Egyetlen közszereplőt sem lehet akarata ellenére sajtónyilatkozatra kötelezni, de aki ezt vállalja, annak számolnia kell a lehetséges következményekkel, például kellemetlen kérdésekkel. Így átkozottul kínos helyzetbe került...
Miután az Országgyűlés fenntartható fejlődés bizottságának ülésén leszavazták az MSZP akkumulátorgyárakról szóló határozati javaslatának tárgysorozatba vételét, az ellenzéki frakció a törvényalkotási bizottság elé viszi indítványát. Korlátok...
Kammerer Zoltán, Göd újonnan megválasztott polgármestere hirtelen távozott egy ATV-interjúból, miután az akkumulátorgyárral kapcsolatos álláspontjáról kérdezték - derül ki a Heti Napló Facebook-bejegyzéséből. A közzétett az...
Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter kedden a kínai Ningbóból is az az EU-nak üzent.
Ahogy manapság, úgy a múltban sem volt kifizetődő dolog felkerülni Juszt László célszemélyeinek listájára. Ha valaki, vagy valami beküzdi magát a névsorba, biztos lehet afelől, hogy az...
Szijjártó Péter magyar külügyér nem a legélesebb kés, ha a címben szereplő állítást büszkén hangoztatja ahelyett, hogy szöget ütne a fejében, hogy -ha helytálló, amit mond-...
Május elsejei ellenzéki üzenetek.
Ahogy manapság, úgy a múltban sem volt kifizetődő dolog felkerülni Juszt László célszemélyeinek listájára. Ha valaki, vagy valami beküzdi magát a névsorba, biztos lehet afelől, hogy...
Csaba László közgazdász akadémikus, szerint elakadtunk egy olyan szinten, ahonnan nem tudunk továbbmenni.