Banánköztársaság
Orbán(ia) mélykereszténysége
Hogy Orbánia miniszterelnöke mélyen, őszintén vallásos, és minden vallás közül épp a leginkább üldözöttben hisz, azt valamennyien tudhatjuk, hiszen évek óta nyíltan, előttünk csinálja. Személyes ismeretségben van a Jóistennel. Ez legalább annyira hiteles – sőt, hiszen sokkal hosszabb ideje műveli -, mint annak idején az ateizmusa volt. Nem véletlen, hogy sokan Keresztapának nevezik.
Futás a győzteshez
Ha pedig egy állam miniszterelnöke ennyire keresztény, ott maga az állam is az – mondjon erről bármit a máig utolsó, köztársasági alkomány.
Nem csodálkozhatunk hát, hogy a Jóisten megsúgta a georgiai/grúziai választások kedvező, mondhatni, világpolitikai fordulatot jelentő eredményét, még azelőtt, hogy összeszámlálták volna a szavazatokat. Orbán és Szijjártó – másokról, például Menczer Tamásról nem is beszélve – rögtön szaladtak gratulálni a győzteseknek, személyesen is! Harmincezer éves keresztény múltjára büszkén Orbánia magához ölelte Georgiát/Grúziát!
Na persze nem mindenkit, csak a családszerető, keresztény georgiai/grúz embereket. A sorosista-brüsszelita- globalista-impirilista-oroszellenes-, Csád- és Kína- meg türkellenes, Iránt démonizáló buzik persze vernyákolnak ettől, de csak tegyék!
<<< Olvassa cikkeinket a Facebookon és a Google hírei között is! >>>
Nem tudnak a Keresztapának újat mutatni…
Tüncikéztek, óbégattak, undorító módon kifütyülték Orbánt – de ilyet csináltak- csinálnak orbániai ferde hajlamúak is. Nem tudnak a Keresztapának újat mutatni…
Azt nem tudom, hogy Georgia/Grúzia magát keresztény államként határozta-e meg: ha igen, akkor számolnia kell a brüsszeliták keresztény- és családellenes gáncsoskodásával. Ha nem, majd egy törvénymódosítással megoldják. Nem kell félniük – figyeljenek Orbánia példájára! Harmincezer küzdelmekkel teli, mondhatni, tragikus év után két lábbal áll a jelenben, és övé a ragyogó jövő!
Kereszténynek lenni nem könnyű dolog – sem Georgiában-Grúziában, sem Orbániában
Vannak más hitűek – például Bogár László szokott célozni rájuk -, megint mások azt mondják, a maguk módján hisznek. Tiszta anarchia! Vannak aztán a Jóisten létét is tagadó ateista libsik, nem kevesen pedig közömbösek.
Lehetetlen nem megemlíteni a CIA-t, amely Amerika-párti propagandával árasztja el az országokat – ha az ember nem elég óvatos, reggeltől estig csak azt hallja! És folyamatosan küldik a migránsokat! Jól tudjuk azt is, hogy genderaktivistáknak akarják adni a gyerekeinket – de Orbán a Jóisten segedelmével megvédi őket is!
Szerencsés az az ország, amelynek ilyen nagyszerű vezetője van! És szerencsések szövetségesei is. Ha a Jóisten megsegít, hamarosan Amerikát is barátaink között üdvözölhetjük!
Szerző
Friss
- Időjárás, ma havazik, de mi lesz karácsonykor?
- Vasárnapi horoszkóp két nappal karácsony előtt
- Jobb félni? – Nemcsak rendőrök, de civilruhások is figyelnek
- Szoboszlai megy a Real Madridba?
- 10 000 ember az ünnepi asztalnál – idén is lesz krisnás Karácsonyi Szeretetlakoma a Népligetben
- Mit keresett Magyar Péter Lévai Anikó ölében? – Megoszlanak a vélemények az Orbán családban…
- Meddig még a pitlákság útján? -érdeklődött egy kommentelő, amikor kiderült, hogy lenyúlta a kormány a gyermekotthonból a tegnap átadott TISZA-ajándékokat
- Különvélemény a magdeburgi terrorcselekmény után – Orbán Viktor ellenében is
- Horoszkóp az év legkülönlegesebb napjára
- Orbán: olyat fogunk csinálni, amit korábban még nem – Jesszuskám, csak nem? Megpróbálják lopás nélkül? – Napi Lendvaiság…