Kerítésen innen
Orosz Anna lemond és nem indul többé: ‘a kulcs a rendszer bukásához, hogy mindannyian kilépjünk annak keretei közül’
„Ebben a helyzetben meggyőződésem, hogy a választók bizalmát úgy tudom megszolgálni, ha belátom: csak gátolja az érdemi változás folyamatát, ha benne maradok ebben a helyzetben. Az Orbán-rendszer tudatosan szűkítette addig a képviselők mozgásterét, hogy már alig lehessen bármit tenni az Országgyűlésben. Ezért a mai nappal lemondok országgyűlési képviselői mandátumomról, és 2026-ban nem indulok semmilyen formában újra…” írta Orosz Anna, Újbuda momentumos országgyűlési képviselője közösségi oldalán.
Az indoklás
„Pontosan három hete készült rólam ez a fénykép, aminek nem örültem. Azért nem, mert rossz volt az arcomon látni a tehetetlenség érzését, ami talán éppen a fotó elkészültének pillanatában vált végleg elviselhetetlenné számomra. A blokád alatt egyszerre éreztem azt, hogy ki kell állnom a gyülekezési jogért és az LMBTQ közösségért, és azt, hogy ebben a formában ez sajnos nem vezet eredményre. Félreértés ne essék:
szerintem kötelességünk kiállni alapvető jogainkért és a hatalom által megtámadott honfitársainkért. De ennél egy politikusnak többet kell tudnia tennie. Képesnek kell lennie a változtatásra.
<< Olvassa cikkeinket a Facebookon, az Instagramon, a Linkedinen, és a Google hírei között is! >>>
Ez az ellentmondásos helyzet persze nem most kezdődött
2022. április harmadika volt életem egyik legellentmondásosabb napja. Újbudán sikerült rengeteg ember rengeteg munkájának köszönhetően Simicskó Istvánt eltávolítani egyéni képviselői székéből, a Fidesz viszont országosan eddigi legjobb eredményét érte el.
Azóta Újbuda országgyűlési képviselőjeként legfontosabb ügyeim az újbudai környezetromboló és korrupt kormányzati beruházások elleni fellépés, országosan pedig a gyerekek jólléte, a közoktatás állapota, és a gyermekvédelem melletti kiállás voltak.
Néhány hete nyilvánosságra hoztam, hogy Kedves Szabolcsot, a Böjte Csaba alapítványához tartozó volt nevelőt, akit gyermekekkel szemben elkövetett szexuális bűncselekmények miatt a román bíróság 28 év börtönre ítélt, az Orbán-kormány magyar állampolgársággal jutalmazta. Bár ennél nagyobb botrányt nehezen tudok elképzelni egy évvel a kegyelmi ügyet követően, következménye ennek sem volt.
Itt tartok ma
Az Orbán-rendszer válasza arra, ha kiállok demokratikus jogainkért és a hatalom által megtámadott emberekért, hogy hátracsavarja a karjaimat és intézkedés alá von. Nem velem személyesen bánik így, hanem 70 ezer újbudaival, akik engem képviselőjüknek választottak. Az Orbán-rendszer válasza arra, ha kiderítem, hogy akit gyermekek szexuális bántalmazásáért a legsúlyosabb büntetésre ítélt a román bíróság, a Fidesztől magyar állampolgárságot kapott: a nagy semmi.
Bár a Fidesz mindent elkövetett azért, hogy kiüresítse a parlament intézményét, abban, hogy mindez így alakult, nyilvánvalóan politikai közegemnek és nekem is felelősségem van. Rengeteg dolgot nem csináltam jól, sokszor nem tudtam jó ügyek mögé többséget kovácsolni, gyakran nem voltam elég taktikus vagy éppen hatékony. Egyetlen dologban azonban biztos vagyok:
a változtatásra, a közös ügyeink jobbítására irányuló szándék ez idő alatt végig megvolt bennem.
Számomra a képviselői munka szolgálat, nem egy átlagos munkahely
Óriási megtiszteltetés, de felelősség is egyben. 2019 óta azt tekintem feladatomnak, hogy az újbudaiak és a magyarok érdekében dolgozzak legjobb tudásom szerint.
Azt érzem, hogy erre országgyűlési képviselőként nincs már lehetőségem. A rendszer szó szerint és átvitt értelemben is hátracsavarja a karjaimat, ha valamit tenni próbálok a választók érdekében.
