A vészkorszakban magyar zsidók ezreit a deportálástól megmentő svéd diplomatáról nevezett elismerést szerdán azok vehették át, akik bátor kiállásukkal, életútjukkal példát tudnak mutatni a közéletben. Raoul...
10 órakor kezdődött a Bálnában a Szita Károly, a Megyei Jogú Városok Szövetségének elnöke által összehívott „Polgármesteri összefogás a bevándorlásszervező irodákkal szemben” elnevezésű rendezvény. A Bálna előterében...
Varga Zoltán a debreceni demokratikus ellenzék egyik legszókimondóbb képviselője. Tagja a városi közgyűlésnek. A Demokratikus Koalíció országos elnökségének a tagja, a párt országgyűlési képviselőjelöltje. A politikussal...
Enyedi Ildikó Testről és lélekről című filmjét még mindig nagy érdeklődés övezi, mostanra már több mint 95.000 néző váltott rá jegyet. A film tavaly a 67....
Az Alba Fehérvár húszpontos hátrányt ledolgozva verte meg hazai pályán a török Demir Insaatot a férfi kosárlabda Európa Kupa második csoportkörének második fordulójában. A fehérváriak a...
Nektek Horthy, nekünk a cipők a Dunaparton. Nektek túltolt bicikli, nekünk oktatás és tudás. A gyerekeink jelene, Magyarország jövője. Ti szolgákat akartok, mi szabad embereket. Ti...
A nemzetpolitikáért felelős államtitkár – tehát a főközszolgák egyike – emlékezett meg Bonyhád 110 éve született „fiáról”, Wass Albertről. Szoboravatás kormányképviselettel „Wass Albert emlékművével nemcsak egy bronzszobor,...
Káposznyák István, a debreceni civil közélet egyik ismert alakja. A Magyar Szolidaritási Mozgalom országos elnökségének tagja. Rendszeresen részt vesz a cívis város hajléktalanjait segítő Bike Maffia...
Milyen lehetőségeket kínál a természetvédelem számára a gyepek kontrollált égetése? Mi a különbség az európai és az észak-amerikai gyakorlat között? Egyebek mellett ezekre a kérdésre ad...