Blogbazár
Perintfalvi Rita: nem engedhetjük meg, hogy újra pogromok legyenek ebben az országban
Perintfalvi Rita ellenzéki teológus facebook posztban számolt be arról a tragikusan gyűlölködő akcióról, ami Debrecenben éppen abban a közösségi házban történt, ahol ő alig néhány órája tartott előadást.
Fasiszta támadás
Most kaptam a rémisztő hírt, hogy a távozásunk után két 18-20 év körüli, magát nyíltan „fas:isztának” valló fiatal férfi berontott a közösségi ház kávézójába, ott inzultálta a dolgozókat és a vendégeket– kezdődik a bejegyzés, majd így folytatódik:
Akik távozásra szólították fel őket, erre dulakodni, majd verekedni kezdtek. Két személy súlyosan megsérült, az egyik 8 napon túl gyógyuló sérüléseket szenvedett el. A rendőrség elfogta az akkor már menekülő fiatalokat a közeli utcában. Kérdeztem a szervezőt, hogy mi lehetett a tám:adás oka, egyelőre csak annyit mondott, hogy talán a szivárványos zászló! De holnap többet megtudok, remélem.
Eredményes uszítás
Perintfalvi Rita a továbbiakban arról ír, micsoda tragikus romboló hatása van annak az uszításnak amit a kormánypárt politikusai, élükön a miniszterelnökkel folytatnak. Ha ez igaz, akkor most már két konkrét áldozata is van Orbán Viktor március 15-i usz:ító beszédének és a Pri:de törvénynek!!! Mivel Orbán Viktort feljelentettük csütörtökön az usz:ító beszéd miatt, remélem, hogy ez a tegnap éjszakai brutális tám:adás jogilag is összefüggésbe hozható az uszí:tással, mint annak egyenes következménye és akkor a miniszterelnök nem ússza meg azt, hogy bíróság elé kelljen állnia! Nem engedhetjük meg, hogy újra pogromok legyenek ebben az országban!!! Ezért annak kell vállalnia a felelősséget, aki a fiatalokat ilyen borzalmas tettekre hecceli fel! Vállald a felelősséget, Viktor!
<<< Olvassa cikkeinket a Facebookon és a Google hírei között is! >>>
Csak úgy
Aki figyelmesen elolvassa a bejegyzést, láthatja, hogy mennyire működik már az öncenzúra, hiszen bizonyos szavakat nem véletlenül ír helytelen írásmódban a szerző, pl. usz:ító, vagy fas:isztának és ezt nem személyes félelemből teszi, hanem mert attól tart, hogy bizonyos robotokat ráállította az ilyen típusú szavak figyelésére és az azokhoz tartozó közlemények letiltására.
Magyaroroszág 2025.
Szerző
Friss
- Hagyj abba mindent, eljött a horoszkóp-idő! – 5 csillagjegy kivételes húsvéti hétvégére számíthat
- Rogán Antalnak eljött Amerika – Lekerült a szankciós listáról
- Gábor György: a NER elnevezésű commedia dell’arte állandó karaktereinek ragyogó példája Tiborcz István
- A hülyeség megítélésének mértékegysége világszerte a választáson szerzett voks
- Épül a színpad, gyülekeznek a tüntetők az Erzsébet hídon – Kövesse velünk élőben!
- A zember férfi vagy nő
- A vagyonkezelő alapítvány megtette ‘kötelességét’, a vagyonkezelő alapítvány mehet?
- Gulyás Gergely: a luxusnak sokféle fajtája van, nem gondolom, hogy a kirívó gazdagság megtestesítője az egy batidai ház lenne
- Schmidt Máriára sajnos oda kell figyelni, hiszen ő a miniszterelnök rombolásra szakosodott, előretolt helyőrségének parancsnoka
- Magyar Péter: van-e hazugabb, aljasabb a Fideszes propagandistáknál? – Már megint a Bohár…..