Sport
Országos nyíltvízi úszósorozat indul

Három magyar tájegységen, három szabadtéri víztípusban kerül sor az open water tournament (OWT) elnevezésű versenyre július 11. és augusztus 22. között.

A Budapest Urban Games-t is szervező csapat csütörtöki tájékoztatása szerint a sorozatra várnak mindenkit, aki szeret úszni és kipróbálná magát két különböző távon, legyen amatőr, vagy profi.
„A versenyzőket csodás tájak és még csodásabb vizek várják az első évben, gyönyörködhetnek a balatonfűzfői öbölben, megmérettethetik magukat a gyékényesi búvártóban, végül hajrázhatnak a Körösben, keresztül a szarvasi belvároson” – áll a közleményben, amely szerint az olimpiai bajnok Risztov Éva és a Verrasztó testvérek is az esemény mellé álltak.
„Végre a nyíltvízi úszás nem csak a profiknak szól! Több helyszínen kipróbálhatja magát az ember, hogy milyen napsütésben, esőben, vagy akár hullámokkal megküzdeni. Nagyon örülök, hogy ezt a rendezvénysorozatot és egy olyan sportágat népszerűsíthetek, ami az én életemet is döntően meghatározta” – nyilatkozott Risztov Éva.
A sorozat minden állomása két különböző távra épül; az amatőrök 2-3000 méteren, a kihívást keresők és hivatásos úszók 7-9000 méteren indulhatnak.
Balatonfűzfő – 07.11.
Gyékényes – 08.01.
Szarvas – 08.22.
(MTI)
Szerző
Friss
- Takács Pétert már lebuktatni is ciki….
- Mennyi is az annyi? – Juszt László a teljesség igénye nélkül, de utánuk számolt
- Közéleti hírlevél, avagy a fideszes pofátlanság csúcsa – még a Gondosórán is túl…
- Nyilvánosan elérhetők az európai parlamenti képviselők vagyonnyilatkozatai
- A Tisza Párt második kongresszusa: „Működő ország” – kövesse élőben, ha van kedve…
- Így utaznak az EU-s miniszterelnökök: kormánygép vagy menetrendszerű járat? – Orbánék a fapadoson
- Tedd le, ami a kezed ügyében van: beesett a hétvégi horoszkóp!
- Peppa malac felnyomva az NMHH-nál – „Vizuális típus lévén, látom, ahogy a nagy fekete autóba betuszkolják Peppát…”
- A hétvége színekben elmesélve – Figyelem, fontos horoszkóp!
- „Remélem Anikó asszony csinált az útra fasirtos zsömlét” – kommentelték Orbánék „Ryanair-rel utazását”