri biztosa irányítja.
A közleményben idézték Porkoláb Imrét, aki szerint az új szervezet a magyar haderő képességfejlesztéseit támogatja, ezáltal egy sokkal ütőképesebb hadsereget létrehozva, továbbá a fejlesztéseken túl kiemelkedő gazdaságélénkítő szerepe is lehet Magyarországon.
Jelentsen ez a hablaty bármit is
A miniszteri biztos szerint a Védelmi Innovációs Kutatóintézet a nemzetközi példák alapján azért született meg, mert a védelmi célra is fordítható duális célú kutatások leghatékonyabb megvalósítása érdekében szükség van a már meglévő hazai és nemzetközi innovációs ökoszisztéma-rendszer – az egyetemek, kutatóintézetek, laborok, kis- és közepes vállalkozások – valamint a Honvédelmi Minisztérium összekapcsolására.
A cél az, hogy a kutatóintézet által létrehozott új technológiákat – a piaci hasznosítás elősegítése érdekében – a Magyar Honvédség rendszeresítse. A miniszteri biztos szerint az új hazai fejlesztésű és gyártású high-tech, digitális eszközök hatással lesznek a hadviselésre és támogatják egy modern és ütőképes hadsereg létrehozását.
Emlékeztettek rá: a magyar kormány szándéka, hogy egy 21. századi, high-tech haderőt hozzon létre, a veszélyek korában ugyanis csak a kor kihívásainak megfelelő felszereltségű és felfogású haderő tud kellő elrettentő erőt képviselni, egyúttal megfelelni nemzetközi szövetségesi feladatainak is.
A HM tájékoztatása szerint Porkoláb Imre szólt arról is, hogy a fejlesztések fókuszában az úgynevezett „digitális katona” áll, amely nem csupán az egyéni harcászati felszerelés és fegyverzet, hanem a katona kognitív képességeinek fejlesztését is szolgálja. Ezen felül a járműdigitalizáció keretében a már meglévő, illetve a modernizáció során beszerzésre kerülő eszközök továbbfejlesztése is zajlik a hazai kutatók és cégek bevonásával.
Kiemelt cél, hogy a VIKI a NATO jelenlegi innovációs ökoszisztémájába (DIANA) is beilleszkedjen, ezen felül az európai Uniós források tekintetében az Európai Védelmi Alap (EDF) lehetőségeinek minél széleskörűbb felhasználását tegye lehetővé, egyúttal segítse a hazai vállalkozásokat a források kihasználásában – idézte a miniszteri biztost a honvédelmi tárca közleménye.
Szerző
Friss
- Kormányinfó: mit miért tesz, vagy nem a kormány – némi választási osztogatás-infóval fűszerezve
- Magyar Péter bizonyítéka a „kormány békehazugságáról” – Frissítve!
- Mátyás király óta nem volt olyan jó kormánya Magyarországnak, mint mostani – állítja az MCC médiaiskolájának vezetője
- Csoda, hogy így állunk? Az Orbán-vezette Fidesz vesztesége 2024-ben: 400 millió mínusz
- Érdekli az ‘Orbán-kormány őszödi beszéde’? – Csütörtök reggel 9-kor meghallgathatja!
- Magyar Péter levelet írt Manfred Webernek – vagyis inkább a nyilvánosságnak, hiszen akár meg is dumcsizhatták volna…
- A jó öreg „hátranyilazós” magyar virtus! – A kormány 750 millió eurós ‘megoldjuk okosba’ próbálkozása
- ‘Csippantás’ helyett jön a papíros, Orbán nyugdíjasbarát változata
- Háborús vészhelyzet Ráckevén
- Ha hiszed, ha nem, 6 csillagjegy már júniusban arathat