Connect with us

Kerítésen innen

A bal- és jobbfanatikusok egyformán gondolkodnak: ők tök részegnek látták Pestyt

Megosztás

„Az, hogy a kirakatban lopunk, csalunk, zsarolunk, ez ugyanaz, mint a Lölő-jelenség Magyarországon, a Lölő-klán, a Biden-klán, a kirakatban lopunk, csalunk, hazudunk, kompromittálva egy történelmi eszmét, förtelem mind a kettő” – mondta Pesty László ősfideszes Tusnádfürdőn, ami érdekes indulatokat váltott ki az árok mindkét partján.

Megosztás

„Az, hogy a kirakatban lopunk, csalunk, zsarolunk, ez ugyanaz, mint a Lölő-jelenség Magyarországon, a Lölő-klán, a Biden-klán, a kirakatban lopunk, csalunk, hazudunk, kompromittálva egy történelmi eszmét, förtelem mind a kettő” – mondta Pesty László ősfideszes Tusnádfürdőn, ami érdekes indulatokat váltott ki az árok mindkét partján.

Egy kortyot sem ittam, életmódváltok – mondta az érintett

Pesty  az ATV Csatt 2 című műsorában reagált a 444-nek adott tusnádfürdői interjú, ami

„tárgyilagos volt, és visszaadta a lényeget”,

utózöngéire, amiben a Lölő-jelenségről beszélt. Azt próbálta kidomborítani, hogy tulajdonképpen ez egy tudatos „nagymerítésű teszt” volt, amiből azt a következtetést vonta le, hogy 4 csoportba oszthatók a reagálók.

Balos fanatikus

A „balos fanatikus” csoport hozzászólásai Pesty szerint arról szóltak, hogy

biztosan be volt rúgva.

Erre azt mondja:

egy pohárt sört sem ivott, mert éppen életmódváltáson esik át. A nyilatkozat idején egy kicsit fáradt volt, de egy korty szesz nem volt benne.

Balos gondolkodó

A „balos gondolkodó emberekből” álló csoport szerinte felismerte, hogy ez

a nyilatkozat nem jó az ellenzéknek.

Pesty szerint

ha a kijelentései változást indítanak el, és elindul egy tisztulás, akkor a magyar konzervativizmus, ami amúgy is legitim módon négyszer nyert kétharmaddal, talán még legitimebb, még ütősebb lenne és az érvei még jobban megállnának.

Jobbos fanatikus

A „jobbos fanatikusok” pedig szintén azt mondják, hogy

a pálinka beszélt belőle, vagy megőrült. Nem értik, hogyan mondhatott ilyen, pedig „a mi kutyánk kölyke”.

Jobbos gondolkodó

A „jobbos gondolkodó emberek” csoportjában szerinte

örültek, mert sok éve így gondolják, de nem szeretnének megszólalni.

Négyszemközti beszélgetésekben és a kommentekben viszont kiderült, hogy szimpátiával figyelik, amit mondott.

Fejben hónapokkal előttünk jár

Pesty szerint

már a teremben és az interjúban is 4-5 hónappal előbbre tartott gondolkodásban.

Sok peren vett részt dokumentumfilmesként, és pontosan

tudta, hogy ha ezt az állítást teszi, és kimondja a nevet, akkor peresíthető.

Nem visszavonult, taktikázott….

Összekacsintok a riporterrel, kicsit elhülyéskedem a dolgot, mert nem akarok olyan kijelentést tenni, ami peresíthető, mert akkor pert vesztek, és nem szeretek veszteni

– mondja Pesty László. Elmondása szerint ez nem visszavonulás, hanem taktika.

Azoknak a jobboldaliaknak pedig, akik „be vannak tojva”, hogy mi lesz most a nyilatkozata után, munkavédelmi sisakot ajánlott. A döntéshozóknak ingyen, állampolgároknak önköltségi áron biztosítja.

A marketinges szakember az ATV stúdiójában meg is mutatta a cége, a Gerilla.hu logójával ellátott sisakot.

Gulyás Gergely publikusan „látatlanban”…

Gulyás Gergely a csütörtöki kormányinfón úgy fogalmazott a Lölő-nyilatkozatról:

„Azokat érdemes meghívni Tusnádfürdőre, akik akár kritikusak a kormánnyal, vagy ellenzéki politikusok, de értelmesen és összefüggően tudnak fogalmazni. Megnéztem az interjút, és nem találtam értelmet benne, és összefüggéseket se nagyon.”

Ne feledjük…

Újabban azzal kábítja az erre alkalmasokat a Fidesz, mint regnáló kormánypárt, hogy náluk demokrácia van, hiszen a többtíz éves „hiedelem” fals, hiszen megjelenhetnek a párton belül különvélemények, így nem igaz, hogy Orbán dönt egyszemélyben mindenről és a többeknek „pszt” a nevük. Az, hogy meddig tart a Fidesz „megengedő” felfogása, arról Orbán Viktor egyszemélyben dönthet majd. Ne féljenek, észrevesszük….!

 

Szerző