Egészségünkre!
Pillantkép a halál előtt – Dunavölgyi Erzsébet egyik utolsó bejegyzése
Kedden írtuk meg a szomorú hírt, hogy meghalt dr. Karsai Dániel ALS-beteg jogász egyik fontos harcostársa Dunavölgyi Erzsébet. Alább az egykori óvónő legutolsó tragikus beszámolóját olvashatják, ami még a hospice házban kerülése előtt készült.
Döntött az ALS
Az elmúlt hónapok során dr.Karsai Dániel két sorstársa is a nyilvánosság elé állt, Dunavölgyi Erzsébet és Skripek Béla, az ő beadványukkal kapcsolatban még nem hozott döntést a strasbourgi bíróság. Erzsébet 54 éves, két évvel ezelőtt diagnosztizálták ALS-sel, tavaly augusztusban még óvónőként dolgozott. – Megdöbbentett, hogy a nemzetközi bíróság emberjogi szempontokat nem vett figyelembe, és azt sem, hogy milyen állapotban van a hazai egészségügy.
Én napi 24 órás ellátásra szorulok
Pelenkázni, mozgatni, etetni kell, de nem tudok kifizetni havi 700 ezer forintot arra, hogy egy ápoló egész nap mellettem legyen. Ha a lányom ott hagyja a munkahelyét azért, hogy gondozzon, akkor havi 68 ezer forint ápolási díjat kapna, a párom hasonlóan, ezért ez nem megoldás. Reggel jön egy önkormányzati idősgondozó, kivesz az ágyból, felöltöztet, emelőgéppel ráültet a vécére, majd kitesz a kerekesszékbe. Megetet, pelenkáz, aztán négy óra múlva elmegy, én meg csak ülök. Kórházi ellátásra nem vagyok jogosult, mert nincs alapbetegségem, a hospice sem járható út, mert Magyarországon 24 helyen van hospice ellátás, 414 férőhellyel, amit főként daganatos betegeknek tartanak fenn. A lakásunkból egy otthoni hospice lett, miközben a TB nem támogatja az otthonápolási ágyat, ami 400 ezer forint, a felfekvés elleni felfújható matrac 230 ezerbe kerül, a betegemelő eszköz a hámmal pedig 450 ezer forint. Ezek nélkülözhetetlenek egy ALS-es betegnek, kérdezem én, hányan tudják ezeket önerőből finanszírozni ebben az országban? Mindössze másfél millió forintos megtakarításom volt, azt ezekre az eszközökre költöttem – mondja Erzsébet, akinek az utóbbi pár hónapban egyre nehezebben megy a beszéd, mert a rekeszizma is elkezdett pusztulni, és a nyelés is egyre nagyobb kihívást jelent, már csak pépes ételt tud megenni.
„Ezt életnek és méltóságnak lehet-e nevezni?”
Amikor a döntéshozók arra hivatkoznak, hogy nem mehetnek szembe az Alaptörvénnyel, amely kimondja, hogy minden embernek joga van az emberi élethez és az emberi méltósághoz, akkor én azt kérdezem, hogy ezt életnek és méltóságnak lehet-e nevezni. Fájdalmas, hogy az állam még a népszavazási kezdeményezést is elutasította. Karsai Dániel ügyvédeinek a közreműködésével szeretném kiegészíteni a beadványomat, mert a magyar állam az orránál fogva vezeti a strasbourgi Emberi Jogok Európai Bíróságát. Már azzal is elégedettek lennénk, ha nem tekintenék bűncselekménynek, ha hozzátartozó segít kiutazni Svájcba, ahol van lehetőség aktív eutanáziára. Tudjuk, hogy az életünk vége felé közeledünk, de nem mindegy, hogy mekkora szenvedéssel kell még élnünk azért, mert nem kapunk segítséget.
Ahogy azt tegnap is megírtuk Dunavölgyi Erzsébet harcát az európai színtéren lánya folytatja.
Karsai Dániel így búcsúzott tőle….
„Erzsébet elment….. Hétfő hajnalban eltávozott az élők sorából Dunavölgyi Erzsébet. Erzsébet sors— és harcostársam volt az ALS elleni és az életvégi döntésekhez való jog bevezetéséért folytatott küzdelemben. Erzsébet elvesztése miatt nagyon szomorú vagyok – egy értékes ember nincs többé közöttünk. Erzsébet óvónő volt – kell ennél többet mondani? Erzsébet elmúlásának örülök – hála isten, ő már nem szenved tovább. Erzsébet halála miatt dühös vagyok – a magyar állam szinte teljesen magára hagyta a szenvedésével. Erzsébet, az emlékedet megőrizzük és folytatjuk a küzdelmet. Erzsébet, legyen néked könnyű a föld. Mindenkinek szép napot kívánok.”