Ebben a helyzetben meggyőződésem, hogy a választók bizalmát úgy tudom megszolgálni, ha belátom: csak gátolja az érdemi változás folyamatát, ha benne maradok ebben a helyzetben. Az Orbán-rendszer tudatosan szűkítette addig a képviselők mozgásterét, hogy már alig lehessen bármit tenni az Országgyűlésben.
Ezért a mai nappal lemondok országgyűlési képviselői mandátumomról, és 2026-ban nem indulok semmilyen formában újra.
Hiszek abban, hogy a kulcs a rendszer bukásához, hogy mindannyian kilépjünk annak keretei közül
Ahogy abban is, hogy
az a garancia arra, hogy hasonló elnyomó rendszer ne jöhessen újra létre hazánkban, ha a rendszer bukását követően felelősségre vonjuk annak legfőbb bűnöseit, egyúttal elismerjük azokat, akik komoly személyes áldozatok árán léptek ki annak keretei közül.
Ilyenek voltak például azok a tanárok, akik úgy sztrájkoltak a közoktatás problémái miatt, hogy tudták: szeretett hivatásukat kockáztatják. A rendszer végül el is távolította őket az iskolákból. Végtelen tisztelettel adózom nekik, szerintem tetteikkel szolgálták a lehető legnagyobb mértékben a gyerekek és a demokrácia ügyét.
És most hogyan tovább?
Egyelőre erre a kérdésre nem tudok válaszolni. Azt tudom, hogy a gyermekvédelmet a legfontosabb közös ügyünknek tekintem. Semmi nem mutat rá jobban társadalmunk állapotára annál, mint hogy hogyan bánunk a legkiszolgáltatottabb gyerekekkel. Igyekszem megtalálni a módját annak, hogy folytathassam a megkezdett munkát, amiben rengeteg gyermekvédelmi szereplő segített nekem, amiért nagyon hálás vagyok nekik. Teljes szívemből köszönöm azoknak az újbudai választónak, akik 2022-ben megtiszteltek bizalmukkal. Hálás vagyok azoknak a fantasztikus embereknek, akik a megválasztásomhoz vezető úton és azóta is segítettek. És végül, a Momentum teljes közösségének őszintén köszönöm, hogy hosszú éveken keresztül a változtatás reményében osztozhattam veletek. Csodálatos emberekkel oszthattam meg felejthetetlen élményeket. Tudom, hogy sokan még most is őszinte hittel küzdötök egy elfogadóbb, szabadabb Magyarországért. Függetlenül a saját döntésemtől, tisztellek benneteket állhatatosságotokért.”
Ceglédi Zoltán reakciója
„Orosz Anna, a Momentum Újbudán megválasztott egyéni képviselője ma visszaadta parlamenti mandátumát. Nem lepődök meg, ha még ma kapunk itt, Zuglóban is egy ilyen bejelentést Hadházy Ákostól, aki nemrég éppen erre a lépésre szólította fel az ellenzéki képviselőket. Mindenesetre az tiszta helyzetet teremt, ha az ellenzék egyéni képviselői már most, önként félreállnak a Tisza útjából (hisz 71 egyéni induló nélkül nincs lista sem), és visszavonulnak a politizálástól, Magyar Péterre bízva Orbán legyőzését, majd az ország kormányzását.”
Szerző
Friss
- ‘Orbán-villa’ az olasz Varese-ben – A vityilló több, mint 1.000 négyzetméteres, a garázs ‘csak’ 256…..
- Orosz Anna lemond és nem indul többé: ‘a kulcs a rendszer bukásához, hogy mindannyian kilépjünk annak keretei közül’
- Kövér László mindent tud – ‘Királyi többesben’ beszélt széles ismeretségi köréről
- Elon Musk nyomán Ön szerint milyen nevet választana Mészáros Lőrinc, ha várost alapítana?
- Csekkold, hogy a tiéd köztük van-e: 5 csillagjegyre élete legjobb nyara vár….
- Ujhelyi István: már érzi az ország a NER-váltás ízét!
- Hej, ha én gazdasági miniszter lehetnék…!
- Szokjunk hozzá, hogy a fejünkre potyogtatnak? – Hétvégi Lendvaiságok….
- Medvegyev: ‘senki sem garantálja, hogy Kijev megéri május 10-ét’
- ‘Újabb Ferrari Felcsúton’, avagy ‘akinek nincs Ferrarija, az annyit is ér’? – De, hogy száll ki belőle a leggazdagabb magyar? – Frissítve!