Itt vagyunk ezer éve, ám a mai napig sem mondanám, hogy túlzottan sikeres lenne az európai beilleszkedésünk. Most lendüljünk túl azon, hogy a honfoglaló, majd a...
A csendes-óceáni térség szerepe felértékelődik, ezért is fontos a jó kapcsolat Pápua Új-Guineával - hangsúlyozta Novák Katalin köztársasági elnök, aki állami látogatásra érkezett a 13.000 kilométerre...
Menczer Tamás, a negyedik Orbán-kormány külügyi államtitkára kiesett picit megszokott Szijjártó-tett magyarázói szerepéből és az országgyűlés napirend előtti felszólalásai közepette válaszra emelkedett. Mondandójának lényege az volt,...
Ahogy azt alig egy hónapja, a nyár derekán tettük most az ősz kezdetén is tallóztunk egy kicsit a MÁV-inform honlapján és mi tagadás, ahogy augusztusban, most...
Például, Nógrádszakál és Ipolytarnóc közötti szakaszának júniusi villámárvíz utáni helyreállítása, mely során a teljes vasúti pályát újjá kellett építeni. A vasútvonalat másnap bezárják
Pár nappal a Bz motorvonat által okozott, utasok sérülésével járó hodászi baleset után máris megszületett a döntés a MÁV-Startnál és a megrendelő Lázár-minisztériumnál.
Egyre veszélyesebb a MÁV? Mi történt az egykor Európa élvonalába tartozó vasút társasággal?
Parragh László az ATV-ben több marhaságot is bírt mondani (pl. hogy az infláció a keresletcsökkenéssel önmagában legyőzhető, mintha nem lett volna nálunk 20 % feletti infláció...
A cím kis magyarázatra szorul, ugyanis iskolapéldája annak, amikor egy állításból minden szó igaz és mégis alkalmas legalább a kétértelműségre. A felületes olvasó azonnal kiakad a...