Kék fény
Pisztollyal fenyegette a játszótéri gyerekeket egy férfi
Pisztollyal elkövetett garázdaság és erőszakos cselekménnyel fenyegetve elkövetett zaklatás miatt áll bíróság elé egy 35 éves szolnoki férfi, aki gázfegyverrel lövöldözött egy parkban Törökszentmiklóson. Az eset még fél évvel ezelőtt történt, a tettes ellen most emeltek vádat.
„Végetek meghaltok”
A Jász-Nagykun-Szolnok Vármegyei Főügyészség közleménye alapján a 24.hu írta meg, hogy a férfi ittas állapotban volt, amikor szóváltásba keveredett három kiskorú fiúval. A vita odáig fajult, hogy a férfi egy ponton elővett a táskájából egy gáz-riasztó pisztolyt, majd fenyegetni kezdte a fiúkat.
„Végetek, meghaltok” – ezt kiáltotta, majd egy alkalommal a levegőbe lőtt a fegyverrel. Ennek hatására a fiúk elmenekültek, a férfi pedig a fegyverrel a kezében azt kezdte kiabálni a parkban, hogy „meg lesztek ölve, az egész park ki lesz nyírva”.
<<< Olvassa cikkeinket a Facebookon és a Google hírei között is! >>>
Egy férfit is meg akart ölni
A helyszínre kiérkeztek a rendőrök is, akiknek az egyik parkban lévő férfi segített azzal, hogy rámutatott a garázda férfira. A tettes ekkor elindult felé, és azzal fenyegette, hogy megöli, ám a rendőrök intézkedésére letette a fegyvert a földre.
Az ügyészség felfüggesztett börtönt kért a férfira.
Szerző
Friss
- Vége a szerelemnek, marad a csalódás: Hugh Jackman és Deborra-Lee Furness ‘rosszízű’ válása ‘ágytól-asztaltól’
- Grúzia még nálunk is jobban teljesít? Forródrót és e-mail várja az ottani ‘pofa be-törvény’ megszegését jelenteni vágyókat
- Kocsis Máté -akit Fidesz frakcióvezető minőségben tartunk el- felnyitotta dossziéját…
- A Tiszások átvállalják a Kölcsey kirúgott tanárainak perköltségét – tudatta Magyar Péter
- Orbán Viktor születésnapjára – Rendhagyó köszöntő
- Magyar György: a kormány csődbe akarja vinni a fővárost?
- Hétvégi horoszkóp – Belső hangok, külső jelek
- Közlöny van róla: mindenki „Nyunyókája”, Müller Cecília leteszi a lantot
- 2025, Magyarország: megtámadták a BKK egyik női munkatársát a Blahán, senki nem segített neki
- Orbán-Pintér urak! Ezt tényleg nem látták jönni, vagy csak tettek rá? – Frissítve!