Budapesti hétköznapok
Petíció Vidnyánszky Attila elbocsátásáért

Vidnyánszky Attilát és munkatársait egy vizsgálat „tisztára mosta,” így hivatalosan nincs felelőse a magyar színházivilág egyik legsúlyosabb balesetének, ami hónapokra kivont két kiváló művészt a pályáról.

Petíció a szerecsenmosdatók főnökének
Miniszter úr!
November 10-én, a Rómeó és Júlia esti előadása közben történt meg: Szász Júlia és Horváth Ottó lezuhantak a díszlet egyik csaknem három méter magas eleméről. Az esés következtében súlyos végtagsérüléseket szenvedtek, meg is operálták őket. A kórházat először Szász, majd Horváth is elhagyhatta néhány nap után, előbbi viszont később ismét orvosi beavatkozásra szorult. Úgy tudni, egy kisebb mellkasi sérülés miatt került vissza egy időre a Semmelweis Egyetem klinikájára.
A biztonságért egyértelműen a színház igazgatója és a darab rendezőke a felelős, (ebben az resetben a kettő egy és ugyanaz) ezzel szemben a vizsgálat azt állapította meg, hogy nincs egyszemélyi felelős. Vidnyánszky reakciója erre:
„Örülök, hogy ez lett a vizsgálat eredménye, mert
nagyon fájt volna, ha valamelyik munkatársamra rá
lett volna égetve a közvetlen felelősség.„
A felelősség elhárításának ilyen magas foka szerintünk arcpirító . És ezt még tetőzte azzal az üzenettel a még ágyban fekvő színészeinek:
„Meg kellett volna tanulnotok használni a díszletet, és
akkor nem estetek volna le.”
Várjuk mihamarabbi intézkedését.
A petíciót itt írhatja alá!
Szerző
Friss
- Hétfői Hankó-nagyotmondás: ‘a Pannónia Ösztöndíjprogram fényévekkel jobb, mint az Erasmus’
- Orbán Viktor az érettségizőknek: ‘ha nekem sikerült, mindenkinek menni fog’ – Mire is gondolhatott a ‘költő’?
- ‘Rékasi Zsigmond, muti a szerződésed!’ – reagált egy hozzászóló a Sándor-palota cáfolatára – Frissítve!
- ‘Támadás indult ellenünk, együttműködés helyett igazodást vár a politika’ – véli az MTA elnöke
- Nettó 3500 forint dolgozatonként – Ennyi ‘üti a markát’ a tanároknak egy érettségi javításáért
- ‘Orbán-villa’ az olasz Varese-ben – A vityilló több, mint 1.000 négyzetméteres, a garázs ‘csak’ 256….. – Frissítés!
- Orosz Anna lemond és nem indul többé: ‘a kulcs a rendszer bukásához, hogy mindannyian kilépjünk annak keretei közül’
- Kövér László mindent tud – ‘Királyi többesben’ beszélt széles ismeretségi köréről
- Elon Musk nyomán Ön szerint milyen nevet választana Mészáros Lőrinc, ha várost alapítana?
- Csekkold, hogy a tiéd köztük van-e: 5 csillagjegyre élete legjobb nyara vár….