Budapesti hétköznapok
Palackvisszaváltó automaták a hajléktalanszállókra – Végre egy életrevaló, fontos ötlet
Úgy tudjuk, egy kőbányai hajléktalanszállóval zajlanak előrehaladott tárgyalások, de a Mol-kutak egy részén is szintén megnyílik a lehetőség a palackok visszaváltására.
Na végre Mohu
A hazai palackvisszaváltásért felelős Mohu az idén hajléktalanszállóra is telepít automatát – tudta meg a Népszava. A kísérlet tapasztalatainak kiértékelését követően további éjszakai melegedők is szóba kerülhetnek – tették hozzá. Bár a pontos helyszínt nem jelölték meg, ismereteink szerint egy kőbányai intézménnyel zajlanak előrehaladott tárgyalások.
A 2022-ben 35 évre megnyert koncessziós jog keretében a hazai hulladékipart tavaly óta irányító Mohunál ez az első érdemi lépés annak elismerésére, hogy a (fél év türelmi idő után) idén júliusban elinduló új palackvisszaváltási rendszer előre nem látott és jelzett, a cég pozitív reklámkampányához kevéssé illeszkedő társadalmi mozgásokat indított el.
Látlelet
A hétköznapi tapasztalatok szerint legalábbis, amióta az üzletekben megjelentek az 50 forintért visszaváltható italcsomagolások, nehéz sorsú emberek tömegei lepték el, részint, eldobott palackok után kutatva, a kukák környékét, másrészt, az előírások szerint sértetlen hulladékok százait, hatalmas zsákokban cipelve, az élelmiszerboltokba telepített visszaváltóberendezések előtti teret.
Bár ez sokak mindennapi tapasztalata, az illetékesek érzékenységi küszöbét eddig kevéssé érte el. A kialakult helyzet a szerencsésebb sorsú polgárok számára nem csak a – pusztán lehetőségeiket kihasználó – rászorulók „látványa”, a velük közös sorban állás vagy épp az automaták környékén terjengő szagok miatt okozhat kellemetlenséget. Hanem azért is, mert a több száz palackkal sorban álló „profik” miatt a háztartási mennyiségű visszaváltás olykor tetemes időt igényel. Ráadásul – ismét csak a hivatalos adatok által alá nem támasztott, mindennapi benyomások szerint – a gépek is gyakorta elromlanak. Így még az is inkább kihajítja a palackját, aki amúgy magáénak vallja a rendszer eredeti, környezetvédelmi céljait. Ráadásul, mivel a kikukázott tárgyak így könnyen élelmiszerekhez érhetnek, a helyzet mélyreható higiéniai kérdéseket is felvet.
Szerző
Friss
- Erre gondolt miniszterelnök úr? -‘Áttelt poloska’ támadta meg Balatonalmádi jegyzőjét
- Lázár-tesztember szájával arról ‘érdeklődik’ a regnáló, hogy mit szólna a nép a halálbüntetés bevezetéséhez
- Orbán szerint van, amiben még Gáspár Győző is okosabb nála – Csak nem érik egy újabb miniszterelnök-tanácsadói fizetni valónk?
- Havas Henrik leleplezte a Nemzeti Sport hazugságát
- Ne feledje, vasárnap óraátállítás – Jön a nyári időszámítás
- A hűség 3 csillagjegye
- Vám – háború – Van rendszer a trump-i őrületben?
- ‘Vegyétek már végre észre, hogy ez nem arról szól, ki tud messzebb pisilni!’ – Hozzászólói vélemények Nagy Ervin Karácsonynak szánt beszólásáról
- Miniszterelnök úr! Ezúton is emlékeztetjük, hogy önök tettek lakatot több száz vidéki postára
- Szijjártó közszolga elmondta, hogy mit kell tennie a magyar nagykövetnek, hogy kirúgja