Kultúra
Országos Rajzfilmünnep – Nepp Józsefre emlékeznek
Hetedszer rendezik meg az Országos Rajzfilmünnepet. November 15-től 17-ig kilencven településen, száztíz helyszínen lesznek vetítések a magyar és a nemzetközi animáció múltjából és jelenéből. A rendezvény fókuszában a 85 éve született Nepp József áll.
Az animáció nagy mesterei
„A Rajzfilmünnep arról szól, hogy közösségben nézzünk együtt filmeket. Számos helyszínen lesznek kísérőprogramok, beszélgetések, a gyerekeknek kreatív foglalkozások” – mondta Csejdy Réka fesztiváligazgató az M1 aktuális csatorna kedd délelőtti műsorában.
A szervezők hagyományteremtő céllal tavaly határozták el, hogy az adott év programját ezentúl mindig az animáció egyik nagy mesterének szentelik. A fesztiváligazgató kiemelte, hogy a 2017-ben elhunyt Nepp Józsefet a magyar animáció legsokoldalúbb zsenijének tartják, fantasztikus életművel. „Rendező, író, forgatókönyvíró, rajzoló volt egyben, aki 1982-ben a nagyon rangos Giffoni-díjat vehette át életművéért Olaszországban.
Ötven éves a Mézga család
A fesztivál Nepp József mellett legismertebb sorozatát, az ötven évvel ezelőtt bemutatott Mézga családot is ünnepli, de az alkotó más munkáit, köztük a Gusztáv-sorozatot, a Macskafogót, egyetlen saját rendezésű nagyjátékfilmjét, a Hófehért, a Lúdas Matyit és a Szaffit is láthatják a nézők a három nap során.
Mint elhangzott, az idei filmkínálat összeállításában a KEDD Stúdiónak évek óta kiemelt partnere a Magyar Nemzeti Filmalap – Filmarchívum Igazgatóság, az MTVA, a Kecskemétfilm, számos magyar animációs stúdió és öt filmfesztivál.
„A magyar animáció és rajzfilm hagyományai folytatódnak.
A legutóbbi időszak sikeres alkotásai közé tartoznak – mások mellett – a Kufli-filmek vagy a Lengemesék” – mondta Csejdy Réka, aki megemlítette, hogy a jövő évi Országos Rajzfilmünnep fókuszában Macskássy Gyula fog állni, a 20. századi magyar animáció kezdeteivel.
Az idei kínálatban szerepelnek egész estés és rövidfilmek, az „aranykor” klasszikus filmjei és sorozatai, valamint az elmúlt években készült magyar művek, illetve kortárs animációs összeállítások egyaránt helyet kaptak a programban. A Moholy-Nagy Művészeti Egyetem egy középiskolásoknak készült Trash-válogatással vesz részt a programban. Látható lesz az Oscar-díjas Michaël Dudok de Wit által rendezett A vörös teknős, Jankovics Marcell Az ember tragédiája, Milorad Krstic akció-thrillere, a Ruben Brandt, a gyűjtő, valamint a Vízipók-csodapók felújított változata.
(Forrás: MTI)
Szerző
Friss
- Leáll a Telekom – Fontos tennivalók várják az ügyfeleket
- Lévai Anikót „gátonhagyták” – Nem irigyeljük a sofőrt…..
- Ön szerint Putyin minisztere Szijjártó-nézőbe jött, vagy fricskát mutatva szövetségeseinknek, az EU-ba?
- Még jó, hogy Orbán kitalálta a TAO-t, különben mi lenne a Mészáros-féle Felcsúti focistaképzővel – 43-an támogatták adójuk egy százalékával
- Közlöny van róla: 130 pontos Orbán-lista arról, amire nem ad pénzt a regnáló kormány
- Magyar György: ügyvédként az airbnb ellen és mellette is tudnék érvelni attól függően, ki a megbízóm
- OTP számlatulajdonosok figyelem, leállás lesz a hétvégén a banknál
- Jó hír érkezett a koronavírus frontról
- Gábor György elővezetésében: Lehel kürtjétől a sófárig, avagy Augsburgtól a zsidó újévig
- Futball-péntek: Fradi-MTK örökrangadó 225.-ször